Lázár János azt ígérte,

2015-től a kormány minden munkaképes magyarnak ad legalább közmunkát. Ez szigorúan véve azt is jelentheti, hogy egy éven belül 2-3 millió közmunkás rohangál Magyarországon, de sokkal reálisabb, hogy a közmunkások jelenlegi létszámát a két-háromszorosára emelnék. Az első abszurd, a második drága.

A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson – mondta Lázár János hétfőn. Ha szó szerint vesszük a Miniszterelnökséget vezető államtitkár állítását, ez meredek, egyes vélemények szerint abszurd célkitűzés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-piaci adatai alapján ugyanis nagyjából 4 millió foglalkoztatottal számolhatunk, ezen felül mintegy 2,7 millió munkavállalási korú magyar van, aki nem dolgozik (2012-es KSH adatok). Lázár kijelentésében a szó szorosan vett értelmében ezt a tömeget nevezte meg, azaz nekik biztosítana legalább közmunkát a kormány 2015-től.

Talán mégsem erre gondolt

Ha az ígéret napi nyolcórás, egész évben fenntartott közfoglalkoztatásról szól, akkor a kormány célkitűzése irreális. Tavaly ugyanis összesen 128 ezer főnek tudott egész éves munkát biztosítani a közmunkaprogram. A célkitűzés még akkor is túl nagy tömegre vonatkozik, ha komolyan vesszük azt a kiszivárgott információt, mely szerint a kormány azt tervezi, hogy a közmunkások átlagos létszámát 2014-ben 200 ezer főre emeli az eredetileg tervezett 140-160 ezer helyett.

Ez nem a közmunkaprogramban év közben megjelent emberek száma, hanem az összes közfoglalkoztatott munkaóráinak száma lebontva napi nyolcórás, egész évben tartó munkára. Azok, akik év közben hosszabb-rövidebb ideig közmunkások voltak, körülbelül 300 ezren lehettek. Jellemző gyakorlat, hogy 3-4 hónapot dolgoznak a közmunkások, majd hosszabb-rövidebb átmeneti időszak következik. A jelenlegi szabályok szerint egy teljes évig senki nem dolgozhat, a maximális idő 11 hónap. Fontos adat még, hogy a közmunkások csaknem fele hat, nem pedig nyolc órában dolgozik.

Ha az államtitkár által említett célkitűzés nem a teljes munkaidős, átlagos létszámra vonatkozott, a kormány célkitűzése akkor is elérhetetlennek látszik (főleg ilyen rövid idő alatt). Elképzelhetetlen, hogyan és milyen költségvetési forrásból lenne képes közmunkát biztosítani a kormány az említett 2,7 millió munkaképes korú embernek.

Inkább erről szólhat a célkitűzés

Valószínűleg akkor közelítjük az ígéretet a realitás felé, ha feltételezzük, hogy a kormány által megcélzott csoport szűkebb annál, amit az államtitkár említett. A 2,7 millió munkaképes korú, nem dolgozó tömegben mintegy 360 ezer korai nyugdíjas, illetve 380 ezer olyan van, aki munkaképtelennek mondja magát. 270 ezren gyesen vagy gyeden vannak, 830 ezren tanulnak, 100 ezren háztartásbeliek, és 70 ezren pedig egyik kategóriába sem sorolhatók be.

Ezen kívül 700 ezer olyan ember van, aki munkanélkülinek mondja magát (ebben a számban benne vannak a közmunkások, illetve azok, akik nem szerepelnek a munkanélküli nyilvántartásban is). Ennél a munkanélküliekről szóló hivatalos adat kisebb, mert beleszámolják a közmunkásokat is: idén az első negyedévben 370 ezer munkanélkülit mutattak a KSH adatai. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2014. március végén 431 ezer ember volt nyilvántartott álláskereső.

Elképzelhető, hogy Lázár János erre a kisebb csoportra gondolt (ebből a szempontból mindegy, melyik számot vesszük), amikor megemlítette az új célkitűzést. Az ebben az esetben is kérdés, hogy egész éves, vagy csak átmeneti közmunkát biztosítana a kormány nekik. Ha állandó munka lenne, akkor a tavalyi 128 ezres állandó közmunkásállományt közel a hatszorosára kellene emelni. Ha Lázár csak átmeneti, néhány hónapos munkát ígért, akkor a tavalyi 300 ezer közmunkás helyett több mint a kétszeresének kellene munkát – és fizetést – adni. A költségvetési kiadások növekedése felől nézve ugyanakkor egy fontos kérdés marad: ez mennyi állandó munkahelynek felelne meg?

Mennyibe kerülne ez?

Hiába vesszük azonban a lehető legkisebb munkanélküli csoportot, attól ez még nagy falat marad a megvalósíthatóság és a finanszírozás szempontjából. Ha 300 ezer embert megforgat a közfoglalkoztatási rendszer egy év alatt, akkor technikailag valószínűleg nem lehetetlen 600-700 ezret sem. Az viszont biztos, hogy ehhez a közfoglalkoztatást végrehajtó önkormányzatok (illetve az állami közreműködő szervek) kapacitását meg kell duplázni, amivel eljutunk a legfontosabb problémához, a célkitűzés árához.

Olyan kimutatás eddig nem jelent meg, amelyből kiolvasható lett volna, hogy mekkorák a közmunkaprogram járulékos költségei. Mennyibe kerülnek például a használt munkaeszközök, és az a többletkapacitás, ami a munkaügyi központoknál vagy más érintett önkormányzati hivataloknál jelentkezik a közmunka miatt?

Emiatt jobbára csak a költségvetésben található nagyobb számokra támaszkodhatunk. A 2014-es büdzsében a kormány 183,8 milliárd forintot szánt közfoglalkoztatásra. Ez volt az eredetileg tervezett 140-160 ezer fő állandó közfoglalkoztatására előírt forrás, amire jelentős többletforrást kell majd átcsoportosítani, ha 200 ezerre akarják emelni a létszámot.

Az még nem derült ki, mennyivel tervezi emelni az előirányzatot a kormány, azt viszont a közmunkabér alapján nagyjából meg lehet határozni, mennyi pénzt fizet ki a költségvetés a közfoglalkoztatottaknak. Kétféle közmunkabér van, az egyik a szakképzettséget nem igénylő munkákra (idén bruttó 77 300 forint havonta, teljes, 8 órás munkaidőre), a másik a szakképzettséget igénylő munkákra (idén bruttó 99 100 forint havonta, szintén teljes munkaidőre).

A költségvetési kiadások hozzávetőleges becsléséhez az egyszerűség kedvéért az alacsonyabb közmunkabérrel számolhatunk, mivel a közfoglalkoztatottak döntően képzettséget nem igénylő munkát kell végezzenek. Ha a kormány idén az eredetileg tervezett 160 ezer főnek adott volna egész éves közmunkát, akkor a teljes bruttó bérköltség közel 150 milliárd forint lett volna (a betervezett 183 milliárd forintos előirányzat maradék 30 milliárdja valószínűleg a magasabb bérezésű közmunkásokra, és a program egyéb költségeire volt).

Az államtitkár által említett kormányzati célkitűzés biztosan azt jelenti, hogy a teljes munkaidőre számolt közmunkás létszám 2015-ben tovább emelkedik, de nem tudjuk, mennyivel. Ha az összes munkanélkülinek, vagyis 700 ezer embernek állandó munkát adna a kormány, annak csak a bérköltsége bruttó 650 milliárd forint lenne a jelenlegi 183 milliárd forint helyett. Ez azonban kevéssé valószínű, hiszen így mindenkinek, akinek elvben lehet, teljes éves, napi 8 órás közmunkát biztosítana a kormány, ami nem életszerű. Ha csak 350 ezer ember kap állandó munkát, akkor a bruttó bérköltsége nagyjából 320 milliárd forint lenne.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a költségvetés bruttó kiadása a közmunkaprogramban nem azonos a tényleges költségvetési kiadással. A kifizetett bérek egy része, az adó és járulékok ugyanis az állam egyik zsebéből a másikba kerülnek. A tavalyi 150 milliárd forintos közfoglalkoztatásra szánt keretből 135 milliárd forint volt a bértömeg, de ebből csak 73 milliárd forint volt a költségvetés nettó kiadása, a többi pénzt ugyanis az állam személyi jövedelemadóként, nyugdíjjárulékként és egészségbiztosítási járulékként a költségvetésbe fizette be (hozzá kell tenni persze, hogy a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék fizetése ebben az esetben egyáltalán nem virtuális költség, hiszen ez tényleges nyugdíj- és egészségügyi szolgáltatásra tesz jogosulttá).

A költségvetés tényleges kiadásait csökkentené az is, hogy egy kiterjedt közmunkaprogram miatt csökkennének a szociális kiadások is. Akkor ugyanis kevesebb foglalkoztatást helyettesítő támogatást kellene fizetnie az államnak (ez tavaly körülbelül 50 milliárd forint volt).

Még ha mindezt figyelembe is vesszük, egyes számítások szerint akkor is legalább 100 milliárd forinttal nőnének a költségvetés kiadásai a tavalyihoz képest, ha a 128 ezer átlagos közfoglalkoztatotti létszám helyett ennek a két-háromszorosára emelnék a keretet.

www.hvg.hu