Az LMP elnöke szerint nem Brüsszelnek

, hanem a magyaroknak kell megvédenie a jogállamiságot Magyarországon.
A Jobbik azért tudott megerősödni, mert Magyarországon a globális kapitalizmus válságára nem született radikális baloldali, globalizációkritikus válasz, számos nyugati országgal ellentétben – mondta a német Die Weltnek adott interjújában Schiffer András, az LMP elnöke.
Schiffer arról is beszélt, hogy egy demokratikus párt a Jobbikkal való versenyen nem indulhat úgy, hogy fasisztának vagy nácinak nevezi őket.
Ezek a dolgok a 21. században komplikáltabbak annál, mint a 20. században voltak. A magyarországi realitásokkal szembe kell nézni és ezekkel az emberekkel beszélni kell. A Jobbik szavazói nem nácik és nem fasiszták és ezt nem is lehet a párt összes képviselőjéről állítani
– mondta.
Megismételte azt a többször hangoztatott véleményét, hogy a baloldal álbaloldal:
Az álbaloldaliak a rendszerváltás után nagyon ügyesen eljátszották azt, hogy ők alternatíva nélküliek, ha a popullisták térnyerését meg akarják akadályozni. Létezésük egyetlen jogosultságaként azt adják meg, hogy szükségesek,ha nem ők, akkor jön a diktatúra, meg a fasizmus. Most hisztérikusak, mivel méltóztattunk túlélni.
Arra a kérdésre, hogy az EU lehet-e egy olyan keret, amely megvédi Magyarországon a jogállamiságot, Schiffer azt mondta: az kétségtelenül igaz, hogy Orbán Magyarország alkotmányos rendjét aláásta, viszont ezt a magyaroknak egyedül kell megoldaniuk, nem Brüsszelen keresztül.
Jónéhány jó szándékú brüsszeli okvetetlenkedés is az elmúlt években valójában Orbán malmára hajtotta a vizet
– mondta.
Schiffer szerint Orbán felismert valamint a globális és a hazai rendszerválságból. „Hangzatos szólamok Brüsszel ellen, a fogyasztói áramárak csökkentése a külföldi energiavállalatok kárára” – mondta. Ezekkel a trükkökkel szerinte Orbán azt a látszatot kelti, hogy megoldást kínál a rendszerkritikus tömegeknek.
Ezeknek az embereknek egy része már nem is megy el szavazni, egy másik részét be tudja csatornázni. Viszont ezt nem fogja tudni hosszú ideig fenntartani.

www.index.hu