Szilvia LubicsSpartathlonVolt egy álmom
… egy jó nagy. Hittem is meg nem is, hogy képes leszek rá, de nagyon szerettem volna. Megvolt a terv, másodperc pontosan kikalkulálva. Minden szépen ment 124 km-ig, ahonnan 3 órán át semmi sem maradt meg bennem, még a víz sem. Gyenge voltam, úgy éreztem a hegyre sem tudok feljutni, de annyiszor felkeltem már ilyen helyzetekből! Olivér, Gyuri bíztatott. Már nem volt időterv, csak beérni (lehetőleg az első helyen). A verseny végéig rengeteget hánytam az utolsó 2 órában már nem volt bennem semmi, a víz sem ment megint. De az az álom ott volt mégis. Az utolsó 10 kilométeren szédülve, gyengén ránéztem az órámra: ” 5:22-esezrekkel megyek. :-O)” Kis matek: te jó ég! Ez meglesz! Igen meglesz, ha beledöglök is, ha nincs bennem semmi, ha fáj is mindenem. Csapassuk. Most vagy soha! Mennyien örülnek majd otthon, ha megcsinálom! Amit a célegyenesben éreztem kívánom mindenkinek élje át. Igeeen! Megcsináltam.26:53! Köszönöm mindenkinek a támogatást,a sok sms-t, üzenetet. Ezt a futást a legnagyszerűbb tanáromnak ajánlom, aki azt mondta 23 éve, hogy ennek a lánynak akkora akaratereje van, hogy falakat lehet vele ledönteni. Drága Tanárúr! Kívánom, hogy épülj fel mielőbb betegségedből, hogy sok embernek adhass még annyi hitet önmagában, amennyit nekem adtál!