Akinek olyan barátja van, mint a NATO, annak nincs szüksége
ellenségre. A magyar kormány gyakorlatilag betiltotta a szélerőművek építését az országban (2010 óta nem adtak ki telepítésre engedélyt) és csak a paksi bővítésben látja a jövő energetikai biztonságát. L. Simon László pedig, hát, tudjuk. És mit lép erre az Észak-Atlanti Szövetség? Grandiózus gyakorlat keretében épp nálunk teszteli júniustól, hogyan használhatna megújuló energiaforrásokat a jövő hadserege.
Olyan hájtek cuccokkal kísérletezgetnek majd egy magyar bázison pár hét múlva, mint virágként nyíló, összecsukható napelemek, új, szigetelt katonai sátrak, napenergiával tölthető akkumulátor-telepek. Természetesen ebben a kutatásban nem annyira a Föld megmentése a fontos a NATÓ-nak, hanem a csapatok energetikai rendszerének sebezhetőségét csökkentő szigetszerű, üzemanyag-készleteket nem igénylő energiatelepek tökéletesítése.
Napelemekkel csökkenti az utánpótlási vonalak sebezhetőségét a NATO
A nagyszabású, ezer katona és megújuló energetikai cégek bevonásával végzett tesztet a NATO azzal is indokolja, hogy eddig több mint 3000 amerikai katona sebesült vagy halt meg Irakban illetve Afganisztánban – csak az üzemanyag- és vízellátó vonalakban. Ha nagyobb mértékben lennének képesek önfenntartásra a harcoló vagy békefenntartó alakulatok, jelentős mértékben csökkenne a NATO-csapatok sebezhetősége.
“Nagyon sok ember rokkan vagy hal meg üzemanyag és víz szállítása közben” – mondta Susanne Michaelis, a hazánkba készülő csapat vezetője aBloombergnek. “Ha megtámadnak egy tartálykocsit, felrobban és addig ég, amíg tart benne az üzemanyag. Nem lehet eloltani. Ha rálőnek egy napelemre, pár cella talán eltörik, De nem robban fel semmi, a panel többi része pedig termeli az energiát tovább.” Persze az sem mellékes, hogy a megszálló vagy békefenntartó csapatok ellátása üzemanyaggal igen drága: nagyságrendileg minden liter Afganisztánban felhasznált gázolaj eljuttatásához további öt liter gázolajat használ fel a U.S. Army logisztikája!
Üzemanyag-ellátó konvoj Afganisztánban (fotó: NATO)
Az amerikai hadsereg egyébként 2025-ig 1 GW, azaz 1000 megawatt napelemes energiatermelő kapacitást tervez kiépíteni bázisain. Hogy legyen viszonyítási alap: Magyarországon eddig jelenleg körülbelül 40-50 MW csúcsteljesítményre képes mennyiségű napelemet telepítettünk (főként a lakosság, a háztetőkre), a jövőre tervezett visontai napelem-park, az ország eddigi legnagyobb naperőműve 15 megawattot tud majd.
- 444.hu