Olyan alapvető bunkóságokat gyűjtöttünk
össze, amelyekkel egy vérbeli ufb lejjebb tudja faragni költéseit.
Még az első „mekkora parasztok vagytok” kommetek előtt: természetesen nem támogatunk semmilyen direkt lopást – nem nyúlunk törölközőket szállodákból, nem használjuk ingyen a tömegközlekedési eszközöket -, de vannak olyan határterületek, amelyek – konzekvensen kihasználva őket – érezhető könnyebbséget hoznak az életünkbe.
Reptéri folyadékcsempészet
Az egész a bosszantóan drága reptéri üdítőkkel indult, majd összekapcsolódott a feledékenységgel. De persze az is benne van a dacreakcióban, hogy a folyadékátvitelt tiltó szabályon a terroristák fetrengenek a röhögéstől, értelmetlen, nettó utasszívatás. Mindig idegesítő volt, hogy ott kell piálni nagy erőkkel a szeku előtt, ami után jön a kényszerű pisi is, majd vehetjük meg a száz forintos vizet ezerért. Rutin róka ufb ugyebár az üres flakont viszi át és tölti meg bársonyos csapvízzel, de mi már öregedtünk annyit, hogy kényszerűségből inkább vásároltunk. De néhányszor elfelejtettük kipakolni a folyadékot és volt, hogy átment az összes tasak, dezodor, sőt még másfeles flakon icetea is. Úgyhogy újabban ha nem fogy el az ital, egészen véletlenül mindig benn felejtjük a táskában. Ha megtalálja a szigorú arcú a gumiszalag mellett, akkor így jártunk, a tervezettnél három méterrel később dobjuk ki, neki meg okoztunk egy kis sikerélményt. Ha meg nem, akkor nyertünk. Lazulnak a fiúk-lányok, Angliát leszámítva mindenhol van esély arra, hogy átmegy, délen bőven több mint 50 százalék. (Budapesten egy extra, csempészetmentes lehetőség is adódik azáltal, hogy a KFC-ben korlátlanul lehet újratölteni az üdítőket. Bele se merünk gondolni, hány üres flakont töltöttek már fel sokszor és ingyen a magyar ufb hordák, pfúj!)
Szalagtépős csomagmagunknáltartás
Nem költségkímélő, inkább kényelmi bunkóság a szalagtépés, de nyugodtabbak is leszünk tőle. A Ryanair is elkezdte az easyJet után, hogy a géphez sorban álló utasok körül keringtetik a bőröndvizsgáló kisiparosokat. Úgy 50-60 bőröndre sárga szalagot raknak, s ezeket leviszik a gép hasába, mert a túl sok motyó nem férne fel a fedélzetre. Ingyen van, de akkor is bosszantó, hogy a kézipoggyászra majd a célállomáson várni kell, ráadásul célszerű kipakolni belőle a laptopot, fényképezőgépet, mert rosszabb helyeken a reptéri lopósok is előszeretettel dézsmálják az ilyen váratlanul elvett cuccokat. A kivett dolgokat aztán a Ryanair gépeken nem is lehet elrakni sehova, mert nincs ülészseb, rém idegesítő laptoppal az ölben utazni csak ezért. Egyébként sem szeretjük, ha a világos bőröndünket összerugdossák a szállítómunkások. Szóval mi letépjük bunkó módon a szalagot és nem adjuk oda a bőröndöt, csak bámulunk faarccal és visszük fel a gépre. Európaibb megoldás, hogy utolsónak állunk be a sorba, amikorra már felcímkézték a szükséges számú bőröndöt, olyankor már általában békén hagynak. Persze elsők között is beállatnánk, akkor sem veszik el, de ki a franc fog tök feleslegesen sorba állni?
Többen a szobában
Szintén egy nagy ráfázással kezdődött. Három fős szobába véletlenül egy főre foglaltunk. Később megnéztük, az árkülönbség 10 euró lett volna (nem, tényleg nem ezt akartuk megspórolni, hiszen akkor a fennmaradó két ember besunnyogott volna a szobába, nem jön direkt lebukni a recepcióra), de a hotel neves alkalmazottja bármekkora árkülönbség helyett még a 7 éves gyerekért is extra ember díjat számított fel 30 euróért. Azóta mi is ennyire vagyunk jó fejek és az ár mellett az ágyak valós száma alapján választunk, legfeljebb egy-két emberrel többen megyünk be a szobába a hivatalosnál. Ha négy ágyas a szoba, de két felnőtt két gyerekre, akkor így foglalunk, ha véletlenül 4 felnőtt jön, akkor is. Így biztos négyre lesz ágynemű. Ez egy 60 fontos londoni szobánál épp 60 font spórolás azzal, hogy beférünk egybe. Az F1 és Etap hoteleknél is rendszeres, hogy hivatalosan 2 főt engednek, noha 3 ágyas a szobák egy része, ha épp hárman vagyunk, mekkora pocséklás má plusz egy szobára költeni, nem?
Hasznos apróságok gyűjtögetése
Az éttermekben, kávézókban nyilván azért vannak kirakva a cukrok, sók, majonézek és egyebek, hogy a vendég felhasználja azokat, ám talán leszögezhető: nem is az otthoni főzőcskézés megtámogatása a cél. Ezek a kis dózisok ugyanakkor egyértelműen a zsákolásra buzdítanak. Mindenekelőtt azért, mert máshonnan nem lehet szert tenni kis mennyiségű mustárra, majonézre. Fűszert még lehet hozni otthonról, de például az olívaolaj állandó gondot jelent, ha főzni szeretnénk valami finomat. Legalább félliteres kiszerelésben árulják, vagyis szekun átvinni nem lehet, ahhoz viszont drága, hogy egy löttyintés után kidobjuk, otthagyjuk az egészet. Szóval a kis három-öt centes olíva nagy kincs. Hát még Izlandon, ahol a friss lazacra csorgattuk a zsebre rakott tíz tasak olajat. Kincset ér még a zsebben hazahozott pár zacskó angol mustár, amilyet Magyarországon nem is igen lehet kapni.
Kis lógás a pofátlanul drága reptéri járatokon, vagy némi séta
Természetesen alapból nem bliccelünk – kivéve ha megpróbálnak nagyon lehúzni. És itt nem arról van szó, hogy pofátlanul drága a napijegy. Akkor kevesebbet utazunk, többet sétálunk, mint például Velencében. De az kifejezetten bosszantó, ha a reptér előtti megállóig jó a másfél eurós városi jegy, de a reptérre már majdnem 10-be kerül, mint Rómában. Ilyenkor bizony mivel ellenőrzéssel még sose találkoztunk, előfordul, hogy elfelejtjük arra az egy megállóra megvenni a lehúzós jegyet. De gyalog sincs messze egyébként. Befelé már nem működik, kapukat szereltek fel. Malpensa lényegében ugyanez. Persze mindkettőnél el lehet helyi busszal vergődni valahova a közelbe, ahol vonat, vagy metró van, de azok tök ritkán járnak. Glasgow-ban is speckó reptéri ár van a 77-es buszra, ha befelé megyünk, érdemes egy megállót sétálni. Madridban is lehúzzák a metrónál a reptérre érkezőt, csak sajna ott elég messze van a következő állomás. Teljes cikk itt.