KissCsabaA CSOKI-GYROS
Néha olyan sűrű, megrendítő történetet sodor elém az élet.
Ma meglátogattam Andraschek Lászlót és feleségét, akik két évvel ezelőtt 630 milliót nyertek a skandináv lottón – Anikóval a győri drámaíróverseny kapcsán ismerkedem meg, akkor hívott, látogassam meg őket. (Az ő kertjükben lévő tengervizes medencéről szólt a drámai versenymű.)
Nagyon kíváncsi voltam, vajon milyen emberek lehetnek, hogyan élik meg a rájuk szakadt töménytelen pénzt, sikerült-e megőrizniük barátaikat, a rokonaik szeretetét, „hozzászoktak-e” a gazdagsághoz, tudnak-e jól élni és boldognak lenni
. A média a „hajléktalan lottómilliomos” címkével kürtölte világgá az esetet, (ami vastagon nem igaz, hiszen a férfi már 13 éve nem élt az utcán, amikor a győztes szelvényt megvette.) De a média már csak ilyen.
Győr-Likócs kertváros. Földszintes paloták, prospektus design. Egy szerényebb sárga házban két nagyon szeretetre méltó, nyílt, a helyzetét világosan látó ember. A férfi nemrég végezte el a terápiát, előtte hat és fél évig nem ivott. Most sem fog. Ez nem fogadkozás, hanem akarat. Nehéz volt az elmúlt két év. Igen, megszédültek a pénztől, a szinte korlátlan lehetőségtől, a segélykérők és kunyizók hadától. A barátaikat javarészt elvesztették, régi környezetüktől megváltak. Az új világot elkezdték tanulni, a feleség gyorsabban, élelmesebben, a férfi zártabban, befele fordulón. Egy vágya van – ne csinálni semmit, élvezni az életet, utazni, tévét nézni (hagyni hogy a pénz szolgáljon minket, ne mi szolgáljuk a pénzt – mondta). Két konkrét úticél – megnézni egy Milan meccset Milánóban és elmenni a csíksomlyói búcsúba. Nem képtelen vágyálom egyik sem – de két év alatt ez sem sikerült. A hétköznapok bonyolultabbak az álmoknál. Érezni Laciban az évekig utcán élő ember bizalmatlanságát a világgal szemben, hiszen Milánóban nemcsak a jómódú világot, de már a nyelvet sem értené, meg egyáltalán, hogyan kezdjen hozzá „utazni” az ember. Lassan érik a tanulság – a gazdagság élvezetét is tanulni kell (Megdöbbent, hogy pont ezzel a képpel fejeződött be a versenyre írt darabom)
A feleség Anikó – bár évtizedes pánikszindrómával küzd – roppant színes, gyorsbeszédű, két lábbal a földön járó nő. Házakat vásárolt, amiket kiadtak Audis mérnököknek, kávéházat nyitott, ahol saját találmányú krémmel készül a gombás melegszendvics és exotikus vonzerő gyanánt az országban elsőként náluk működik a Csoki-gyros. Nem, nem tévedés! Ez egy olyan gyros-sütő, amin csíkos csoki-nutella henger forog, késssel lemetszik a szeleteket, palacsintába sodorják, gyümölccsel, tejszínhabbal körítik – és márs kész a csoki-gyros.
Ez az a pont, amikor be kell újra látni, hogy az életnél nincs nagyobb drámaíró, játszva lepöcköl minden fantáziaszüleményt, kitalációit. Az édes gyrost majszoljuk Kálmán Matyival (aki másfél éve dokumentumfilmet forgat róluk) és arra gondolok – hogyan lehetne egy ilyen felkavaró, spontán módon abszurd, mégis fájdalmas és néhol mulatságos történetet színpadra vinni. Nem szocióban, nem szatírában, nem realistában, nem stilizáltan.
Ne sajnálkozni, ne ironizálni, ne kívúl maradni. Megírni e két ember küzdelmét a pénzzel, a lassan, akadozva teljesülő vággyal.
A valóság mindig szárnyakat ad – és megköti az ember kezét. Felébreszt – és álmodni késztet.
Imádom a valóságot.
Főnyeremény.
