A magyar ezredes, aki a Pentagonba
jár dolgozni – Porkoláb Imre-interjú
Porkoláb Imre ezredes életrajzát olvasva mindenki világosan láthatja, hogy hihetetlen karrier áll mögötte. Sandhurst, Irak, Afganisztán, Harvard, Pentagon, terrorellenes szakértő, doktor, zászlóaljparancsnok, a Pentagonban pedig olyan projektekre lát rá, amelyek meghatározzák a jövő hadviselését. Ami azonban legalább ennyire különleges, hogy az életútján szerzett tapasztalatait civilekkel, egyszerű földi halandókkal is megosztja, ez pedig ritka alkalom, ugyanis eddig kevés honfitársunk mögött állnak olyan élmények, mint mögötte. A Szolgálj, hogy vezethess című könyve egyszerre vezetéselméleti útmutató, életrajzi regény és motivációs kiskáté, amely nem csak vezetők számára lehet hasznos, hanem minden férfinak, aki szeretne hatékonyabban, céltudatosabban, működni a hétköznapok során.
– A könyv sajátos szerkezetű: olvashatunk egy történetet a Sandhursti Királyi Katonai Akadémiáról, majd egy ehhez kapcsolódó fejezetet a vezetői filozófiáról. Hogyan talált rá erre a formátumra?
– Eredetileg egy történetből és egy vezetéselméleti részből állt volna egy fejezetet, de úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Ezért kitaláltam egy felütést, ami a kiadónak is nagyon tetszett. Van, akit a sztori fog megragadni, de sokakat azok a tanácsok fognak érdekelni, amik a fejezetek második felében vannak. Három részre osztom fel a könyvet, az első része a személyes fejlődésről – vagy ahogy én nevezem – a karakterfejlesztésről szól. A második rész a csapatok összekovácsolásáról szól, míg a harmadik rész ad szervezeti tanácsokat, és ebben járom körbe a hagyományostól eltérő vezetés fogalmát. Nem véletlenül kezdtem a karakterfejlesztéssel, mert úgy gondolom, hogy aki nem tudja rendszerezni magát, nincs tisztában az értékeivel, nem tudja, mit akar az élettől, nem tudja uralni az érzelmeit, nem tapasztalja meg a határait, az nem alkalmas vezetésre. Én egészen másképpen közelítem meg a vezető fogalmát. Szerintem egy vezető követőket generál akkor is, ha nincs pozícióból adódó hatalma, és változást eredményez az emberek szemléletében és egy szervezet kultúrájában. Ha így definiáljuk, nem csak a hierarchia csúcsán állók lehetnek vezetők, hanem bárki az adott szervezeten belül.
– A könyve gerincét a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián szerzett élményei jelentik. Mennyire volt nehéz visszamenni a kilencvenes évekbe?
– Ott kötelező volt naplót írni, ezt én a könyv írásakor elővettem. Valami oknál fogva én akkoriban gyűjtögettem dolgokat, megvannak a gyakorlatok térképei, és ezeket fel is használtam. A könyvben le is írtam, hogy minden helyszín és a történések is valósak, egyedül a neveket változtattam meg. A sztori a Sandhursti Királyi Katonai Akadémiáról szól, de azt fontos kihangsúlyoznom, hogy az élettapasztalatot a honvédségnél szereztem. Én nagyon sokkal tartozom a Magyar Honvédségnek, hiszen a hivatásomnak köszönhetem, hogy ilyen helyzetekbe kerültem az életem során.
Dr. Porkoláb Imre ezredes a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán felderítőtiszt szakon diplomázott. 1994-ben elvégezte a 270 éves múlttal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémiát (Royal Military Academy Sandhurst), és közel 50 nemzet képviselői közül elnyerte a legjobb hallgatónak kijáró, a Királynő által adományozott tiszti pálcát (Cane of Honor). Hazatérve felderítő tisztként szolgált, tagja volt a hazánk NATO-tagságát előkészítő NATO Euroatlanti Integrációs Munkacsoportnak. 2003-ban hadszíntéri szolgálaton részt vett az Iraki Szabadság műveletben. 2004-től a Magyar Honvédség különleges műveleti képességének megalakításában tevékenykedett. Magyarországról elsőként diplomát szerzett a Gerillahadviselés és Terrorizmus elleni harc szakirányon az Egyesült Államok Haditengerészeti Posztgraduális Iskolájában. 2009-ben Afganisztánban a NATO különleges műveleti parancsnokságon szerzett további műveleti tapasztalatokat, 2015 júliusától a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozik, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartja a kapcsolatot.
– Összeszámolta már, hány dologban számít úttörőnek?
– Az úttörő szerep valóban végigkísért a karrierem során. A különleges műveleti képességfejlesztésbe nagyon hamar belecsöppentem és ez meghatározó is volt a karrierem során. 2004-ben, amikor hazajöttünk Irakból, akkor a Magyar Honvédség egy védelmi felülvizsgálatot követően úgy döntött, hogy megcsinálnak egy különleges műveleti zászlóaljat, és e mögé stratégiát, koncepciót kellett álmodni, és néhány kollégámmal közösen tettük le ezt az asztalra. Ezt követően Székesfehérváron (az Összhaderőnemi Parancsnokságon) megalapítottuk a különleges műveleti vezetési részleget, amelynek a vezetését rám bízták. Ezt követően mentem ki Afganisztánba, ahol a nemzetközi NATO különleges műveleti parancsnokságon dolgoztam, és onnan hazaérve lettem a 34-es Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka. Az úttörő szerepre visszatérve én voltam az első magyar katona, aki részt vett az NPS-en (a Naval Postgraduate School) a különleges műveleti, gerillaharccal, terrorizmus elleni harccal foglalkozó stratégiai szintű képzésen. Az iskola Monterey-ben, Kaliforniában található, és azóta már több magyar tiszt is megfordult ott. Azt hiszem, én vagyok első magyar katona, aki a Harvardon részt vett az executive tanfolyamon.
– Számomra a legérdekesebbek a fizikai határaink tesztelésével kapcsolatos részek voltak, ezen belül pedig az alvással, alváshiánnyal kapcsolatos gondolatok. A gyakorlatok során extrém alvásmegvonás közben kellett nagyon megerőltető feladatokat végrehajtaniuk. Ez a fajta tudás az emberrel marad?
– Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy rengeteg mindent kellett kihagynom a könyvből, ezeket a végjegyzetek formájában próbáltam visszacsempészni a könyvbe. Ha valakit érdekel egy adott téma bővebben – mint például az alvásmegvonás – akkor a könyv végén szerepnek olyan források, amiket érdemes felkutatni, elolvasni. Visszatérve az alvásmegvonásra – ez olyan, mint a biciklizés. De az látszik, hogy a korral sok minden megváltozik. Húsz évesen ez másképpen ment, mint most, a negyvenes éveimben, ma már sokkal jobban megvisel, ha nem alszom. Hozzá kell tennem, hogy ez az angolul sleep hackingnek nevezett dolog, az alvásidő lerövidítésével kapcsolatos kutatás és kísérletek, sokkal előrébb tartanak, mint huszonöt éve. Ma ezt már szinte biohacking szintre fejlesztették, rengeteg podcastot meghallgattam, és az a helyzet, hogy kereskedelmi forgalomban lévő szerekkel, vitaminokkal tovább és jobban bírhatjuk kevés alvással. De a könyvben is leírtam, és fontos megismételnem, hogy jobb, ha nem játszunk ezzel. Ha vannak olyan egy-két hetes periódusok az életünkben, amikor kevés időnk van aludni, akkor érdemes ilyen módszerekkel kísérletezni, és megtapasztalhatja az ember, mi az egyéni toleranciaszintje. De ezek után érdemes visszatérni a normális alvásciklushoz.
– 2003-ban hadszíntéri szolgálaton vett részt az Iraki szabadság hadműveletben. Mit tudhatunk erről?
– Amikor kiment az első magyar kontingens, én a törzsben dolgoztam. Az offenzíva áprilisban indult, mi nyár elején értünk ki, egy tengerészgyalogos alakulatot váltott le a lengyel vezetésű nemzetközi hadosztály. Irak déli régióját a britek ellenőrizték, északot az amerikaiak, a kettő között volt a közép-déli régió, amelynek a központja Babilonban volt, én ott dolgoztam a hírszerző-felderítő részlegben. Ott az úgynevezett analysis and production részleget vezettem, aminek az volt a feladata, hogy összegyűjtse az összes hírszerző jelentést, és megpróbáljon előrejelzéseket készíteni a parancsnok részére, hogy az ellenőrzésünk alatt lévő, nagyjából Magyarországnyi területen mi várható.
– Milyen tapasztalatai voltak ennek a kilenc hónapnak?
– Egy katona életében az ember nem tudhatja milyen fából faragták, amíg nem volt műveleti területen. Nekem ez volt a tűzkeresztségem. A részlegemnek úgy lettem a vezetője, hogy egy másik nemzet katonája nem bírta mentálisan, hogy lövik a tábort és hasonlók, és hazaküldték. Megüresedett a pozíciója és ott helyben azt mondták, hogy innentől kezdve te veszed át a vezetését. Mentálisan éles helyzetekben ismerkszik meg, hogyan tudja az ember elviselni a stresszt. Nyilván napi 16-18 órát dolgoztunk minden nap megállás nélkül, az alvásmegvonásos helyzet is életbe lépett, és maximum arra volt időnk, hogy eddzünk. Hetente-három négyszer elfutottunk a tábor egy távolban lévő sarkába, ahol az amerikai katonai rendőrség működtetett egy konditermet és azt használtuk.
Mielőtt Porkoláb ezredes kiment Amerikába, a különleges műveleti képességfejlesztésnél töltött tíz évet, ajánlott egy Facebook-oldalt, ahol az érdeklődők találhatnak információkat, illetve javasolta a Warrior Fitness-weboldalt is azok számára, akik átfogó fittnessre törekednek.
– 2015 júliusában, amikor a Pentagonban kezdett dolgozni, azt nyilatkozta, hogy szeretné a NATO láthatóságát javítani a Pentagonon belül. Ez mit jelent? Kicsit úgy hangzik, mintha a NATO egy marginális szervezet lenne…
– A NATO-nak két stratégiai parancsnoksága van, az egyik az ACO a belgiumi Monsban, a másik (Allied Command Transformation) az amerikai Norfolkban található. Haderő átalakítás, innováció, képességfejlesztés, oktatás, képzés, gyakorlatok – ezek tartoznak az ACT feladatai közé. Én négy évig ott voltam a nemzetközi összekötő képviselet vezetője, ezt követően kerültem a Pentagonba, ahol az ACT parancsnokát képviselem. Ez egy fontos pozíció, és igenis növelni kell a NATO láthatóságát. A Pentagon egy épület, itt található az amerikai vezérkar és a Védelmi Minisztérium, de sok hírszerző és egyéb szervezetnek ad otthont, összesen 27 ezer emberről beszélünk. Ennek egy bizonyos százaléka tisztában van a NATO-val, nagy többség nem, mert más irányban dolgoznak. A NATO láthatóságának növelése tehát egy folyamat. Szerintem a jelenlegi biztonsági körülmények között még jobban fel fog értékelődni a Szövetség szerepe, ezt az amerikaiak is érzik, és van igény arra, hogy még jobban odafigyeljenek az Európában tapasztalható keleti és a déli fenyegetettségre.
– Mit jelent ez konkrétan?
– Három terület képviselőivel tartom a kapcsolatot: az egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztérium képviselőivel, illetve a Washingtonba települt kutatóintézetek vezetőivel. Ez folyamatos meetingeket jelent. Az ACT saját magát egy mátrix típusú szervezetnek tekinti. Úgy kell elképzelni, hogy hozzávetőlegesen ötszáz ember van Norfolkban, a többi különböző alárendelt parancsnokságon, központokban Európában dolgozik. Az ACT megpróbálja az ipar képviselőit, az oktatási és kutatási intézményeket tömöríteni, és fókuszálni egy bizonyos irányba. Bevonja az ipar képviselőit, akik a prototípusaikat NATO-gyakorlatokon kipróbálhatják, azonnali visszacsatolást kapnak a felhasználóktól, és tökéletesíthetik, nyilván abban a reményben, hogy ezt el tudják adni. Az ACT ezeket a folyamatokat tökéletesíti, irányt mutat és ez képezi az innováció alapját. Fontos még ezen kívül a jövő biztonsági környezetének feltérképezése, és ennek keretében több tanulmány is készült, amely során megpróbálnak 2030-ig előretekinteni. (A január 27-i előadásomban erről részletesebben fogok beszélni). Azért fontos a jövőbe tekinteni, mert ha tudjuk mik a képességeink, mik a hiányosságok, ennek tudatában ajánlásokat tudunk megfogalmazni, amelyek alapján a tagországok elkezdhetik kifejleszteni ezeket. A Pentagonban beindítottak például egy programot, egy úgynevezett offset stratégiát. Ezen belül eléggé science fiction-nek hangzó projektekkel is foglalkoznak, olyanokkal, mint a gépek és az ember összekapcsolása, vagy egy drónhadsereg alkalmazásának tesztelése, és mindez a közeli jövőben. Sokan ezeket Asimov-szerű, távoli jövőbe helyeznék, de véleményem szerint nyolc-kilencéves távlatokról beszélünk.
– A könyv fejezetei egy felütéssel indítanak. Egy stresszhelyzetet mutat be, majd a végén felteszi a kérdést, mit tenne az olvasó. Mik voltak a legstresszesebb helyzetek, amikkel találkozott?
– Vannak helyzetek, amik teljesen megváltoztatják az ember életét. Nekem a kisfiam születése két évvel ezelőtt ilyen volt. Bár ez esetben pozitív (eustressz) volt, de egy olyan csoda az életemben, ami messze felülmúl mindent. Ott voltam a szülésen és azt még el kell, mondjam, hogy minden tiszteletem a nőké. Nem vagyok biztos benne, hogy minden férfi képes lenne végigcsinálni egy szülést.
– Tervez-e folytatást?
– Van a fejemben egy másik könyv. Ez a könyvem a vezetésről szólt, az pedig a dinamikusan változó környezetben is sikerrel alkalmazható stratégiáról szólna. Rengeteg cég küzd azzal, hogy a változás menedzsment stratégiák több mint hetven százaléka elbukik. Ennek több oka van, ami egy külön interjú témája is lehetne, de a lényeg, hogy megfogalmazódott bennem egy gondolat, amely számos vállalat számára lehet hasznos és amit szeretnék majd közreadni. hvg.hu