Akárcsak az elektronikus tánczenei klubokat és a divatipar jelentős részét, a Tindert is a hedonizmusban mindig élen járó meleg férfiaknak köszönhetjük. A Grindr nevű app már 2009 óta segíti a homoszexuális közösséget a gyors egymásra találásban, így már éppen ideje volt, hogy a prűd heteróknak is legyen hasonló játékszerük. A Tinder 2012 elején indult el, de Nyugat-Európában csak 2013 nyarára lett annyi felhasználója, hogy elérje az értelmes működéshez szükséges kritikus tömeget. Magyar felhasználó még elég kevés van, de ez nem jelenti azt, hogy itthon ne lehetne hatékonyan tinderezni – lásd mindjárt.
A világszerte sokmillió felhasználóval rendelkező Tinder sikere egyszerűségében és játékosságában rejlik. Ehhez a cikkhez négy magyar Tinder-felhasználóval beszéltem, és mindannyian azt állították, korábban soha, semmilyen internetes társkeresőn nem regisztráltak, pedig ezekből csak magyar nyelven több tucat van. A 26 éves Zsuzsa azt mondta, őt a Tinder elsősorban az egyszerűségével fogta meg, egyszerűen nem volt energiája véget nem érő adatlapokat kitöltögetni társkereső honlapokon. A 25 éve Orsi pedig azzal érvelt, hogy
az már eleve elég jó szűrő, hogy ez egy app, nem olyan mint egy randioldal, ahol félmeztelen Józsikat kell nézni, ahogy hétvégi bográcsoláson pózolnak.
A Tinder valóban nagyon egyszerűen működik. Az egyetlen gondot az jelentheti, hogy Facebook-profilra van hozzá szükség, mivel az alkalmazás ennek az adataiból építkezik. Szerencsére nem kell aggódni, a Tinder semmit nem ír ki nyilvános Facebook-falunkra, így nem fog munkatársaink előtt is kiderülni, hogy éppen az esti randit szervezzük.
Gyors menet a szomszédban
Sajnos amikor regisztráltam, az én Facebookos profilfotóm épp Jordan Lecskov bolgár futballista különösen mogorva képe volt. Ez azért gond, mert a Tinder által gyorsan összedobott kis adatlapomat is ez nyitotta. Sajnos a Budapesten tanuló norvég diáklányok, akik az itteni Tinder-közösség kemény magját jelentik, nem haraptak rá a morcos, Máris szomszéd-szerű balkáni férfira.
Ezek után rájöttem, hogy hol tudom beállítani a dolgokat, választottam három őrületesen szexi képet, írtam magamról egy közepesen nagyzoló bemutatkozást az engedélyezett maximum 500 karakterben, és nekiálltam böngészni a hasonló adatlapokat. A Tinder nem bonyolítja túl az ismerkedést. Aki tetszik – és itt a szűkös információknak köszönhetően a tetszik mindig először a külcsínre vonatkozik – azt jobbra húzza az ember, amivel felkerül a lájkoltjai listájára, aki meg nem, azt balra, és ezzel örökre letiltotta. A fotókon kívül csak az derül ki, hogy van-e közös Facebook-ismerősünk, és hogy van-e közös érdeklődési körünk, azaz mik azok a Facebook-oldalak, amiket mindketten lájkoltunk.
A Tinder sikeréhez két remek ötlet vezetett, amit interjúalanyaim is észrevettek. Először is a geolokalizáció. Az app okostelefonunknak köszönhetően tudja, épp hol vagyunk, mi pedig beállíthatjuk, hogy mekkora körön belüli potenciális partnerek adatlapjait szeretnénk látni. A kör egészen 100 mérföldig tágítható, amit én meg is tettem, és így böngészhettem szlovák kistelepülések és Burgenland menyecskéit és asszonyait is.
A másik nagy húzása a Tindernek, hogy nem ad lehetőséget a kéretlen molesztálásra. Attól, hogy én bejelölöm Mettét, a norvég orvostanhallgatót, még nem tudom felvenni a kapcsolatot. Ehhez az is kell, hogy ő is bejelöljön engem. Ekkor a Tinder jelez, hogy „match” van, elkezdhetünk csetelni egymással, ez szerencsés esetben személyes találkozó megbeszélésben folytatódik, onnantól kezdve pedig jöhet minden, amire csak egy 19 éves norvég lány vágyik.
A molesztálás kizárását különösen a női felhasználók értékelik. A régi mondás szerint
Az interneten ismerkedő férfiak attól félnek, hogy akit megismernek, az élőben kövér. A nők meg attól, hogy egy sorozatgyilkos.
Itt ettől nem kell tartani, aki nem tetszik, az nem szólhat hozzánk. És ha szól, ám egy ordas baromnak bizonyul, azzal nem kell folytatni tovább a kommunikációt. Így tett például Zsuzsa, amikot egy férfi néhány kedélyeskedő mondat után azonnal találkozni akart vele a saját lakásán.
A külföldiek, a magyarok, a kívánatosak és a rémisztőek
A budapesti Tinder-kínálat jelentős része külföldiekből áll – férfiak és nők esetében egyaránt. Vannak itt tanulók, itt nyaralók, partyturisták és átutazó üzletemberek, és én belefutottam több itt tanító amerikai tanárnőbe is. Azért vannak persze magyarok is bőven, és mint minden ilyen szolgáltatáson, lehet egészen bizarr adatlapokba is belefutni. Érthetetlen például, miért esküvői, vagy kisgyerekes képpel hirdetnek emberek egy ilyen oldalon, és valamennyi női interjúalanyom arról számolt be, hogy nincs bénább, mint a férfi, hölgykoszorú közepén.
Ahogy az ilyen helyeken lenni szokott, természetesen sokkal több a férfi, mint a nő. Ráadásul az előbbiek közt egész érdekes tinderezőkbe is bele lehet futni.
A barátnőm fél óra alatt rátalált egy fiatal magyar filmrendezőre és az ország talán legismertebb fiatal popsztárjára,
akiről nagyon úgy tűnt, tényleg valódi Facebook-profiljával keresi itt a kalandot. Ha jól láttam, a barátnőm legalább őket nem jelölte be, de persze neki egyből több matche is volt, bár ezek közül az egyikről azt hazudta, hogy csak véletlenül jelölte be.
Egy idő után éreztem, hogy párkapcsolatban élő bolgár futballistaként itt nem sok esélyem lesz, így inkább beszéltem néhány ismerős ismerősével, akikről kiderítettem, hogy aktívan használják a Tindert. A nőktől így végre sikerült megtudni, hogy milyen szerintük az ideális férfi-adatlap, amire buknak. Zsuzsa szerint legalább öt kép kell, érdekes beállításokkal és helyszínekkel, amik vagy legyenek viccesek, vagy derüljön ki belőlük például az, hogy mi a hobbijuk. Margó szerint elég, ha olyat ír magáról, ami nem arról szól, hogy egy beképzelt pöcs.
Teljes cikk itt.