A Kerékpáros Miskolc Egyesület honlapján gyakran szemlézzük a nemzetközi sajtót, hogy megismerhessétek a fenntartható városi közlekedéssel kapcsolatos külföldi híreket, véleményket. Most a The Washington Post című patinás amerikai lap internetes kiadása In Theory rovatának egyik írását olvashatjátok magyarul.

Mindenekelőtt azt kell emlékezetünkbe idéznünk, hogy valamivel több mint egy évszázada egy városban sem jártak autók. Az automobil megjelenése nem mindenhol váltotta ki azt a lelkesedést, amit az Egyesült Államokban. Néhány város voltaképpen soha nem fogadta el az autót.

Velence nem szívesen pusztította volna el magát, csak hogy elég széles utakat építhessen az autók számára, emiatt azok soha nem is jártak benne, leszámítva egy csekélyke területet a szárazföld közelében. Ugyanez a helyzet a marokkói Fez és több más észak-afrikai város arab negyedében. Ezek rendszerint e városoknak legpezsgőbb részei.

Az autók sohasem voltak nélkülözhetetlenek a városokban, sőt több szempontból a városok alapvető lényegét veszélyeztették: nevezetesen, hogy olyan helyen gyűjtsenek össze sok embert, ahol aztán a társadalmi, kulturális és gazdasági együttműködés fejlődhet. Minthogy az autók mozgása és parkolása oly sok helyet igényel, vétenek e cél ellen — terjeszkedésre késztetik a városokat, hogy a szükséges helyet biztosíthassák. Az autók kiutasítása hozzájárulna a városi élet minőségének javulásához.

A közlekedési szokások mindig komoly hatással voltak a városok alapvető elrendezésére. Jelenlegi alakjukat a XV. században kezdték elnyerni, amikor is a lovaskocsik megjelenése magával hozta a széles, egyenes utak iránti igényt. A reneszánsz tervezők Európa legnagyobb részében figyelembe vették ezt az elvárást és az elmúlt ötszáz év várostervein jórészt egyenes és viszonylag széles utcákat találunk, illetve a lovaskocsik befordulását lehetővé tevő utcasarkokat. Ez a változás sok tekintetben már az automobil eljövetelére mutatott előre.

Ugyanakkor az utcáknak nemcsak a közlekedésben van jelentős szerepük, hanem legfontosabb közösségi helyeink is. Most már a legtöbb európai város belátja, milyen károsak az autók ebből a szemszögből. Ez vezetett rá Európa-szerte mindenfelé városokat, hogy a gyaloglást, biciklizést és a tömegközlekedést támogassák az autók használata ellenében. Ez a legvilágosabban Oslóban látszik, az első európai fővárosban, mely bejelentette, hogy belvárosát hamarosan autómentessé fogja nyilvánítani a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a levegő tisztábbá tétele érdekében, illetve hogy jobb feltételeket teremtsenek a járókelők és a kerékpárosok számára.

Ha egy autó akkumulátor által hajtott vagy sofőr nélküli, az még nem változtat nagy mértékben a helyzeten. Továbbra is túl sok energiát meg helyet vesznek igénybe. Nagyszámú gépkocsik utcákon való közlekedése mindig ártani fog az utcák társadalmi használatának, függetlenül attól, milyen csendesek vagy biztonságosak a gépjárművek. Csak majd ha az emberek megállhatnak beszélgetni az utca közepén, anélkül hogy azon kellene aggódniuk, mikor fogja valami elgázolni őket, csak akkor állítottuk vissza az utcák társadalmi funkcióját teljes egészében.

Jó közösségi közlekedés, gyors, biztonságos, kellemes gyaloglással és biciklizéssel párosítva könnyen kielégítheti a városon belüli helyváltoztatási igényeinket. A buszok és a villamosok észrevehető mértékben betolakodnak ugyan a főbb utcákra, de sok utca teljesen mentes lesz ettől a zavaró tényezőtől. Ideális esetben a közösségi közlekedési rendszer a föld alatt lenne kiépítve. (A legjobb az volna, hogyha sohasem jönne fel a felszínre, a velejáró förtelem és zaj miatt.) Az ár miatt ez sok városban nem lesz praktikus és így bizonyos nagyságú utcai forgalom terhét el kell majd viselni.

Komolyabb ellenvetés az autóktól mentesített várossal szemben, hogy miképp oldjuk meg a teheráruk fuvarozását. Egy város építésekor egyszerű úgy rendezni a szállítmányok megfelelő helyre juttatását, hogy azok ne érintsék az utcákat. Már eleve meglévő városokban erre egyéni megoldásokat kell majd találni. Amszterdam csekély nehézségek árán felhasználhatná e célra csatornahálózatát. Azok a városok, melyek a villamos mellett döntenek az utasok kiszolgálására, éjszaka ugyanezt alkalmazhatnák rakományok szállítására.

Ha eltüntetnénk utcáinkról a gépkocsikat, azzal olcsóbbá, biztonságosabbá, csendesebbé és kellemesebbé tennénk a városi életet. Újraértelmezett parkolóhelyek és esetenként forgalmi sávok bőséges helyet nyújtanak a gyalogosoknak és a biciklistáknak, illetve bármilyen létfontosságú utcai közlekedési szolgáltatás számára, amilyen a villamos, a szemetesautó és mentő. A fennmaradó területet közösségi célokra lehetne szánni: képzeljük el Manhattant 15 méterrel szélesebb járdákkal és elég hellyel utcai kávéteraszoknak.

A kormányoknak örömmel kéne fogadniuk a változást. Az autóforgalom támogatásának költségei messze felülmúlják a használati díjakból származó bevételeket. Európában a legsűrűbben lakott helyeket szabadítják meg elsőnek az autóktól és ezeknek gyalogosforgalma a legnagyobb a városban. Az áruházak és az éttermek is gyarapszanak ezeken a részeken.

Úgy gondolom, a társadalom haszna már magában is teljes mértékig igazolja a változást. Képzeljünk magunk elé egy elfoglalt várost, ami nyugodt, csendes és szép. Velencét, a cél eléréséhez legközelebb álló várost évente 20 millió ember keresi fel, a leglátogatottabbként Olaszországban. Egyéb autómentes körzetek is rendkívül népszerűek, mind a helyiek, mind a turisták körében. A boltosok gyakran voltak a változások ellen, míg észre nem vették, hogy az üzlet javult, miután az autók eltűntek.

Kétségtelen, hogy némi kényelmet fel kell áldozni az átalakulás érdekében, ám az előnyök figyelemreméltóak és az emberek visszatérésével a közlekedés aktívabb fajtáihoz jelentős fejlődést várhatunk a közegészségügyben. Már csupán a zaj csökkenése tekintélyes egészségügyi haszonnal jár.

Az autók évszázada csábító tévút volt, de itt az idő továbblépni.

(Fordítás: Mozgó Tamás — köszönjük!)