Napjaik földharácsolása (nem Kubában, hanem idehaza) elég egyértelműen jelzi, hogy termőtalajunk pótolhatatlan kincs. Ám a ma is világuralkodó termelési technológiák folytatásával, belátható időn belül nincs lehet a kincsből. Ha marad kizárólagos célként a profit mielőbbi besöprése. S ha megmarad az a személélet is, hogy mindegy, milyen áron. Legyen az a Föld tüdejeként aposztrofált esőerdők módszeres és visszafordíthatatlan kiirtása, csupán néhány évig használható sovány legelők kialakítása érdekében. Avagy a szántóföldek, a már évtizedek óta tartó, ám a végtelenségig nem folytatható, kemikáliákkal történő fokozatos élettelenítése, (önmagában már-már) szervetlenné tétele a fejlettebb világban. S amennyiben nem vigyázunk (rá), egy napon, talán nem is olyan sokára, terméketlen, szélfútta sivataggá válhat örök időkig virágzónak hitt birtokunk. Mint ahogyan a világ számos pontján már megtörtént korábban. S nemcsak akkor, amikor önmagában is kivédhetetlen aszály sújtotta az adott régiót. S ez esetben a mostanság esedékes Föld napját (április 22.) akár nálunk, akár a világ meggondolatlanul, sok tekintetben felelőtlenül fejletté vált országában akár át is keresztelhetjük a terméketlen (anya)föld (gyász)napjává.
– T. Szűcs József jegyzete itt.