Egy ismét jó szándékúnak indult kezdeményezés rosszul sült el

Nagy reményeket fűztek az adósok az elszámolási törvényhez. A jól fizető rétegnek valamilyen

szinten könnyebbséget okozott az elszámolás. Jelzáloghiteleknél általában és átlagban 15 % körüli

visszatérítésben részesültek, gépjárművek esetében a visszatérítés 5-10% közé tehető.

A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület reprezentatív minta alapján arra a

megállapításra jutott, hogy a jól fizető hitelesek valós előnyhöz jutottak. Legalábbis első pillanatban

úgy tűnik. Ha alaposabban megvizsgáljuk a hitelek helyzetét, akkor azonban úgy tűnik, hogy a

hitel-felvételkori állapothoz képest ez mégsem volt jelentős kedvezmény részükére. Itt nyilván az

árfolyam-különbözet, mint legnagyobb probléma hatása jelentkezik, illetve a központilag vezényelt

forintosítás az igen kedvezőtlen árfolyamon azt eredményezte, hogy a fajlagosan visszafizetendő

teher kb. duplája a válság előttinek. A hitelesek szívesen vették volna, ha a devizahitelesek

megsegítése érdekében a Nemzeti Bank az árfolyamnyereséget a hitelesek támogatására fordította

volna. Teljesen érthetetlen, hogy ez miért nem történt meg.

Sokkal rosszabbul járt az a kb. 500 ezer jelzáloghiteles, gépjárműhiteles, vagy akik valamilyen

személyi kölcsönnel rendelkeztek és elmaradt tartozásuk volt. Az ő részükre a banki visszatérítések

gyakorlatilag semmilyen előnnyel nem jártak, helyzetükbe változást ezek nem hoztak. Az esetek

90%-ában csak tovább rontott a helyzetükön. A visszatérítési procedúra a törvényalkotástól a

jogorvoslatok lezárulásáig kb. 1,5 évet vesz igénybe. Gyakorlatilag a Kúria 2014-es határozata után

a bedőlt hitelesek ügyei nem mozdultak a végrehajtások irányába. Mindenki arra várt, hogy mi lesz

a törvényalkotás eredménye, ezért csak ritkán indultak közjegyzői fizetési meghagyások vagy más

egyéb végrehajtások. A bedőlt hitelesek mérlege azért lett negatív, mert a másfél év alatt a kamat és

a késedelmi kamatterheik átlagosan 40%-kal növekedtek banktól függően. Bizonyos bankoknál az

ügyleti és a késedelmi kamat együttesen elérte a 35%-ot, ehhez járultak az egyéb költségek. Ha ezt

másfél évre kivetítjük jól látható, hogy a banki visszatérítésben megnyert 5-20% közötti

kedvezmény nem kompenzálta azt a veszteséget, amely a megnövekedett kamatterhekben

megjelent. Jelentős problémát jelent, hogy míg a jól fizető adósok estében a visszatérítés a tőkében

jelentkezett, addig az elmaradásban levő hitelesek esetében elsősorban a késedelmi kamatban

kerültek jóváírásra. Összességében elmondható, hogy a bedőlt hitelesek esetében a visszatérítés

kb.20%-os tartozásnövekedést eredményezett.

Természetesen elmondhatjuk, hogy ez a tartozás egyébként is növekedett volna, visszatérítés nélkül

még nagyobb arányban. Ennek nem feltétlen keltett volna bekövetkeznie. A Kormány akár be is

fagyaszthatta volna az elszámolás időszakára a késedelmi kamatok növekedését, vagy pedig szabad

utat engedhetett volna a végrehajtási eljárásoknak, hiszen bizonyos estekben az ügyfél érdeke is,

hogy ügye minél előbb lezáruljon és terhei tovább ne növekedjenek. Egy ismét jó szándékúnak

indult kezdeményezés rosszul sült el. Nyilván a hatástanulmányok nélkül bevezetett intézkedésnek

A visszatérítés illetve a forintosítás együttes hatása nem oldotta meg a hitelesek problémáit. Az

ügyfelek terhei lényegesen nem csökkentek. A kormányzatnak át kellene gondolnia, hogy milyen

intézkedéseket tud a továbbiakban tenni. A Nemzeti Banknál még megtalálható az az

árfolyamnyereség, amely az átváltásból keletkezett, és amelynek egy részért most a költségvetésbe

befizették. Meg kell fontolni, még akkor is, ha ez további macerát jelentene a bankok részére, hogy

utólagosan is módosítsák a forintosítás árfolyamát, illetve ezt az összeget annak támogatására

További segítséget jelentene, ha a Kúria újból átgondolná az árfolyamváltozással kapcsolatos

állásfoglalását, amelyben arról határozott, hogy az árfolyamváltozás terhei egy az egyben a

hiteleseket terhelik Ez semmiképpen nem volt igazságos elgondolás, hiszen az akkori PSZÁF

illetve a Bankszövetség tagjai a kampányaikkal elfedték annak a valóságát, hogy az ügyfeleket egy

korlátlan kockázatú hitel felvételére ösztönözték (érdemes visszagondolni az akkori

reklámkampányokra és bankvezetői nyilatkozatokra.) Reális igény lehet a hitelesek részéről, hogy

az árfolyamkockázat terheit a bank és az ügyfél ossza meg egymással.

Külön meg kell vizsgálni a gépjárművesek helyzetét. Az ő esetükben a banki szolgáltatás nem áll

érték-arányban az ügyfelek helyzetével. A lassan nullára kifutott értékű gépjárműveknél a tartozás

még mindig megközelíti a felvett hitel értékét. A hitelszerződések megkötésének körülményei igen

aggályosak voltak, hiszen a bankok hozzá nem értő kereskedésekre bízták az ügyfelek

tájékoztatását és a szerződések megkötését, ahol a tájékoztatás természetesen el is maradt.

A Nemzeti Banknak azt az ajánlását a bankok részére, hogy üljenek le tárgyalni a bedőlt

hitelesekkel, gyakorlatilag egyetlen bank sem veszi komolyan. A bankok a portfóliójuk tisztítását

igen komolyan veszik, és erőltetett ütemben indítják el a végrehajtási eljárásokat.