– A kontinensviadal előtt azt nyilatkoztad, hogy miért ne lehetnénk mi az egyik meglepetéscsapat. Bár Izland talán nálunk is nagyobb meglepetése volt az Eb-nek, végül nekünk is sikerült, megleptük a világot. Mit érzel most?
– Nyilván boldog vagyok és örülök annak, hogy jól sikerült az Eb. A sérülésemből kifolyólag már annak is örülök, hogy ott lehettem. Meglepetéscsapat voltunk mi is, bár némiképp balszerencse, hogy csoportgyőztesként az egyik legnehezebb csapatot kaptuk ezen az ágon. Picit fájó, hogy Izland és Portugália tovább jutott, mint mi, mégsem lehetünk elégedetlenek.
– Minden játékosnak az az álma, hogy válogatott legyen és világeseményen vegyen részt. Neked és 22 társadnak ez most sikerült. Volt már időd arra, hogy leülj és végiggondold az elmúlt hetek történéseit?
– Lehet, hogy még nem is tudtam felfogni. A barátaim mondták, hogy mi azt elképzelni sem tudjuk, mi volt itthon. Ők mesélték, hogy megállt az élet a meccseink alatt, mert annyian nézték a mérkőzéseinket, és annyian szurkoltak nekünk. Amikor hazajöttünk, nagyon jó érzés volt, hogy ilyen szeretettel fogadtak minket, és vadidegen emberek jöttek oda hozzánk, hogy elmondják, mekkora örömet okoztunk nekik. Ez volt a legfontosabb. Ami nekem nagyon nagy öröm, ezt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy régóta nem láttam már gyerekeket a bánrévei focipályán, mert három méteres gaz volt. Most, amikor mentem haza, látom, hogy lenyírták a füvet és a gyerekek ott fociznak. A szülők mondták, hogy ezt váltotta ki az Európa-bajnokság a gyerekekből. A srácok most már nem Ronaldók, és Messik akarnak lenni, hanem a magyar játékosok neveit skandálják. Most nagyon sok srác focista akar lenni és ez nagyon fontos.
– Ha a te gondolatmenetedet akarom folytatni, akkor most nagyon sokan Elek Ákosok akarnak lenni Bánrévén, Miskolcon, Kazincbarcikán, Ózdon és megyeszerte. Ezt te hogyan éled meg?
– Legyen így! Nyilatkoztam az Eb előtt is, talán nem nagyképűség, hogy én lehetek a példa nekik, mert az én pályafutásom is mutatja, hogy az ország ezen végéből is el lehet jutni egész magas szintre.
– Ahogy említetted is, megállt itthon az élet, az egész ország egy emberként szurkolt nektek, soha nem látott szurkolósereg kelt útra a csapatért. Hihetetlen az, ami velünk, magyarokkal történt az elmúlt hetekben. Ti ebből mennyit érzékeltetek?
– Elzárva nem voltunk. Láttunk videókat a meccsek után, hogy hogy fogadták az emberek az eredményeinket. Láttuk a meccsek előtt a szurkolók menetelését a stadionba, ez is plusz erőt adott nekünk. Ezzel együtt mi nem tudjuk még felfogni, átérezni, hogy mi lehetett itthon.
– Mennyire volt nehéz időszak, hogy nem tudtad, utazol-e egyáltalán? Mennyire lehetett siettetni a gyógyulást? Jelentett ez külön motivációt?
– Siettetni nem lehetett. Székesfehérváron az ország legjobb térdspecialistája azt mondta, hogy nyolc hét lesz, és szerinte nem fogok tudni játszani Franciaországban. Mivel már nem tudom, hány ezer ilyen sérülést látott, tudta, hogy miről beszél. Amikor ezt kimondta, nem esett jól. Nagyon fontos volt, hogy rögtön edzőtáborba vonultunk, napi hét-nyolc órát tudtunk foglalkozni a lábammal. Mondhatom, hogy az utolsó pillanatban jött rendbe, mert délután volt a kerethirdetés és én négy hét után délelőtt edzettem először a csapattal. Akkor azt mondta Bernd Storck, hogy kivisz, nagyon jól esett, hogy bízik bennem. Azon voltam, hogy rendbe jöjjön a lábam. Eldöntöttem, hogy rendbe fog jönni és így is lett.
– A sérülésednek is betudható az, hogy az első két mérkőzésen nem léptél pályára? Ezt előzetesen megbeszéltétek a szövetségi kapitánnyal?
– Az első meccsen benne volt, hiszen nem tudtam játszani egyik felkészülési meccsen sem, bár a németek elleni meccsen már a kispadon voltam. Akkor úgy döntöttünk, hogy még nem vagyok kész, és én is így éreztem. Mivel jól sikerült az osztrákok elleni mérkőzés, nincs az az edző, aki belenyúlt volna a csapatba. Az izlandi meccs előtt beszélt velem, mondta, hogy mindenképpen be szeretne cserélni, de aztán nem úgy alakult az eredmény. Általában reálisan nézem a dolgokat, abszolút érthető volt, annak ellenére, hogy nem volt jó érzés, hogy nem játszottam. A harmadikat már végig tudtam játszani, és úgy érzem, hogy jól is ment a játék.