Liszkay LászlóIdőnként elfog a honvágy, illetve a családom krónikus hiánya. Akad időm bőven az elmélkedésre, miután csak az útra kell figyelnem. Sőt, az agyalást már művészi szintre emeltem. Ilyenkor azon jár az eszem, vajon ha újrakezdeném az életet, változtatnék-e valamin. Szerintem nem. Favágó fuvarosként sok-sok erdőt, újságíróként sok-sok embert, kamionosként sok-sok országot és nációt ismertem meg. Az eddigi életem remekül sikerült, azonban a családom olyan csodálatos, amilyet mindössze elvétve talál az ember. Néhai édesapám a példaképen, a – hála Istennek – egészséges édesanyám megtanított emberré válni, a feleségemtől jobbat, szebbet, sokoldalúbbat keresve sem találnék. A lányom és a fiam büszkévé tesz, azt hiszem bőven van okom büszkének lennem rájuk. Soha sem csattant el atyai pofon, mégsem éltek vissza azzal, hogy nem kellett félniük tőlem. Ha ismét kezdeném az életet, talán semmin sem változtatnék. A fiatalságom elmúlt, ugyanakkor nem is szeretnék változtatni életkoromon. Mert ott csodálatos az életem, ahol az életkorom tart.