Miskolc már pályázott
az Európa Kulturális Fővárosa 2010 posztra, a pályázatot 2005-’06-ban állították össze, ebben ön is részt vett. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra? Látott rá esélyt, hogy Miskolc nyerjen?
RUDOLF MIHÁLY: Nagyon is. A mi irodánkat is felkérték a többi miskolci építész irodával együtt. A végső körbe Miskolc és Pécs került, és a zsűri külföldi tagjainak nagy része Miskolcra szavazott. Pécs nyert. Mivel édesanyám akkor még Pécsett élt, én úgymond hazajártam Pécsre, de mégis jobban örültem volna, ha Miskolc kapja a fejlesztési lehetőségeket. Egy picit úgy voltam vele, ha Miskolcra szán valaki egy forintot, akkor abból 2 forint lesz. Pécsett meg már minden megvolt, és nem is igen tudott élni a lehetőséggel. Ha most hazamegyek, szoborszerű új épületeket látok: a fejlesztés részeként épült hangversenytermet, tudásközpontot. A könyvtár, a konferenciaterem szép épületek, de kihasználatlanok. Elhibázott dolog volt, hogy nem az óvárost fejlesztették. Miskolcon az akkori városvezetés felkérte az itt élő építészeket, művészeket, függetlenül pártállástól. Mi az ódon Avas és a Diósgyőri várkörnyék fejlesztését rajzoltuk. Hatalmas társadalmi összefogás jellemezte a várost a cél érdekében. Most, bár Miskolc bejelentette, hogy újra indul a címért, nem érzem az előkészítést, nem tudom, hogy megszólított volna bárkit is a város. Bízom benne, hogy a főépítész már agyal a fejlesztéseken, de ez nem egyszemélyes munka, egy hálózatot kellene erre kiépíteni. Tokajba is felállítunk „ötletgyárakat”: olyan tervezési programot adó csoportokat, turisztikai szakembereket, pályázatírókat, akik ismerve persze, hogy milyen erőtérben mozgunk, megpróbálják megfogalmazni, hogy mi az, amiben újat tud mondani városunk. Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az induló angol városokkal is, hiszen 2023-ban egy angol város lesz a másik európai kulturális főváros – dacára a(z) (Br)exitnek. Északmagyar infó boon.hu archív fotó