DVTK. Sok szép emlék…

Bém Gábor

1988-tól vagyok a DVTK család tagja, így nagyon sok mindent átéltem ebben a stadionban. Természetesen a jó dolgokra emlékszik vissza szívesebben az ember. Azt sajnálom nagyon, hogy a mai generáció és a jelenlegi csapat nem játszhat annyi néző előtt, mint mi játszottunk, sokszor egy szöget nem lehetett leejteni, annyian voltak a lelátón. A legszebb emlékem, amikor 1991-ben hét év másodosztály után osztályozó mérkőzésen felkerültünk az NB I.-be. Ez volt az egyik olyan meccs, amikor alsónadrágban mentem be én is, és a csapattársaim is az öltözőbe. Volt még két-három olyan mérkőzés, ahol a szurkolók óriási szeretete odáig „fajult”, hogy a berohantak a pályára, feldobáltak bennünket, amit fantasztikus érzés volt megélni. Nagyon sajnálom, hogy manapság kevesebben járnak a magyar meccsekre, de pont a Ferencváros elleni volt az utolsó olyan, ahol telt házas meccsen „robbant fel” az aréna két alkalommal is.

Dobos Attila

Elsőként a stadion atmoszféráját emelem ki. Mindig bizsergető érzés volt, amikor már bent ültünk az öltözőben és hallgattuk a taktikát. Síri csend volt, és beszűrődtek a zajok, hallottuk, ahogy egyre többen vannak, egyre hangosabbak a lelátón. Ez mindig különleges érzés volt számomra, mindig jó érzéssel töltött el, és alig vártam, hogy elinduljunk kifelé. Olyanok voltunk, akár a csatalovak. Már járt a lábunk, tele voltunk adrenalinnal, csak menjünk már, csak csináljuk már. Nagyon közhelyesnek tűnik, hogy a szurkoló a 12. játékos, de ebben a közegben, ennél a klubnál ez hatványozottan igaz, hiszen olyan tömegbázisunk van, amire évtizedekig lehet építeni.
Két momentumot emelnék ki saját pályafutásomból. Nagyon sajnálom, hogy a DVTK mezében nem sikerült NB I.-es mérkőzésen a kapuba találnom a Diósgyőri Stadionban. Az viszont pozitív, hogy tagja lehettem annak az NB II.-es bajnokcsapatnak, amely a bajnokavatón a Cegléd ellen játszott. Óriási élmény volt. Telt ház előtt, talán az ötödik gólt szereztem, igazi örömfocit játszottunk, nekünk minden sikerült, az ellenfél már romokban hevert. Szanaszét cincáltuk őket, és sikerült a DVTK-hoz méltóképpen megünnepelni a feljutást. Nagyszerű mérkőzés volt, amely egy örök emlék marad. S talán senkinek fel sem tűnt abban az ünnepi hangulatban, hogy bár a ceglédiekből kiállítottak egy játékost, mégis 9-9 mezőnyjátékossal fejeződött be a mérkőzés. Ugyanis Benczés Miklós vezetőedző a találkozó vége felé megkérdezte tőlem, hogy „Dobi elég volt?”. Mondtam, hogy igen, szóltam a játékvezetőnek, hogy én akkor lesétálnék, mire a sporttárs csak annyit válaszolt, hogy egészségemre, így azonos létszámban fejeződött be a találkozó. 

Elek Ákos

Az egyik legemlékezetesebb mérkőzés éppen a Ferencváros ellen volt, amikor 32 év után újra sikerült legyőznünk hazai pályán az FTC-t. Rengeteg szép emlék köt már ehhez a stadionhoz, többek között itt sikerült megnyernünk a Ligakupát is 2014-ben a Videoton ellen. Az ellenfél játékosai is szerettek ide jönni futballozni, mert itt rendre jó hangulat volt és sok néző várta őket. Bízom benne, hogy csak a létesítmény lesz új, a közönség megmarad, és az új stadionban is hasonlóan jó hangulatot teremt! 

Földvári Tibor

Nagyon sajnálom a régi arénát, ugyanakkor örülök annak, hogy épül egy új stadion, amit azt hiszem ez a közeg, ez a közönség már nagyon megérdemel. Nagyon sok emlék fűzött, fűz ehhez a stadionhoz. Érdekes, hogy pont a Ferencváros ellen játszukottuk itt az utolsó meccset, hiszen én magam is rengeteg FTC elleni találkozót vívtam meg ezen a gyepen. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az emlékek azok meg fognak maradni, az új stadion pedig olyan lesz, ahol öröm lesz minden labdarúgó számára pályára lépni.

Kiser László

Itt vagyok minden nap. Látom mindennap. Az ember be-betekint a pálya felé. Fura is lesz, hogy nemsokára már egy másik aréna áll itt, a régi pedig csak fényképeken, videókon, illetve az emlékekben marad meg, ami talán a legszebb dolog.

Nem Miskolcon laktam és nem is futballoztam sokat a diósgyőri utánpótlásban, így gyerekként sokszor a stadion mellett járva álmodoztam arról, hogy itt játszhassak. Kívülről ugye egy hatalmas méretű épületnek tűnt az egész, és egy távoli álomnak. Aztán szerencsére úgy hozta az élet, hogy ide kerültem. Az első meccsemre, amire emlékszem, a Debreceni Kinizsivel játszottunk, 6-7000 ember előtt a másodosztályban. Olyan légkört volt, amelyben egy játékos tényleg futballistának érezte magát. De még ezt is felül lehetett múlni az FTC elleni kupamérkőzésen összezsúfolódva, egymás hegyén-hátán álltak az emberek, talán még a rácsok között is szurkolók szorongtak, akik nem is láttak semmit, de mégis itt voltak. Óriási hangulata volt a meccsnek, az embernek borsózott a háta. Hálaistennek nagyon sok olyan találkozó volt itt abban az időszakban, amikor tényleg telt házas volt és sokszor már egy órával a kezdő sípszó előtt tele volt a stadion. Fantasztikus élőképeket, óriási hangulatot csináltak a szurkolók. Az biztos, hogy ezeket nem felejti el az ember soha. Nekem ez a régi, öreg és kicsit kopottas stadion valahol jobban a szívemhez nőtt, hiszen én ebben játszottam mérkőzéseket. De abban is biztos vagyok, hogy fantasztikus lesz, amikor majd átadják a minden igényt kielégítő, modern stadiont, amit már régóta megérdemelnének a diósgyőri szurkolók.

Kutasi László

Sok szép emlékem van a Diósgyőri Stadionról, de a legtöbbet talán úgy tudom elmondani róla, ha egy kellemetlen emléket idézek fel. Már hódmezővásárhelyi játékosként tértem vissza, amikor a mérkőzés hevében Dzurják József eltörte a bordámat. Akkor azt mondtam neki: nem bántalak, mert számomra ez szent föld, és ilyen helyen nem illik olyat tenni, amit később megbán az ember. Az életem legszebb éveit töltöttem ott, már ennyi emlékezéstől könnybe lábad a szemem, és elcsuklik a hangom. A diósgyőri közönség már réges-régen megérdemelte volna, hogy új, modern stadion épüljön. Sok helyen jártam a világban a DVTK-val, Kaiserslauternben már akkor olyan stadionban játszottunk, amilyen Magyarországon az utóbbi évekig nem épült. Nekem mégis a diósgyőri a világ legszebb létesítménye. Hiába volt kedves a régi öltöző, de a fejlődést nem szabad megállítani, és nem is lehet. Mint ahogy abban is tiszta szívvel bízom, hogy egyszer a mi eredményeinket is túlszárnyalja egy diósgyőri csapat. Hat évet töltöttem Diósgyőrben, ez idő alatt Diósgyőrből csak egyszer vitt el egy pontot az FTC, a többi mérkőzést megnyertük. Nekünk Szabó Géza ilyenkor csak ennyit mondott: Uraim, ma a Ferencváros ellen játszunk, tudják a dolgukat. Tudtuk, és nyertünk.

Oláh Ferenc

Amikor 1968. május 26-n egy DVTK – Csepel mérkőzésen adták át az új, állóhelyi lelátókat (27 ezer néző előtt – a szerk.), én a DVTK harmadik csapatában játszottam az előmérkőzésen, azóta is azzal szoktam viccelni, hogy én léptem először pályára a kibővített stadionban. Előtte nézőként sok mérkőzésen álltam a domboldalon, illetve egy FTC elleni találkozón már a tartalékbajnokin is ott voltam, amikor egy felhőszakadás miatt úgy eláztam, hogy hazaszaladtam átöltözni. Mire visszaértem, már nem fértem be, csak a kapu tetején ülve láttam a meccset. Sok szép győzelmet őrzök emlékeimben a DVTK és az olimpiai válogatott mezében, lehet, hogy voltak hiányosságai, de a hangulata csodálatos volt. Teli lelátók előtt élvezhető igazán a mérkőzés a játékosok és a szurkolók számára is. Sok időt töltöttem itt, ezért jobban örültem volna, ha megmarad a jelenlegi stadion, és egy vadonatúj aréna épül mellette. Az biztos, hogy szükség van egy modern stadionra, mert amikor az MNK-győzelem után a KEK-ben indulhattunk, akkor is szükség volt a kiszolgáló helyiségek modernizálására (korábban előfordult, hogy lavórban mosdottunk), arra pedig biztosan mindenki emlékszik, hogy az Európa Ligában Debrecenben és Nyíregyházán játszott a DVTK 2014-ben.

Salamon József

Nekem pályafutásom legelső mérkőzése ugrik be, 1966-ban még nem álltak a gólyalábas lelátók, domboldal ölelte körbe a játékteret, azon túl pedig jegenyefák magasodtak. Ha majd lebontják, a maratoni kaput fogom hiányolni és a régi tribünt, mert az egy jó kis meghitt hely volt páholyostól, előtte a korzóval. Belül pedig a megszokott öltözőt – igaz, abból kettőt is használtunk az évek során -, a szertárat. Biztos furcsa lesz, hogy soha többet nem tudok benézni oda, ahol fiatalkorom javát töltöttem.

Szabó Géza

Az NB I/B-ben szerepelt a DVTK, amikor edzőnek hívtak, és a feljutás után még kilenc évig irányítottam egyfolytában a csapatot. Sok kedves emlék köt a stadionhoz, a mögötte füstölő gyárkéményekkel együtt. Két alkalommal nyertünk Magyar Népköztársasági Kupát, egyszer bajnoki bronzérmet, 12 mérkőzést játszottunk a nemzetközi kupákban, emellett kilenc labdarúgót adtunk az olimpiai, és ötöt az A-válogatottba. Összesen 260 alkalommal ültem le a DVTK kispadjára, életem egyik legkedvesebb évtizede volt.

Szabó László

1971-től 1982-ig játszottam Diósgyőrben, számtalan emlék fűz a stadionhoz. Ha egy mérkőzést kell kiemelni, akkor azt a találkozót idézem fel legszívesebben, amikor Grolmusz Gyula találatával legyőztük a zöld-fehéreket, év végén pedig bronzérmet nyertünk. De sok más meccset is mondhattam volna, mert a teli lelátók, a máshol nem tapasztalt atmoszféra mindörökké felejthetetlen marad számomra. Soha nem voltam babonás, és nincs is olyan emlékem, hogy például a gyár felőli kapuban állva kevesebb gólt kaptam volna, esetleg ha az eredményjelző felőli kapuban kezdtem a mérkőzést, akkor többször győztünk volna. Jelenleg Egerben élek, de minden hazai találkozóra Diósgyőrbe utazok. Vasárnap is itt voltam, és szurkoltam a fiúknak. És hogy mire pillantottam, mielőtt végleg elhagytam a jelenlegi Diósgyőri Stadiont? Az egyik kapufára…

Szántó Gábor

Hat évet játszottam a DVTK-ban, hat évet az FTC-ben, szombaton is ez a két csapat találkozott, így egy Diósgyőr – Ferencváros mérkőzést idézek fel. 1978 februárjában fogadtuk a zöld-fehéreket egy esős napon, mondanom sem kell, hogy telt ház előtt, fantasztikus hangulatban, és Oláh Feri olyan ollózós gólt lőtt, amit még nézni is öröm volt. Még a legnagyobb játékosok is csak egyszer rúgnak ilyen gólt a pályafutásuk során, és boldog lehet az a szurkoló, aki egyszer lát ilyen megmozdulást. Nagyon jó csapatunk volt, azt gondolom, a hetvenes évek végének folyamatos sikerei alapozták meg azt a mai napig tartó futball iránti szurkolói rajongást, ami miatt minden labdarúgó szívesen játszik Diósgyőrben. A stadionról lehet jót és kevésbé jót mondani, azonban az atmoszférát a sok szurkoló biztosította, az pedig nem a lelátókon múlik. Kívánom az utódoknak, hogy ők is sok ilyen mérkőzést játszanak!

Szalma Pál

Fantasztikus érzés volt a kapuban állni, főleg akkor, amikor tömött lelátók előtt szerepelt az együttes. Az onnan érkező buzdítás egy futballista számára semmivel sem pótolható. 
Sok mérkőzés van, amire szívesen emlékszem, de talán egy, a Tatabánya elleni a legkedvesebb, ahol 0-0-s állásnál sikerült büntetőt hárítanom, és végül kapott gól nélkül nyertük meg a mérkőzést. Ez önmagában nem is lenne szenzáció. A pikantériája mégis az, hogy pár nappal a meccs előtt derült ki, hogy súlyos sérülésem van, valahol sorsszerű volt, hogy egy plusz mozdulattal sikerüljön hozzájárulnom a csapat sikeréhez.
Aki látta, látja kívülről-belülről a modern DVTK Edzőközpontot, az el sem tudja képzelni milyen problémákkal küzdöttünk korábban a régi stadionban. Érkeztem úgy egy reggelen az öltözőbe, hogy egy 3×3 méteres felületen leszakadt a plafon a szekrényem felett, vagy a régi játékos kijáróban a nagy esőzések után megállt a víz, és a két csapatnak ezen keresztül kellett kivonulni a pályára.
Pont ezen viszontagságos élmények miatt, úgy gondolom nem csak a régió, nem csak a város, és nem csak a szurkolótábor várja már az új stadion átadását, hanem maguk a játékosok is. Egy európai szintű stadiont ígértek, ami egy új kezdet lehet az egész klub életében. 

Teodoru Borisz

Számtalan emlék köt ehhez az arénához, hiszen alig 200-300 méterre laktam a stadiontól. Immár ötven éve, hogy gyakorlatilag mindennap itt vagyok a stadionban. Nagyon nehéz éppen ezért belegondolni abba, hogy szombattól már nem ez a stadion lesz a DVTK otthona.
Hálaistennek nekünk volt egy nagyon jó sorozatunk, amikor bronzérmesek lettünk, kétszer nyertünk Magyar Népköztársasági Kupát, akkoriban telt ház előtt játszottunk folyamatosan. Félelmetes hangulat uralkodott meccsről-meccsre a stadionban. Nehéz kifejezni azokat az érzéseket, amikor több tízezres tömeg előtt futballozhatsz. Ezt át kell élni, éppen ezért kívánom a mostani játékosainknak, hogy éljék meg ezt a fantasztikus élményt utoljára a Ferencváros ellen, majd az új stadionban minél többször, mert telt házas mérkőzéseket játszani futballistaként a lehető legjobb dolog.
A legemlékezetesebb mérkőzésen ezen a futballpályán, egy ZTE elleni találkozó. Öcsém 16 évesen állt be a második félidőben, első labdaérintéséből gólt szerzett, azután én rúgtam a negyedik gólt. Azóta sem gyakran lőtt gólt testvérpár ugyanazon a mérkőzésen ugyanabban a csapatban.

Veréb György

Szerencsés embernek tartom magam, hisz szinte 50 évet testközelből éltem meg a diósgyőri labdarúgás fellegvárának változásaival együtt. Ez 1966-ban kezdődött, amikor borsodi ifi válogatottként először játszottam a Diósgyőri Stadionban. Akkor még a régi tribün, illetve a régi maratoni kapu állt csak. Akkor még egy aluljárón keresztül mentünk ki az öltözőből a küzdőtérre, amit nagyon sajnálok, hogy betemettek a 2006-os felújításkor, hiszen különös élmény volt, amikor felbukkanni a játékos kijáró végén, és kilépni a mélyből. Éppen akkor igazoltam az MVSC-ből a DVTK-ba, amikor az az állóhelyi szektorokat építették 1968-ban, így én a Kubikban mutatkoztam be a csapatban. Onnantól kezdve bajnoki- és kupameccseket, nemzetközi meccseket, sőt olimpiai válogatott meccseket is játszottunk itt. Több lépésben alakult ki a mai formájában a Diósgyőri Stadion, most pedig jön egy olyan változás, amit már nagyon-nagyon várok, és szeretném minél hamarabb látni azt, hogy megteljen az új aréna nem csak szurkolókkal, hanem jó, közönségszórakoztató és eredményes futballal.
A legkedvesebb emlékem a Diósgyőri Stadionban, az olimpiai válogatott mérkőzései, a lengyelek ellen 2-0-ra, csehszlovákok ellen 3-0-ra nyertünk. Felemelő és megtisztelő volt a Himnuszt címeres hallgatni a Diósgyőrben. A nemzetközi kupamérkőzések is felejthetetlen emlékek. Kedves emlék még az is, amikor már kapusedzőként dolgoztam, azonban két kapusom, Nota Gyuszi és a Rácz Robi is megsérült, és 49 évesen kellett beállnom a kapuba. Hálaistennek bejött, ugyanis 4-1-re legyőztünk a Videotont. Emlékeim vannak, és remélem, lesznek is még bőven!

Vitelki Zoltán

Egy olyan fordulóponthoz érkezett a diósgyőri futball, amely meghatározó mindenféle szempontból. Én sok mindent megéltem itt, játszottam telt házas meccseket is ebben a stadionban, játszottam már akkor is, mikor még nem volt meg a napos oldali fedett lelátó, és a betonlelátón álltak az emberek. Óriási élmény volt akkor is futballozni, és abban bízom, hogy az új stadion is, ami hamarosan felépül, meg tudják majd tölteni a szurkolók.
Pályafutásom elején a Szeged elleni osztályozó visszavágóján telt házas előtt játszottunk, és feljutottunk az élvonalba. A Ferencváros elleni mérkőzések mindig óriási élményt jelentettek, mindig fantasztikus volt a hangulat. Nekem, és a stadion történetében is fontos pillanat volt, amikor átadták a villanyvilágítást. Szombaton lezárult egy korszak, és hamarosan új időszámítás kezdődik az új stadion átadásával. Biztos vagyok benne, hogy az új arénában is szép sikereket élhetünk át.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!