1944-ben a szövetségesek
kísérletképpen felállították a Frantic Joe nevű hadműveleti tervet, melynek az volt a lényege, hogy egy Dél-Olaszországból felszállt repülőgép, miután Közép-Európa felett kiszórta bombáit, ne forduljon vissza, újra megkockáztatva, hogy ugyan azon az úton leszedjék, hanem repüljön tovább valamelyik oroszok által frissen elfoglalt ukrajnai reptérre. Ott újra feltöltik, aztán visszafele is tud bombázni. Logikus terv, kár hogy ennek mi ittuk meg a levét. A sors iróniája, hogy a hadművelet ezen célja (már hogy tudnak-e együtt működni a szövetséges felek) kudarcba fulladt. Azokat a szovjet katonákat, akik jóban lettek az amcsikkal, vagy meghurcolták, vagy cellába dugták.
B-17 „repülő erőd” Magyarország felett. 200 tonna bombával eredményesen ment a béketeremtés.
A város – és egyben az ország többi nagyvárosának bombázása – 1944. június 2-án kezdődött. Miskolc elsődleges célpontja a Tiszai melletti rendező pályaudvar volt, ugyan is az Ukrajnába tartó német (és magyar) utánpótlás jelentős része itt robogott keresztül. Nem finomkodtak a támadók, ha már erre jártak, jól megszórtak minket. Az első gépek reggel 9:10 perckor jelentek meg a látóhatáron. A légvédelmi tűz elől egy felhő fölé emelkedtek, s innen hullajtották terhüket. A város lakossága ekkor már közel félórája kuporgott az óvóhelyeken, várva, hogy pottyan, vagy nem pottyan. Pottyant.
Szövetséges légifelvétel (kiegészítéseinkkel) a Miskolcot ért támadásról.
Bár a célpont a Rendező pályaudvar volt, a bombázás helyét megjelölő füstsávot elsodorta a szél. Ennek a „kis” malőrnek köszönhetően a Semmelweis Kórház környéke és a Népkert, a mai Vörösmarty lakótelep, valamint a Búza tér és a Zsolcai kapu is bőven kapott az égi áldásból. A vásárcsarnok, ami már akkor is emblematikus épülete volt a városnak, romhalmazzá vált. Úgy összelapította a légnyomás az épület előtt álló villamoskocsit, mint egy belvárosi csöves a sörös dobozokat szombat este. Csodával határos módon a vásárcsarnok alatti óvóhely sértetlenül megvédte az ott tartózkodókat. Nem volt azonban ilyen szerencséje a Zsolcai kapuban lévő Járványkórháznak és a Szilágyi-Diskant Gépgyárnak sem. Utóbbi 90%-ban elpusztult. A Semmelweis (akkor Erzsébet) Kórházban csupán az ablakok repültek be, azonban a közel eső lakóházak vagy telitalálattal porrá lettek, vagy a záporozó törmelékektől dőltek össze.
A Búza téri Vásárcsarnok romjai…
..és a lerombolt házak képei a galériában
A Magyar Élet 1944. június 7-ei számában Nagy Lajos hivatásos tűzoltóparancsnok több megrendítő történetet is leír. A légiriadó megszólalása után anya és gyermeke a legközelebbi árokóvóhelyre menekültek, csatlakozott hozzájuk három másik asszony is. A bomba közvetlen melléjük csapódott be, beszakítva az óvóhely tetejét. Az anya a fiára borult, s vele a többi nő is. Élete árán óvta meg gyermekét, akit egyedüli életben maradóként mentettek ki a romok közül.
Egy pillanatra vissza is adnám a pennát Nagy Lajos tűzoltóparancsnok úrnak:
EGY MÁSIK HELYEN A HÁROM HATALMAS BOMBAKRÁTER KÖZÖTT ÉPSÉGBEN MEGMARADT AZ ÁROKÓVÓHELY. A BOMBATÖLCSÉREK HATÁRAI AZ ÁROKÓVÓHELYTŐL 1-3 MÉTERRE VANNAK. EGY CSALÁD – AMIKOR KIJÖTTEK AZ ÁROKÓVÓHELYRŐL S MEGLÁTTÁK A ROMBOLÁST – HÁZ NEM MARADT MEG A KÖZELBEN – EGYMÁS NYAKÁBA BORULVA VALÓSÁGGAL SIKÍTOZTÁK: ÉLETBEN MARADTUNK, ÉLETBEN MARADTUNK S EZT HAJTOGATTÁK MÉG HOSSZÚ IDEIG BOLDOGAN, ÖNFELEDTEN ÖRÜLVE AZ ÉLETNEK.
Nem volt azonban ilyen szerencséje annak az apának, aki már nem ért le az óvóhelyre. Már az ajtóban járt, amikor 4 méterre becsapódott tőle egy bomba, a légnyomás kiszakította a lépcsőn álló fia karjai közül, s azonnal megölte. Egy másik család fehér komondorjával együtt menekült az árokóvóhelyre. Egyedül a kutyát, Bundást tudták élve kimenteni a romok közül. Napokig hasalt még ott, gazda nélkül, és nézte a romokat földre szegett fejjel. Ételt nem fogadott el, odébb menni nem akart. Holtig tartott hűsége.
Telitalálat.
A Népkertet valósággal felszántotta a szőnyegbombázás. Az egyenként 500kg-os bombák tövestől csavarták ki a fákat, eltörölték a föld felszínéről az ott álló játszóteret, találatot kapott a sportpálya, de nem úszta meg a támadást a Mindszenti temető sem. Az eredeti célt, a Rendező pályaudvar leszedálását is sikerült elérniük a bombázóknak. Súlyos, de nem helyrehozhatatlan károk keletkeztek. A vasúti pályákon beállott fennakadásokat is legfeljebb pár nap alatt orvosolták, de ezzel az elvesztegetett idővel is nagyban segítették a Vörös Hadsereg előrenyomulását. A háború alatt a vasutat ért 4,6 milliárd pengős háborús kár 85%-át egyébként a későbbiekben visszavonuló németek okozták.
Pusztítás a Mindszenti temetőben…
…és a Rendező pályaudvaron.
Szinte azonnal megkezdődött az életben maradottak felkutatása, a romok eltakarítása, és a károk helyreállítása. Szervezetten és gyorsan haladt a munka, a katonaságon túl a civilek is bekapcsolódtak a mentésbe. Egy korabeli beszámoló a fronton harcoló katonák bajtársiasságához hasonlította a városlakók összefogását. Korra, nemre, származásra való tekintet nélkül egy emberként küzdöttek a tűzzel, ástak a romok alá, s támogatták a segítségre szorulókat. A polgármester rendelete szerint a bombakárosultak négy helyen ingyenes melegételt kaptak, emellett pénzbeli gyorssegélyt, ahogy azok is, akik szeretteiket veszítették el, vagy a támadás illetve a romeltakarítás során sérültek meg. Kártalanítást kaptak azok is, akik munkájukhoz nélkülözhetetlen javaikban károsodtak. Akik elveszítették otthonaikat, igényelhettek zsidóktól elvett lakatlan lakásokat. Egy szignóért cserébe kulcsrakész otthonra leltek, mindeközben pedig a tovább szigorították a gettóba zárt zsidók kijárásának korlátozását. Ekkorra már egyikük sem rendelkezett vagyonnal.
A bombázás következményeként változott az elsötétítés időpontja, és tájékoztatták az embereket, hogy a félre vert harang is légiveszélyt jelez, ha esetleg nem működne a légvédelmi sziréna. Rendeletben tiltották meg a lakosságnak, hogy a lezuhant gépeket piszkálják, szigorú büntetést helyezve kilátásba. Jó tanácsokkal is ellátták a miskolciakat, újbóli támadás esetére. Például hogy verjék le a vakolatokat az óvóhelyeken, így az nem pereg majd a fejükre, vagy az ott tartózkodás alatt maradjanak nyugton, hisz takarékoskodni kell a levegővel, s egy bepánikolt, kiabáló, szaladgáló ember több levegőt fogyaszt. Annak érdekében pedig, hogy tudják milyen népet anyázzanak amíg odalent kucorognak, a repülőgépek felségjeleit ábrázoló nyomtatványok is megjelentek.
A bombázás következtében 160 lakóház omlott össze, 600 megrongálódott 420 ember megsebesült, 206-an meghaltak, köztük sokan 14 évesnél fiatalabbak voltak. A támadásokban elhunytakat Miskolc katonai tiszteletadással búcsúztatta el június 4-én 17:00-kor. A város lakói hatalmas mennyiségű virággal és koszorúval árasztották el Tetemvár téren felravatalozott koporsókat. Az egyházi szertartások befejezése után Honti Béla helyettes-polgármester tartott beszédet.
MI MISKOLCIAK EZER ESZTENDŐ ÓTA ÉLÜNK EZEN A TERÜLETEN. RENGETEG ELEMI CSAPÁST ÉLTÜNK ÁT TÍZ ÉVSZÁZADON KERESZTÜL FÖLDRENGÉSBEN, TATÁRJÁRÁSBAN, TÖRÖK PUSZTÍTÁSBAN ÉS ÁRVÍZBEN, DE A PÉNTEKI TERRORTÁMADÁSHOZ HASONLÓ VESZEDELMET MÉG NEM ÉRTÜNK MEG. ITT SÍRUNK A KOPORSÓK FELETT ÉS A MI ÚR ISTENÜNKTŐL KÉRÜNK VIGASZTALÁST. DE NEKÜNK IS MEG KELL TENNÜNK MINDENT ÉS NYUGODTAN, BÁTRAN EL LEHET MONDANI, HOGY NINCSEN MÁS SEGÍTSÉG, MINT A TÖKÉLETES ÉS TELJES MAGYAR ÖSSZEFOGÁS. SZERETNÜNK KELL EGYMÁST ÉS KART KARBA ÖLTVE SZOLGÁLNI KELL A MAGYAR IGAZSÁGOT. ÍGY ÉRHETJÜK EL A REMÉLT GYŐZELMET ÉS A MAGYAR FELTÁMADÁST. EBBEN A GONDOLATBAN, A MAGYAR FELTÁMADÁS REMÉNYÉBEN NYUGODNAK MEG AZOK A HŐSI HALOTTAK, AKIKET MOST KÍSÉRÜNK EL UTOLSÓ ÚTJUKRA.
Augusztus 22-éig kellett várni az újbóli találkozásra a szövetséges gépekkel, azonban nem volt őszinte a viszontlátás öröme. A repülők ezúttal éjszaka érkeztek, s a Magyar Élet tudósítása szerint a júniusihoz képest elenyésző károkat okoztak. A légoltalmi szirénák este 10:43-kor szólaltak meg. Sok miskolci a szabadban tartózkodott, élvezve a forró nyári nap utáni hűvös levegőt, mikor is a rádió bejelentette, hogy erősebb ellenséges bombázókötelék tart a város felé. Fél óra leforgása alatt kiürült a város, mindenki az óvóhelyekre húzódva várt. Az elsötétítés végett a közvilágítás sem égett, és egy teremtett lélek sem volt az utcákon. A leghamarabb Miskolc felé érő gépek először világító bombákat dobtak le a város szélein, majd minden rendszert nélkülözve szana-szét világítgatták a várost. Ekkor kapcsolódtak be a buliba a légvédelmi ütegeink, amik a gépeket is, és a lassan ereszkedő világító testeket is célba vették. Hangos „ugatásuk” hamarosan a monoton repülőgépzúgással, sistergő, sivító hangokkal, majd robbanásokkal, dörrenések vegyült. Megérkeztek az első bombák, velük együtt pedig az óvóhely súlyos vas ajtajának zörgése is hozzávegyült a rémisztő szimfóniához.
Légelhárító üteg a Rendező pályaudvaron. Háttérben a martinkertvárosi református templom tornya.
Végül aztán újra csend lett. Az ellenséges repülőgépek elhagyták Miskolc légterét, és újbóli szirénahang jelezte a riadó végét. Közel 600 bomba hullott a városra, s ezúttal is esett kár civil életekben és épületekben egyaránt. A tűzoltók és légoltalmi-osztagok hamar munkába álltak, hogy elkezdjék a mentést és kárelhárítást. Már volt gyakorlatuk benne.
„Lezsák honvéd támadása a tűz ellen osztagával a Tiszai pu.-on 1944.VIII.23.”
Ameddig az előző bombázásokat és azok utóéletét napokon keresztül címlapon tudósította az újság, a következő két támadást rövidre zárták: a károk mérsékeltek, az kárelhárítás gördülékeny, lelőttünk pár repülőt. Talán idővel feljebb kúszott az emberek ingerküszöbe, talán a propaganda érdeke volt, hogy ne ez legyen a fő beszédtéma. A legutolsó, Diósgyőrt ért támadásról már csak említés szintjén számolt be a Magyar Élet. Terjedelmesebb cikket közöltek arról, hogy milyen büntetésre számíthat majd a Nagyváradi AC az MLSZ-től, amiért háború ide vagy oda, de nem jelent meg a diósgyőri meccsén.
50 évvel a támadások után, 1994-ben a Miskolci Polgári Védelmi Kirendeltség kopjafát állított a bombázások áldozatainak tiszteletére a Búza téri görög katolikus templom mellett.
(kép forrása: minap.hu)
A Herman Ottó Múzeum irattárában 1944 márciusa után az addig rendszeresen megjelenő miskolci újságok közül egyedül a Magyar Élet című napilap példányai találhatóak meg. Ez egybe esik a német megszállással, így arra következtetünk, hogy a többi lap működését beszüntették politikai irányultságuk miatt. A várost ért bombázások legközelebbi forrásaként tehát a Magyar Életet használtuk, amely azonban nem mentes a propagandától és csúsztatásoktól. Az első Miskolcot ért bombatámadásról szóló tudósítást olyan szófordulatokkal tarkítva olvashatjuk, mint „…az angol-amerikai légigengszterek véres miskolci orgiája…” vagy a bombázó pilóták jellemzésére szolgáló szösszenet, miszerint: „…az ide küldött légi gengszter gépek néger vezetőinek arcánál már csak a lelkük feketébb.” De a véres valóság is megjelenik a tudósításban, a várost ért károk taglalásakor: „…hadicélpont volt talán az a sok kis poronty magyar, akinek jövőbe sugárzó életét vad, kéjes, heródesi kegyetlenséggel darabokra szaggatták az angol bombák, – a humanitás nevében?”
(részlet a Magyar Élet 1944. június 4-ei számából) Teljes cikk itt http://miskolcadhatott.blog.hu/