Dr. Tompa Sándor (DK) szerint

törvénytelenül hívták össze a testületi ülést. Az alpolgármester jelezte, nem volt törvénytelen, idézte a jegyző szavait, amit a testületi ülés elején mondott.

– Örülünk annak, hogy reggel adtak egy térképrészletet a vár körüli fejlesztésekről – folytatta Tompa Sándor. – Az anyag azonban pontatlanságot tartalmaz, a Vár utca 9. alatt például a volt evangélikus iskola található. Illetve a Tapolcarét 12. hogyan jön a projektbe. Éppen ezért fontos lenne, ilyen döntéshez lássuk a tanulmányokat, ismerjük meg a megvásárolni szándékozott ingatlanok értékbecslését. Ez elmaradt.

Dr. Kiss János azt mondta, meg kell nyugtatnia a képviselőt, hogy minden önkormányzati ingatlan megvásárlását, eladását értékbecslés támasztja alá, ez így történik most is. „Nem bontunk le olyan épületeket, amik történelmi értéket képviselnek, sőt ezeket helyreállítjuk” – jelentette ki az alpolgármester.

Köszönöm, hogy megerősítette alpolgármester úr, hogy készült értékbecslés, jó lenne ezeket látni is – hnagsúlyozta dr. Tompa Sándor. Valamint azt kérte, az építési terveket és megvalósítási tanulmányokat is megtekinthesse.

Az alpolgármester szerint ez utóbbi teátrális kijelentés volt a képviselő részéről, éljen a jogszabályokban foglalt jogaival, azok mentén végezze munkáját. boon.hu