Miről tetszik beszélni?
Ezt a kérdést szánta válasznak Orbán Viktor, amikor a Parlament folyosóján a Klubrádió riportere arról érdeklődött tőle, tervezi-e, hogy kiegyezik egykori szoba- és harcostársával, Simicska Lajossal. Az újságíró a G-napot is szóba hozta, de akkor már a testőrök is közbeléptek. Pedig Orbán biztosan emlékszik Simicskára, és a G-napra is, az egykori szövetségesek háborúja azóta is tart, nyögi is az egész magyar gazdaság, de még inkább a magyar média ezt a viadalt. Simicska helyére új oligarchák jöttek, Mészáros Lőrinctől Orbán családtagjaiig, de „a Lajos” továbbra is a magyar közélet egyik legérdekesebb és legtitokzatosabb tagja maradt. Keveset szól, de akkor nem válogatja meg a szavait. Debreczeni Józseffel végül nem beszélt, de beszéltek neki mások, róla. Debreczeni József A szürke dominanciás című, hamarosan megjelenő, Simicska Lajosról szóló portrékönyvéből közlünk most részleteket, az Orbán által elfeledni kívánt G-napról szóló fejezetet.
„Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki” – nyilatkozta az Indexnek a feldúlt médiatulajdonos. Arra a kérdésre pedig, hogy szerinte miért mondtak le a vezetők, Simicska brutális egyszerűséggel válaszolt: „Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci. – Mármint hogy azt gondolja, Orbán Viktorék vették rá a lapvezetést, hogy hagyják el a lapot?” – tette föl a kérdést a meghökkent újságíró, amire ez volt a válasz: „Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja: Orbán egy geci.
– Beszélt a miniszterelnökkel a helyzetről? – Dehogy beszéltem. Nem beszélünk már tavaly április óta. Szarok rá, hogy mit gondol… most bemegyek, kinevezem az én embereimet. És a lap továbbra is meg fog jelenni. Viszlát.”
Simicskának szemernyi kétsége sem volt arról, hogy előkészített és szervezett támadás indult ellene, ami mögött Orbán Viktor áll. Liszkay, Csermely, Gajdics s a többiek puccsszerű lemondása után lázasan munkához látott, hogy mentse a süllyedő flottát, miközben szinte folyamatosan adta az interjúkat. Mert a magyar média valósággal fölrobbant a hírre: Simicska gecinek nevezte Orbán Viktort! Mindenki őt kereste, ő pedig nyilatkozott mindenkinek. Az Index után a Népszabadságnak, majd az ATVnek, aztán a Pesti Srácoknak, a 24.hu-nak, az Átlátszónak, az RTL Klubnak, a Magyar Narancsnak. Ennek során egyebek közt ilyeneket mondott: „Bemegyek a szerkesztőségbe és mindenkit kibaszok”, „kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni”.
Miután kiderült, hogy időközben Bayer Zsolt közzétett a Magyar Hírlap online-on egy cikket, amelyet „véletlenül” épp a lemondások idejére időzített, s amelyben markánsan állást foglal a lemondott szerkesztők mellett és Simicska ellen, az utóbbi őt is kapásból legecizte.
Egyben közölte: Bayer jobban tenné, ha megadná neki a pénzt, amivel tartozik.
Simicska feldúlt volt, az őt ismerők közül többek meggyőződése szerint ittas is. Az Átlátszó hangfelvételt készített a vele való beszélgetésről, ez megerősíteni látszik az utóbbi feltételezést (különösen, ha összevetjük az egy hónappal később rögzített ATV-s interjúval).
Feldúlt volt vagy részeg, mindegy: kiderült, hogy ő ilyen „üzemmódban” is hatékonyan dolgozik. Két óra múlva új főszerkesztője volt a Magyar Nemzetnek D. Horváth Gábor személyében, a lap új ügyvezető igazgatóját pedig Tóth Mariannának hívták (azonos nevű banktisztviselő aláírása szerepelt azokon a hamis banki fedezetigazolásokon, amelyek segítségével Simicskáék márkás öltönyöket vásároltak annak idején). A Lánchíd Rádió új vezetője Schlecht Csaba lett (igen, az a Schlecht Csaba), a Hír Tv elnöke pedig (ideiglenesen) maga Simicska Lajos. És Liszkaynak már tulajdonrésze sem volt a Magyar Nemzetben.
Időközben a teljes magyar sajtó (leszámítva persze az Orbán-hű médiát) ott tolongott a Magyar Nemzet szerkesztőségi folyosóján és várta az érkező Simicskát. Estig várták, hiába. Utóbb kiderült, nem az Üllői úti szerkesztőségbe, hanem a Radóc utcai Mahir-irodába ment, onnan „rendezte le” a dolgokat. Schlecht Csabát is odarendelte este hatra, miután előtte telefonon megkérdezte: „akarsz a Lánchíd Rádió főszerkesztője lenni?” Schlecht habozás – továbbá mindenféle rádiós tapasztalat – nélkül igennel válaszolt, mert mint utóbb elmondta: „tartozom neki annyival, hogy ha felkér valamire, arra azt mondom: persze, Lajos”.
2015. február 6-a – a „G-nap” megnevezéssel – nemcsak a magyar médiatörténet, de a politikatörténet lapjaira is fölkerült. Simicska megnyilatkozásai bombaként robbantak, és ennek több oka is volt.
Az első, hogy olyan ember szólalt meg, aki évtizedeken át bujkált és hallgatott, most viszont szűk két óra alatt többet nyilatkozott, mint egész addigi pályafutása során. Holott ez a pályafutás korábban is rendkívüli érdeklődésre tartott volna számot…
A második ok, hogy a vulkánszerű nyilatkozatözönre egy olyan konfliktusban került sor, amelyben az ország első számú, sőt egyeduralkodó politikai vezetőjével ütközött meg valaki. Amivel ráadásul egy sok évtizedes, korábban szétszakíthatatlannak tűnő barátság és politikai szövetség szakadt visszavonhatatlanul ketté. És mind a szövetség, mind annak megszűnte súlyos konzekvenciákkal járt nemcsak a felekre, de az ország sorsára nézve is.
A harmadik ok a megszólalás elképesztő nyelvi ereje volt. Ami nem egyszerűen csak a szabados köznapi szóhasználatban bevett, de a politikai közbeszédben addig soha nem használt „geci” szóból származott, hanem abból, hogy ezzel egy miniszterelnököt illettek. Aki a saját táborában roppant tekintélyű, rajongásig tisztelt „nagy magyar államférfi” volt, az ellenfelei körében pedig gyűlölt-rettegett, de szintén naggyá növesztett diabolikus ellenség, arra most megvetően csak ennyit mondtak: geci. Ha azt mondom, Simicska ezzel a négybetűs szócskával a végletekig profanizálta és deheroizálta Orbán Viktort, akkor keveset mondtam. A tekintélyes brit gazdasági hetilap, az Economist számára is megoldhatatlan feladatott jelentett megtalálni a geci szó angol megfelelőjét… Simicska keresetlen szóhasználata abból a szempontból is impresszív volt, hogy a Fidesz történetében ő volt az első, aki nem ijedt be Orbántól.
Áder, Deutsch, Szájer, Stumpf, Kövér és a többiek, akiket Orbán az idők során félreállított, lecserélt, a perifériára tolt, mind fegyelmezetten, hangos szó nélkül vették tudomásul a sorsukat. Nem szóltak vissza, nem szegték meg az omerta törvényét, csöndben vonultak a brüsszeli „száműzetésbe”, az Alkotmánybíróságra vagy a házelnökségbe. Ami eddig akár férfias és politikus magatartásnak tűnhetett, az Simicska vakmerő bátorsága mellett most meghunyászkodásnak tetszett. Bármily ironikus, ő pontosan azt tette, amit az őszödi beszédben Gyurcsány így fogalmazott meg: „nem kell beszarni Orbán Viktortól”.
Simicska szófordulatai – a gecizésen túl is – üdítően hatottak a hazai politikai beszéd megszokott kliséihez képest. Amikor azt mondta, „most elmegyek szánkózni”, az nemcsak viccesen hangzott, de egyfajta puritán alternatívát is fölvillantott a síelő elit életvitelével szemben. Ráadásul hihető volt, hogy a Lajos tényleg nem tanult meg síelni, mert ő arra is szarik, ő még ezt a luxust is megengedheti magának. Amikor a Hír Tv Célpont című műsorának stábja elpártolt tőle és átállt a hatalom oldalára, ők is szánkóval a kezükben hirdették: „Orbánnem geci”. Aminek nyomán Gergelyi Katalin tollából megszületett a hazai sajtótörténet egyik legszellemesebb szösszenete Narancsban „Nyelvében él a gerinc – Nemgeci” címmel. Muszáj belőle idézni:
„Ezt a szót: geci, nehéz más nyelvekre lefordítani… mert ez: a mienk. Ilyen nincs másnak. E ritka, lefordíthatatlan, egyszerűségében is mélyen kifejező szó egész valónkat sűríti magába. Mi vagyunk, sőt, miü vogymuk. Vagyis talán a nem szócskával megfejelve, hiszen azért ne feledkezzünk meg büszkeségünk mellett a negatív tartalomról. Így, tudósabban, modernebbül tán egybe is írhatnánk ezt a… párja nincs magyar szókapcsolatot: nemgeci… Ez a jelző a legújabb hungarikum. Nemzeti örökség. Zendüljön föl tehát a song, a Nemgeci dal! Legyen mostantól Nemgeci Adó- és Vámhivatal, Nemgeci Alaptanterv, Nemgeci Színház, Nemgeci Múzeum, Nemgeci Kulturális Alap, Nemgeci Bank, Nemgeci Színház, Nemgeci Dohánybolt és Nemgeci Együttműködés Rendszere.” Hogy Simicska mennyire zavarba hozta a hatalmat, azt jól mutatta Kósa Lajos vergődése, aki ilyeneket volt képes felelni Bolgár György kérdéseire a Klubrádióban: „Ez egy magán médiavállalkozás, amelynek van szemmel láthatólag egy belső munkaügyi vitája. Ez ennek a médiavállalkozásnak a belső dolga, a Fidesznek nincs erről álláspontja és nem is lesz.” Simicska nemcsak azt érte el egy csapásra, hogy Orbánról ettől kezdve mindenkinek ez a szó jutott eszébe: geci, hanem hogy ez fordítva is működött. A szabados közbeszédben sűrűn használt geci szóról ez jutott mindenki eszébe: Orbán.
Ez persze szorosan összefüggött azzal, hogy a miniszterelnök továbbra is politikai lejtőn volt a pártjával együtt. Áprilisban már csupán a teljes népesség 28 százaléka választotta volna őt miniszterelnöknek. Ebben a hónapban került sor az újabb időközi parlamenti választásra Tapolcán. A Fidesz számára rendkívül fontos lett volna a győzelem, hogy megállítsa tavaly november óta tartó vereségsorozatát. Mindent bevetettek a kampányban, Orbán maga is kivette belőle a részét – erre immár kapacitálták is –, de hiába: a kormánypárt újra vesztett, s ez a miniszterelnök személyes veresége is volt. Aki materiálisan valamennyi uralmi eszközének a birtokában maradt, de a nimbusza, az autoritása és a legitimitása is súlyosan sérült ezekben a hónapokban, s ebben jelentős szerepe volt Simicska Lajosnak.
2105 februárjától – a G-nap óta – totális háború dúlt köztük, amelyben immár mindkét fél a számára elérhető eszközök maximális bevetésével harcolt, és mindkettejük célja a másik megsemmisítése volt. Ám ez az eszközök és a célok tekintetében is mást és mást jelentett. Hadászati műszóval aszimmetrikus háborút vívtak egymás ellen. Orbán az autokratikus államgépezet teljes gazdasági és hatalmi eszköztárának a birtokában mért csapásokat Simicskára, ő pedig legföljebb a nyilvánosság erejét vethette be. Ám Simicska óriási hatékonysággal tudott élni a médiával – és korántsem csak a sajátjával, ahogyan az a G-napon kiderült. Olyan kommunikációt használt a meggyengült Orbánnal szemben, amelyet a miniszterelnök nem használhatott őellene, ami az akkori közhangulatban nem az emelkedettebb státus kifejeződésének, hanem inkább gyengeségnek tűnt.
De aszimmetrikus volt ez a háború kettejük lehetséges vereségének eltérő természete miatt is. Orbánnak óriási a veszíteni valója: maga a hatalom, ami elúszhat a választásokon. Simicskának viszont nem kell választást nyernie. Az ő lehetséges győzelme: Orbán veresége. Lakner Zoltán szellemes megfogalmazása szerint ezért aztán úgy viselkedett, mint egy „fordított úttörő, aki ahol tud, árt”. http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/forditott_uttoro__debreczeni_jozsef_ezuttal_simicska_lajosrol_irt_konyvet