Ha úgy hozza az élet, akkor a kispadról beállva is gólt tud rúgni

– November 13-án lettél 24 éves, és ebből az alkalomból a klub nevében felköszöntöttünk a DVTK hivatalos csatornáin. Az Instagramon így válaszoltál: „Köszi szépen srácok! Hétvégén egy góllal még egyszer megköszönöm!” Mi még azt sem tudtuk, hogy játszol, te pedig már a gólodban is biztos voltál?
– Ekkor már tudtam, hogy készen állok a játékra, és volt egy olyan érzésem, hogy Feri (Horváth Ferenc vezetőedző – a szerk.) be is állít majd. Az önbizalmammal nincs gond, tisztában vagyok a képességeimmel és azzal is, miben kell még fejlődnöm.

– Az előző bajnokságban is döntöttél el utolsó percben Haladás – DVTK meccset, csak akkor a diósgyőri szempontból nézve a „rossz” oldalon álltál. Megfordult ez a fejedben?
– Természetesem emlékszem arra a gólra is, azonban ha bármelyik játékos azt mondja, hogy meccs közben ilyenen jár az esze, akkor csak azt árulja el, hogy nem koncentrál maximálisan a mérkőzésre. A lefújás után még egy ideig dolgozik az emberben a meccs, csak amikor a buszon ültünk, olvasgattuk a híreket, visszanéztük az összefoglalót, akkor jutott eszembe a korábbi gólom. 

– A döntetlen nem lett volna elég? Mégis a Haladás ellen játszottunk.
– Abszolút nem, mert olyan helyzetbe hoztuk magunkat, hogy nem engedhetjük meg a pontveszteséget. És ugyanezt mondanám, ha még erősebb csapat ellen léptünk volna pályára. A bajnokság végén előfordulhat, hogy megelégedéssel gondolhatunk vissza egy döntetlenre, azonban jelenleg győzni kell. 

– Debrecenben a jól ismert szurkolói drapik mellett lógott a kerítésen egy új is 2.84 felirattal. Tudsz erről valamit?
– A legutóbbi csapatépítő foglalkozáson kaptunk egy koncentrációfejlesztő feladatot, amit 19 másodperc alatt teljesítettünk – azt gondoltuk, megdicsérnek az ügyességünkért, mert tényleg jók voltunk. Azonban a foglalkozást vezető tréner azt kérte, hogy csináljuk meg ugyanezt 3 másodperc alatt. Azt hittük, ez lehetetlen, de némi gondolkodás – és kis segítség – után máshogy közelítettünk a megoldáshoz, és ezúttal 2.84 másodperc alatt csináltuk meg. Ha a csapat összefog, akkor még a lehetetlent is képesek vagyunk véghezvinni – szólt a feladat üzenete. Erre utalt a kerítésre kiakasztott 2.84 feliratú transzparens, ami előtt melegítettünk, illetve már a debreceni öltözőszekrényen ez a szám fogadott minden játékost. A pályán is működött a dolog, mert fordítani tudtunk.

– Legutóbb Mezőkövesden a Paksot is sikerült legyőzni. Milyen volt a meccs?
– Felkészültünk arra, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de a paksi csapat is tisztában volt vele, hogy egy vereséggel visszacsúszik a kieső helyre. Az eredménykényszer miatt döntetlennel nem sokra mentünk volna, ezért győzelemre játszottunk. Az első félidőben még helyzetek nélkül domináltunk, a második játékrészben viszont sikerült gólokra váltani a fölényünket. Nehéz volt beszállni, mert lüktetett a játék. Számítottam rá, hogy ismét becserél Horváth Ferenc, de 1-0-s vezetésnél megfordult a fejemben, hogy ezúttal az eredmény tartása érdekében védekezőbb felfogású játékos áll be. Rám nézve hízelgő, hogy így bízik bennem a vezetőedző, amit meg is tudtam hálálni. 

– A mérkőzés ráadásában büntetőt lőhettél. Ki voltál jelölve, vagy a 11-es kiharcolójaként tiéd volt az előjog?
– Nagyon sok büntetőt lőttem már pályafutásom során, ez volt az első, amit elsőre kihagytam. Bogesz és Pici (Bognár István és Nikházi Márk – a szerk.) is jött, hogy elkérje a labdát, de amikor mondtam, hogy én szeretném lőni, mindketten vita nélkül átengedték a lehetőséget. Rendben van az önbizalmam, biztos voltam benne, hogy berúgom, meg sem fordult a fejemben, hogy csak másodszorra. A legjobb barátom, Vernes Richárd a Paksban játszik, és hallottam is, hogy Kemenes megkérdezte Ricsit, hová szoktam lőni a büntetőket. Bevallom, túlvariáltam a helyzetet, mert úgy gondoltam, ezek után a kapus azt hiszi, váltani fogok, ezért éppen a szokásos megoldással tudom becsapni. Nem sikerült, ráadásul rosszul is rúgtam, de szerencsémre pont elém pattant a labda. Örülök, hogy gólt lőttem, de még inkább boldog vagyok a győzelem miatt, most ez a legfontosabb. 

– Három bajnokin játszottál a DVTK-ban, mindhárom meccset megnyerte a csapat. 
– Ha ilyen egyszerű lenne, akkor még a leendő unokámat is megkérném, hogy gurítson be a tolószékben a gyepre, ezen ne múljon a siker. Komolyra fordítva, ez véletlenszerű egybeesés, nem is figyelem az ilyen statisztikákat. Örülni persze örülök neki. Volt két napunk ünnepelni, de hétfőtől már csak a következő mérkőzésekre szabad koncentrálni. Szép, hogy ismét a vonal felett vagyunk, amit meg kell becsülnünk, és innentől csak felfelé léphetünk. 

– Már kétszer játszottál a sérülésedet követően, de biztosan nem elégít ki, hogy a kispadon üldögélj.
– Sajnos a kezdőcsapat még nagyon messze van. Amikor először éreztem a fájdalmat, és először jártam orvosnál, senki nem gondolta, hogy ilyen sokáig elhúzódik a gyógyulásom. Nem túlzok, legalább száz alkalommal vizsgáltak Szombathelyen, Miskolcon, de jártam ezzel a problémával Németországban is, nem sajnáltam sem az időt, sem a pénzt, hogy újra egészséges legyek. Egy profi sportolónak mindig fáj valahol, ezt fel sem szabad venni, de én már kutyát is csak nagy kínok árán tudtam sétáltatni. Már kiírták a műtétemet, én pedig kértem Horváth Ferencet, hogy engedje meg, edzhessek egyet a csapattal, mert ki tudja, mikor lesz a következő alkalom. Valóságos csoda történt, jól reagált a testem, én pedig kértem, hogy halasszuk el a műtétet. Néhány alkalom után pedig már a játékot is tudtam vállalni. Nyolc hónap lemaradását kell bepótolnom – mindössze nyáron edzettem három hétig, és most néhány alkalommal -, de ha húsz perc alatt is a csapat hasznára tudok lenni, akkor szívesen beállok. Vissza kell szereznem az erőmet, de csak fokozatosan. Szívem szerint teljes erővel edzenék, azonban be kell tartani a fokozatokat, mert nyáron elvitt a lelkesedés. Lehet, ha akkor nem kapkodom el, és csak csereként állok be néhány percre, majd fokozatosan térek vissza, akkor nem lettem volna kénytelen ilyen sokat kihagyni. 

– Mennyire vagy türelmes ember?
– Nem igazán. A Videoton ellen is én jelentkeztem játékra Horváth Ferencnél, és a Haladás ellen is. Pedig most annak kell lennem, mert most jön a legnehezebb időszak, amikor már úgy tűnik, hogy játékra készen állok. Szívem szerint játszanék, de jelenleg többet tudok segíteni a csapatnak a kispadról beszállva. 

– Nagyon megviselt az elmúlt időszak?
– Már az is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán tudok-e majd egyáltalán focizni még az élvonalban. Tehetetlennek éreztem magam, mert minden vizsgálat kimutatta az ödémát, de senki nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy mi az oka, és hogyan lehetne eltüntetni. Egy garast nem tettem volna arra, hogy még az idén pályára léphetek, januárban gondolkodtam. Nem nyugodtam még meg teljesen, de az elmúlt másfél hét javulása után már bizakodó vagyok. 

Ugrai Roland gólöröme (Fotó: Mocsári László)

– Békéscsabán születtél, de az Illés Akadémián nevelkedtél, hogyan kerültél anno Szombathelyre?
– Az utánpótlás-válogatottban figyeltek fel rám a szombathelyi vezetők, illetve a válogatottból jól ismert Simon Attila edző hívására fogadtam el 15 évesen az akkor alakuló Illés Akadémia hívását. A mi évfolyamunkon az ország minden részéről érkező srác is játszott, Farkas Márk például Miskolcról jött (a hátvéd 6 élvonalbeli mérkőzést követően gyirmóti és kisvárdai kölcsön után jelenleg Nyíregyházán játszik – a szerk.). 

– Az Európa Ligában mutatkoztál be a Haladás első csapatában, és még mindig nem voltál 17 éves, amikor az élvonalban is pályára léptél.
– Ugyan 65 bajnokit játszottam a Haladásban, az igazi áttörés mégis elmaradt, mindig volt a csapatban néhány játékos, akinek az árnyékában maradtam. Emiatt van bennem hiányérzet.

– Ha így érzel a Haladással kapcsolatban, akkor mit mondasz a Ferencvárosnál eltöltött időszakra?
– Felemás érzésekkel tekintek vissza arra a másfél évre. Magyar szinten magas transzferdíj ellenében lettem az FTC játékosa, mégsem kaptam meg a vezetőedzőtől a bizalmat. Ugyanakkor érettebb labdarúgó és érettebb emberi lettem, valamint Budapesten kerültem be a köztudatba. Enélkül talán Bernd Storck sem hívott volna meg a válogatott keretébe.

– Visszatértél Szombathelyre, majd idény nyáron Diósgyőrbe igazoltál. Miért váltottál ismét?
– Nagyon motiváltan és jó formában tértem vissza a Haladáshoz, ahol nem éreztem a bizalmat, ezért is örültem annak, hogy több klub is érdeklődik irántam, köztük a DVTK is. Télen azonban nem engedtek el, azt hallottam, hogy ragaszkodnak hozzám, hogy utána három mérkőzést kapjak tavasszal. Ennél sokkal többet éreztem magamban, ezért elhatároztam, hogy új csapatot keresek. A DVTK hívott a legkomolyabban, amit elfogadtam, és úgy érzem, jó helyre kerültem.

– A sérülésedtől eltekintve hogyan érzed magad Miskolcon?
– Alapvetően meghatározza az ember hangulatát, hogy hol állunk a bajnokságban, ez mindenképpen negatívum. Az viszont pozitívum, hogy nagyon egyben van a csapat, hiába sugallják az eredményeink ennek az ellenkezőjét, de ilyen jó hangulatú öltözővel csak az FTC-nél találkoztam. Sajnos még nem játszottam sokat, de a meccs utáni ünneplés a közönséggel páratlan, sokszor szeretném még átélni.