Jó kezekben a DVTK sportolói

– Egy sportorvosnak sem kell kötelezően sportolnia, mégis az a tapasztalat, hogy a legtöbb orvos hangsúlyt helyez a testedzésre. Veled is így történt?
– Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a legtöbb orvos felismeri, a túléléshez köteles sportolni, mert a mai kor legnagyobb hátránya az ülő életmód:  a számítógép előtti munkavégzés, az autózás, és a többi. Ezen kívül tudatosan próbáljuk a stresszt levezetni, a felesleges kalóriákat elégetni. Nekem gyerekkoromban kezdődött a kapcsolatom a sporttal, ami a mai napig meghatározza az életemet. Marosvásárhelyen születtem, ahol több sportágat kipróbáltam, végül a kerékpározáson és az evezésen keresztül jutottam el a vívásig, majd másfél évtizeden keresztül az élvonalbeli egyetemi klubban párbajtőröztem világszerte ismert sportolók társaságában. A romániai forradalmat követően Miskolcon telepedtem le, és bekapcsolódtam a helyi vívó életbe. Az edzéseken “vérre menő” asszókat vívtunk a fiatalokkal, majd ahogy lenni szokott, a mindennapi tennivalók és a szakmai kihívások sokasodásával egyre kevesebb idő maradt a versenysportra. Mára a kerékpározás maradt, illetve esténként az öregfiúk között kosárlabdázom. 

– Ezek szerint sportoltál a DVTK-ban is?
– Nem, mindig csak távolról csodáltam a DVTK sportolóit, és sajnáltam, hogy fiatal koromban nem volt lehetőségem egy ilyen klubhoz tartozni. Nem lehet kérdéses, hogy az ország egyik legkitartóbb leghűségesebb szurkolótáboráról van szó. Természetesen nyomon követtem a labdarúgók, a kosárlabdázók, később a jégkorongozók eredményeit is, időnként a helyszínen is szurkoltam, amikor időm engedte. Örömteli, hogy most már én is ennek a közösségnek a tagja lehetek. 

– Hogyan lettél a DVTK egészségügyi vezetője?
– Marosvásárhelyen szereztem orvosi diplomát, majd az áttelepülést követően 1998-ig Stockholmban, Göteborgban, Strasbourgban, Nizzában, Tokióban töltöttem el hónapokat, éveket tanulással és munkával, azóta viszont a miskolci B.-A.-Z. Megyei Egyetemi Oktató Kórházban dolgozom traumatológus és kézsebész főorvosként. Ezen kívül már tíz éve az általam szervezett Miskolci Kézsebészeti Centrumot vezetem, és a Miskolci Egyetemen a gyógytornászokat és a védőnőket oktatom. Amikor megkeresett a DVTK, nem sokon múlt, hogy már az első találkozóra is nemet mondjak sok más elfoglaltságomra való tekintettel. Végül az engem ajánló ismerősömre való tekintettel ültem le az első beszélgetésre, amit másik kettő követett, ahol vázolták a feladataimat, illetve én is elmondtam az elképzeléseimet. A tárgyalások eredményeként elvállaltam a feladatot, amit “a DVTK sportegészségügyi tevékenységének új alapokra helyezése” néven lehet a legjobban leírni.

– Milyen tervekkel vágtál neki a munkának?
– Elsődleges feladatomnak azt tekintem, hogy csapatot építsek a jelenleg is a DVTK különböző csapatainál dolgozó orvosokból, masszőrökből, gyógytornászokból, a táplálkozás-tudományhoz és táplálékkiegészítőkhöz értő szakemberekből, akik egymás segítve tudnak a jövőben dolgozni. Ennek a csapatnak nem csak vezetője, hanem tagja is leszek, az eltelt rövid idő alatt is kezeltem már Bognár Istvánt és Ugrai Rolandot is. Várhatóan minél több mérkőzésen jelen leszek, azonban a csapatorvosok munkáját nem veszem át.

A szomorú valóság azt mutatja, hogy hazánkban a sportegészségügy a legtöbb esetben kimerül a kötelező sportorvosi vizsgálatokban, ami csak látszólagos, futószalagon végzett orvosi vizsgálat, jobb esetben kardiológiai, szív-EKG elvégzésével. A néhány alapvető vizsgálat alkalmatlan arra, hogy rejtett problémákat felszínre hozzon, csak a nagyon veszélyes, és nagyon nyilvánvaló bajok kerülnek felszínre. A sportorvoslás ennél sokkal többet tud, ezeket megvizsgálva egyértelmű, hogy sok tennivalónk akad még.

– Melyek ezek a területek?
– Egy jó akadémián az első és legfontosabb a kiválasztás. Manapság olyan szövettani tesztek léteznek, amivel az oxigén felhasználását lehet mérni, vagy az izomstruktúrát megállapítva előre tudható, hogy a gyerekből sprinter nevelhető, vagy ellenkezőleg, kár nagy ideg-izom átmenetet igénylő sportot űzni, mert ott kevés sikerélménye lesz. Akinek a teste gazdaságosan használja fel az oxigént és az energiát, az hosszútávfutásra, vagy éppen a kerékpározásra alkalmas, ezt felismerve a megfelelő sportág felé irányítható a fiatal. Már ebben a korban felmerülhet a legális teljesítményfokozás, azonban ez nem tablettákat jelent, hanem megfelelő táplálkozást, vagy az ideális kiegészítő sport kötelezővé tételét. 

Ezt követően beszélhetünk a sportdiagnózisról. Bármilyen furcsa, még válogatott-közeli sportolók esetében is előfordul, hogy nem rendelkeznek rendes kardiológiai kivizsgálással, nem tudjuk pontosan, milyen az anyagcseréjük, a kiválasztásuk, azaz az egészségügyi állapotuk nincs alaposan feltérképezve. Amennyiben a tulajdonosi kör megteremti az anyagi hátteret, majd megtaláljuk az ehhez szükséges szakembergárdát, akkor ezen a területen rövid idő alatt is sokat léphetünk előre. 

A következő pillér a teljesítmény-diagnosztika. A szívműködést, légzésfunkciókat monitorozva, a szervezet elsavasodását, az erős fizikai terhelésre adott válaszát mérve személyre szabottan tudjuk a játékosok edzettségi állapotát beállítani. Ez alapján meghatározható, kinek kell megduplázni az edzésmennyiségét, esetleg kit kell pihentetni. Egy rutinos, jó edző szeme is láthatja ezt, azonban manapság a tudomány már olyan szinten áll, hogy objektív módszerekkel is mérhető, ezzel sokat tudunk segíteni a klubnál dolgozó edzőknek.

Bármennyire is óvatosak az edzők és a sportolók, néha kivédhetetlen a sérülés a profi sportban, ezért elkerülhetetlen beszélni a sérülés és betegség menedzselésről. Manapság a legtöbb magyar klub esetében ez kapcsolati tőkére épül, a klub-, vagy csapatorvos használja ki az összeköttetéseit a kórházban, és sokszor így készül a diagnózis is. Ezért szükséges egy egységes egészségügyi team kialakítása a klubnál, ahol a vezető összefogja az orvosok, a masszőrök, a gyógytornászok, a táplálkozás-tudományi és táplálékkiegészítőkhöz értő szakemberek, munkáját. Össze kell hangolni a feladatokat, jól kidolgozott betegutakat kell létrehozni. Legfontosabb, hogy a sérült játékos azonnal a legmegfelelőbb helyen jusson, és egységes protokoll alapján szülessen diagnózis, és azt is előre le kell fektetni, mi történik akkor, ha két vagy több orvos nem egyező módon látja a sérülést, ki dönt ebben az esetben. 

Sokféle legális módon tudjuk fokozni a sportolók teljesítményét (speciális táplálkozással, táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal, egyéb, tiltólistán nem szereplő anyagokkal, szerekkel), hogy azonos mennyiségű munka mellett a mi sportolóink eredményesebbek legyenek. 

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban fontosnak tartom a sportolók egészségügyi nevelését. Az orvostudományban rengeteg tudás halmozódott fel, azonban ha a tennivalókat pusztán rákényszerítjük az edzőkre, játékosokra, akkor úgy érzik, kaptak egy újabb púpot a hátukra. Ezzel szemben, ha tanítjuk őket (például megtanulják, mi a különbség a részleges izomszakadás és a szalagszakadás között, akkor megértik, hogy miért lehet az egyiknél már a második héten edzeni, míg a másiknál csak a nyolcadikon), akkor meg sem fordul a fejekben, hogy kijátsszák a masszőrök, gyógytornászok, orvosok utasításait, hanem maximálisan együtt fognak működni, ami mindannyiunk érdeke.

Első körben ez a feladat, mert meggyőződésem, hogy a fentieket alkalmazó klub sokkal sikeresebb lesz. Természetesen vannak távolabbra mutató elképzelések is, amelyekről még korai beszélni.

Dr. Szabó Zsolt pályafutása

Dr. Szabó Zsolt PhD, traumatológus, sebész, kézsebész szakorvos a BAZ Megyei Egyetemi Oktató Kórház traumatológus főorvosa, a Miskolci Kézsebészeti Centrum vezetője, a Miskolci Egyetem Egészségügyi karának egyetemi docense.

Szabó doktor a kézsebészet és a baleseti sebészet hazai és nemzetközi szakmai hierarchiájában jelentős eredményeket ért el. A Magyar Kézsebész Társaság elnöke, a Magyar Traumatológus Társaság Vezetőségi Tagja, a Traumatológiai és Kézsebészeti Szakmai Kollégium tagjaként szervesen részt vesz mindkét szakma irányításában szervezésében. Nemzetközi színten mint a svájci AO Trauma International arany fokozatú oktatója a modern csontegyesítő módszereket oktatja világszerte. Egyedülálló módon a világon ő az egyetlen olyan kézsebész akit demokratikus választások során előszőr az Európai Kézsebész Társaság vezetőjének, majd idén Buenos Airesben a Kézsebészeti Világtársaság Elnökének választottak. Az európai kézsebészeti szakvizsga megreformálása, az Európai Kézsebészeti Tanács létrehozása az ő nevéhez fűződik. 

A versenysporttal való kapcsolata  gyerekkorában kezdődött és másfél évtizedes NB I-es párbajtőrözői karierrel folytatódott.