A strasbourgi Emberi Jogok Európai

Bírósága kedden döntött így egy macedón ügyben: e szerint nem lehet erővel eltávolítani újságírókat a parlament épületéből. A döntés értelmében elfogadhatatlan, hogy újságírókat távolítsanak el olyan területekről, ahol a közérdeklődésre számot tartó események történnek, ha nem áll fenn olyan valós veszély, ami tényleg az újságírók vagy a köz biztonságát fenyegetné.
A mostani ítélet egy 2012-es ügyre nyúlik vissza: az év decemberében zajlott a költségvetés vitája a macedón parlamentben, és heves vita bontakozott ki kormánypárti és ellenzéki képviselők között. Az ellenzéki képviselők egy csoportja elkezdte megzavarni az ülést, mire a levezető elnök a hatóságok segítségét kérte, aminek az eredménye az lett, hogy nem csak ellenzéki képviselőket, de az eseményeket a karzatról figyelő újságírókat is kivezették az épületből.
Hat újságíró a macedón bíróságon támadta meg a lépést, de miután minden fórumon visszautasították őket, az Emberi Jogok Európai Bírósága
fordultak. Az újságírók szerint azzal, hogy erőszakkal eltávolították őket az épületből, közérdek sérült, hiszen a médiafogyasztók nem juthattak hozzá fontos információkhoz és sérült az újságírók szólásszabadsága is. A Bíróság egyetértett a keresettel, az ítélet szerint eltávolításuk miatt nem volt lehetőségük első kézből tájékozódni a parlamentbeli eseményekről. Az újságírók keresetét a MLDI és a Media Development Center képviselte, az MDLI jogi vezetője szerint világszerte több országban tapasztalt jelenség, hogy a kormányok számos módszerrel próbálják megakadályozni az újságírókat, hogy a parlamentből tudósítsanak.
Ez a helyzet jelenleg Magyarországon is, ahol a 444 teljes szerkesztősége ki van tiltva a Parlamentből. 444.hu