Pórul járt két amerikai
mormon hittérítő Miskolcon – írja a Zsaru magazin.
Az amerikai állampolgárságú férfiak az utcán ismerkedtek meg L. Krisztiánnal és M. Verával, akik elpanaszolták, hogy nehéz anyagi körülmények között élnek, és milyen jó lenne, ha nyernének a lottón.
– A misszionáriusok azt tanácsolták, imádkozzanak együtt – mondta a lapnak Ifju Andrásné alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság lopási alosztályvezetője. A mormonok megbeszélték, hogy január 31-én elmennek L. Krisztiánékhoz, ám ez a találkozás kínosan végződött, mivel M. Veráék egyik ismerőse felelősségre vonta őket, mert még mindig nem nyertek. Ezután a mormonok távoztak, de egy telefonos bocsánatkérés után visszatértek.
A lépcsőházban aztán L. Krisztián elővett egy kést, az egyik mormon mellkasához szegezte, és az elmaradt lottónyeremény összegét, húszmillió forintot követelt tőle. A rémült misszionárius végül hétezer forintot adott nekik, ezután elengedték. A zsaruk nem sokkal később elfogták a párt, a bíróság pedig elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását.