Lengyelországban edzőtáborozott a
magyar női U17-es labdarúgó válogatott, melynek tagja volt a DVTK női csapatának labdarúgója, Vachter Fanni. A magyar korosztályos csapat Lengyelország ellen játszott két felkészülési mérkőzést is a napokban. Az első összecsapáson a csapatkapitányként pályára lépő Vachter Fanni előbb kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt a mérkőzésen.
Az Eb-selejtező elitkörre készülő magyar csapat a múlt héten Walesben játszott két győztes felkészülési mérkőzést, majd a hazaérkezést követően csak néhány napot pihenhettek a játékosok, ugyanis a hét elején Lengyelországba utazott az együttes. Az itt lejátszott két felkészülési találkozón egy vereséget és egy döntetlent könyvelhetett el a csapat a házigazdák ellen.
Felkészülési mérkőzés
2017. február 21., Varsó (Lengyelország)
Lengyelország – Magyarország 2-1 (1-1)
Magyarország: Virág Renáta Réka – Bódai Viktória, Kovács Laura, Horváth Emese, Csolti Réka – Vasas Lea, Kovács Eszter – Vachter Fanni, Czellér Dorottya, Dorner Dóra – Nagy Vanessza
Csere: Vasas Lea helyett André Antónia a 41., Dorner Dóra helyett Papp Luca a 41. percben.
Gólszerző: Vachter Fanni (11-esből, 0-1) a 36. percben.
2017. február 23., Varsó (Lengyelország)
Lengyelország – Magyarország 1-1 (0-1)
Magyarország: Terestyényi Anna – Simon Dorottya, Kovács Laura, Horváth Emese, Csolti Réka – Kovács Eszter, André Antónia – Horváth Cintia, Pintye Vivien, Vachter Fanni – Nagy Vanessza
Csere: Horváth Emese helyett Váradi Ráhel az 54., Horváth Cintia helyett Czellér Dorottya az 56., Vachter Fanni helyett Buzás Kata az 56., Pintye Vivien helyett Papp Luca a 76. percben.
Gólszerző: Nagy Vanessza (0-1) a 2. percben.