Az elnök titkos élete

Hargitai Miklós
„Nem volt a hatalomnak egy rezsiszilárdja a posztra?” – kérdezte meglepődve egy kommentelő a Facebookon, amikor ismertté vált, hogy kikből áll majd az újságíró-szövetség új vezetése. Hogy voltak-e a MÚOSZ-szal kapcsolatban hatalmi szándékok, azt nem tudom, bizonyos jelek viszont arra utalnak, hogy most már vannak: emberek jönnek, nézelődnek, fényképeznek, információkat gyűjtenek (mivel mi is az információs iparban dolgozunk, nekünk talán hamarabb feltűnik).
Tudom, hogy ez kemény munka – van bennem kollegialitás, megpróbálok segíteni néhány ténnyel és összefüggéssel.
A fotózáshoz
Reggelenként általában a Teréz templomban kezdek egy rövid fohásszal (Pethő Sándor utca 2.) – régebben az Örök imádásba jártam, közel a Corvin negyedhez, de Heinrich Pecinának hála, mostanában nincs arrafelé dolgom. És nem is a hely számít: nehéz időket élünk, sokszor érzem úgy, hogy csak az ima segít. A második állomás rendszerint a MÚOSZ-székház (Vörösmarty u. 47/A), ahol félig még vendégnek érzem magam, és nem is rendezkednék be túlságosan otthonosan, mert az újságírást nem szeretném teljes mértékben magam mögött hagyni az ücsörgés kedvéért az elnöki íróasztalnál. A napi ügyintézés ugyanakkor megkívánja a rendszeres jelenlétet, úgyhogy tőlem telhetően igyekszem megismerkedni az egyébként kevéssé szívderítő szövetségi pénzügyekkel, meg mindazzal, amit az elődök a mostani elnökségre hagytak.
Ezután a Jókai utca következik, ahol – az Ó utca sarkán – újabban már nem az MSZP tanyázik, hanem a Népszava kiadója. Korán jövök, későn megyek: a múlt hét minden napján este 10 körül hagytam el a helyszínt – tisztában vagyok vele, hogy olyankor már elég sötét van a fényképezéshez, de amikor a szerkesztői forgóban rám kerül a sor, kénytelen vagyok megvárni, amíg az utolsó oldal is elmegy a nyomdába.
A magánéleti részhez
Újságíró volnék, szeretek izgalmas híreket hozni, ezért rögtön a lényeggel kezdem: a vér szerinti gyerekem mellett – aki, mint arról már több cikkben beszámoltam, Dániában jár tandíjmentes egyetemre, és a tanulás mellett végzett munkái miatt teljesen önfenntartó (ahogyan azok szokták mondani, akik valójában a mi lábunkon állnak: a saját lábán áll) – két örökbefogadott gyermeket is nevelek. Ebből biztosan lehetne valami jó kis sztorit kerekíteni, ha egyébként nem lenne a környezetünkben mindenki számára ismert.
Bárkinek a múltjában lehetnek sötét foltok, az enyémben is vannak – főiskolás éveimben segítettem megírni a szakdolgozatot olyanoknak, akik erre kevésbé érezték képesnek magukat. De sem Schmitt Pálét, sem Semjén Zsoltét nem én készítettem, az ő esetükben máshol kell keresni a tettest. Az írás és az anyaggyűjtés nálam munka és szórakozás is egyben, és ha egyszer kiadom majd az emlékirataimat, szerintem népszerű olvasmány lesz a hatalomgyakorlók körében, mert magukra fognak ismerni. (Ügyvédi letétben gyűlik az alapanyag – ezt csak azért hangsúlyozom, hogy ne a lakásunkban keressék).
De van még lejjebb is: előfordult, hogy a Fidesznek dolgoztam. -Fiatal voltam, kellett a pénz – mondhatnám, de nem így volt, nem pénzért csináltam. Komolyra fordítva a szót, 1992 óta, vagyis éppen 25 éve önkéntes munkát végzek két környezetpolitikával foglalkozó civil szervezetnél, amiből adódóan készítettem már szakmai anyagokat pártoknak (fura érzés leírni, de tényleg a Fidesznek is, a boldog emlékű Happy End Kft.-n keresztül egy olyan időszakban, amikor még nem kizárólag a meglovasítható uniós források szempontjából érdekelte őket a környezetvédelem), meg a magyar gazdaság néhány fontosabb szereplőjének.
Tudva, hogy a jelenlegi kormányerők nem nagyon érzik ezt a civil témát, inkább ideírom: az önkéntesség azt jelenti, hogy én magam nem kapok fizetést a civil munkáért, ellenben többnyire este, éjjel és hétvégén meg ünnepnapokon is dolgozom (bár ez önöknek bizonyára nem újdonság, mivel a korábbi munkahelyem bezárása idején hónapokig kutakodhattak a számítógépemen és az email-fiókomban, és a levelezés sokat elárul az ilyesmiről). Cserébe viszont többé-kevésbé naprakész vagyok a szakterületeimhez tartozó törvényjavaslatok és kormányzati előterjesztések, az antinukleáris és fenntarthatósági szakirodalom, illetve a hazai zöldek jelentősebb futó projektjei tárgykörében. Fontos kiegészítés, hogy a fentebb említett civil szervezetek nem részesülnek külföldi vagy állami támogatásban – ugyanúgy, ahogy a MÚOSZ sem -, úgyhogy az ügynöközéshez majd mást kell kitalálni. (Éberség, elvtársak.)
A szabadidős tevékenységekről
Ez rövid lesz: tényleges szabadidőm évtizedek óta nincs, nyaralni is úgy szoktam – sajnos nem minden évben -, hogy közben riportokat készítek az utamba akadó témákról (ezt most, hogy a Mészáros-sajtóbirodalom ismét elérhetővé tette a nol.hu-t, viszonylag könnyű ellenőrizni). Hobbikról és más szabadidős elfoglaltságokról nem tudok beszámolni, bár tavaly egyszer majdnem horgásztam egy kicsit, szóval kevéssé valószínű, hogy Andy Vajna kaszinójában, Széles Gábor golfpályáján vagy valamelyik másik ismert oligarcha sportlétesítményében fognak összefutni velem. Természetesen jogos felvetés, hogy a MÚOSZ-szal kapcsolatos teendőket hogyan fogom tudni beilleszteni ebbe a viszonylag feszes napirendbe, de egyrészt tíz éve a Sajtószakszervezetnek is tisztségviselője vagyok, és valahogy ott is megoldottam, másrészt pedig amennyiben a szövetségben elégedetlenek lesznek azzal, amit nyújtok, majd leváltanak: a demokrácia arról (is) szól, hogy elfogadjuk a választók döntéseit. Én is elfogadom, bár sokszor nehezemre esik.
Egyebekben pedig bízom a hatalom megbízottainak szaktudásában: igazán nagy leleplezéssel nem tudtam szolgálni, de ha szükséges, majd hozzáköltenek valamit.
(A szerző volt munkatársunk, a MÚOSZ elnöke.)