A szomszédot ezután tizenkét

órán át hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, akik Welszre és Simon Gáborra fókuszáltak. Arra a kérdésünkre, hogy további közszereplők is bajba kerülhetnek-e a lefoglalt iratok miatt, közölte, Tamás a fontos iratokat elégette, a kék és a piros dossziét átadta nekem. Mivel közismert embereknek, celebeknek is segített útlevelet, diplomatarendszámot szerezni, lehet még egy-két személynek álmatlan éjszakája, ám politikusokra – a piros dosszién kívül – nem számítanék – fogalmazott Petrovics István.
MILLIÁRDOS ADÓHÁTRALÉK
– A történetemhez tartozik, hogy rokkantnyugdíjas lettem, a stroke után nem tudtam munkába állni, a hitelem miatt pedig elvehetik a házamat. Amíg Tamás élt, volt bevételem. Ráadásul Welsz Tamás tudtomon kívül is úgymond alkalmazott néhány vállalkozásában. Halála után rajtam kérte számon az adóhatóság az elmaradt köztartozásokat. Csak ekkor tudtam meg, hogy egyebek mellett a nevemen volt egy XIII. kerületi ügyvédi iroda. A Yellow Trade Kft.-re emlékszem még, amelynek – mint utólag kiderült – ügyvezetője voltam a kezdetekben – jegyezte meg a férfi.
Az akkori adóhatóság, az APEH 2010-ben szja-vizsgálatot kezdeményezett Welsz Tamás ellen a 2003–2007 közötti adóévekre vonatkozóan. Első fokon az illetékes adóhatóság többmilliárdos adóhiányt állapított meg Welsz bissau-guineai jövedelmeivel, valamint a vizsgált időszakban a TV2 reklámszerződéseit intéző Yellow Trade Kft. számlájáról felvett összesen 1,3 milliárd forinttal kapcsolatban. Az adóhátralék és a büntetés együttes összege négymilliárd forintra rúgott. Petrovics szerint Welsz azért íratta rá a kft.-t, azért akart „milliárdost” csinálni belőle a vizsgálat alatt, mert az adóhiányból egymilliárddal nem tudott elszámolni, ám végül nem lett semmi a dologból. Welsz a bíróságon megtámadta az APEH határozatait, így a jogorvoslat után az adóhátraléka nullára csökkent, az ügy elhalt. A történtek azonban felkeltették a Nemzeti Védelmi Szolgálat figyelmét (NVSZ).
– Miután az adóhatósággal sikerült tisztáznom, hogy nem volt közöm a követelésekhez, az NVSZ két hölgy munkatársa keresett fel, akik arról érdeklődtek, milyen kapcsolat volt Welsz és az adóhatóság őt vizsgáló munkatársai között. Az afrikai utazások is érdekelték őket, azok az utak, amelyek során 2012-től használt mentőautókat vittünk Fekete-Afrikába a Budapest–Bamako-ralihoz csatlakozva. Én a szerszámokat és pótalkatrészeket szállítottam kamionnal. Nem igaz, hogy a mentőautók roncsok voltak. Welsz a járműveket a szlovák hadseregtől szerezte a lecserélt készletből, csakúgy, mint az autók egészségügyi felszerelését. Az autókat a Charity March műhelyében felújítottuk, úgy indultunk útnak – mondta el a vállalkozó egykori üzlettársa.
A Welsz-iratokat vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője, Nagy Andrea érdeklődésünkre közölte, hogy már tízre nőtt azoknak a nem közszereplőknek a száma, akiket az iratok alapján közokirat-hamisítás alapos gyanújával hallgattak ki. A költségvetési csalás és más bűncselekmény miatti nyomozás határideje március 14., amelyet várhatóan meghosszabbítanak. A nyomozás érdekeire tekintettel a KNYF arról nem nyilatkozik, hogy pontosan mi a gyanúsítások alapja. Úgy tudjuk, hogy ezek akár az adóigazolások témakörébe is beletartozhatnak. (Magyar Idők)