Miért basszátok szét
az országomat,
Miért rúgjátok hasba az ápolót,
Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat,
Miért szarjátok szájba az álmodót?
Ti még a Sátánnak is túl gecik vagytok,
Még ő is megvet titeket,
Mert a Sátán bátran vállalja magát,
De ti hívőként lettetek hitetlenek.
Másfél millió káposztafej,
Hibbant elméjű hatalmasok,
Mocsár e táj és a Varangykirály
Ünnepli, amit alkothatott.
De ha lepihentek a büdös sárba
Ugyanúgy, mint a népetek
Én pióca leszek a pusztulásban,
És szívom majd a véretek.
Kiss Tibi az Indexnek azt mondta, a verset, ami egyébként egy színházi darabhoz készült, személyes élmény ihlette: egy ápolónővel beszélt hosszan, aki elmesélte neki a történetét. A verset a darab szerint egy nagyon mérges csuklyás ember mondja el, „aki lehet néger, zsidó, meleg, vagy mocskos libsi”. Hozzátette, hogy bár a vers az eredeti környezetében nyeri el valódi értelmét, de az abban megfogalmazott dühöt ő is átélte.
A mostani politikai helyzetről azt mondta, lassan inkább kabaré hangulata van, és művészileg egyre kevésbé ihlető, mert nem kihívás már, nincsenek benne inspiráló dolgok, olyan részletek, amiket nehéz átlátni például.