Miskolc.  Az ügyészség minden eszközzel igyekszik a büntetőbíráskodás szigorítását elérni

Évértékelő összügyészi

értekezlet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészégen

A Megyei Főügyészség 2016. évi tevékenységét értékelték összügyészi értekezlet keretében Miskolcon.
Az értekezleten részt vett Dr. Belovics Ervin büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes.

Dr. Miskolci László főügyész szóbeli előterjesztésében elmondta, hogy a megye ügyészi szervezete a tavalyi évben is megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezte munkáját. A gyakran és jelentősen változó jogszabályi környezetben is szakmailag kiemelkedő volt a teljesítményünk. A Főügyészség takarékosan gazdálkodott a költségvetési forrásokkal, minden szükséges feladatra jutott a pénzügyi keretből. Az ügyészek tavaly is számos belföldi és külföldi konferencián vettek részt, tudományos pályázatokon is szép sikereket értek el. A jövőre nézve kiemelte, hogy folytatódnak az épületfejlesztések. Az Encsi Járási Ügyészség új épületének tervezése befejeződött, jelenleg az építés közbeszerzési pályáztatása zajlik.

Dr. Martossy György büntető szakági főügyész helyettes beszámolójában kifejtette, hogy tavaly is folytatódott az a sok éves tendencia, miszerint csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A megye ügyészségei az ügyek több mint felét gyorsított eljárásban tudták a bíróság elé vinni. A törvényes határidőket maximálisan betartva hozták meg az intézkedéseket. A váderedményesség mutatója kis mértékben javult és az országos átlagnak megfelelő. Az ügyek 97,71 %-ában volt eredményes a vádképviselet a bíróságon.

Dr. Panyi Béla közjogi szakági főügyészhelyettes kiemelte, hogy jelentős jogszabályi változások következtek be a szakterületen, azonban az ügyészek ezeket szakszerűen alkalmazva végezték feladatukat. A civil szervezetek működése kapcsán a 2015. évben benyújtott keresetek tárgyalására 2016. évben került sor, így jelentősen megnövekedett az ezen a területen dolgozó ügyészek tárgyalási terhe. A büntetés végrehajtási felügyelet területén évek óta folyamatos a munkateher növekedés, mely valószínűleg az idén is folytatódik, hiszen megkezdődött az elítéltek által az új jogszabály alapján benyújtott kártérítési kérelmek feldolgozása.

Dr. Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes kiemelte, hogy a megyében példaértékű az ügyfeldolgozás időszerűsége és az eljárást gyorsító intézkedések mutatói is kiválóan alakultak. Mindezért köszönetet mondott a megye ügyészi állományának. Elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség kiemelten kezeli a munkafeltételek egyre színvonalasabb biztosítását. Ennek alapján jelezte, hogy az Encsi Járási Ügyészség új épületének építésén túl még az idén megvalósulhat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség teljes klimatizálása és Szerencsen valamint Szikszón is sor kerülhet az ügyészségi ingatlanok felújítására.
A szakmai munka kapcsán rámutatott, hogy az ügyészség minden eszközzel igyekszik a büntetőbíráskodás szigorítását elérni.
A jövőre nézve elmondta, hogy a parlament előtt van az új büntetőeljárási törvény tervezete, melyet ha elfogad az országgyűlés, úgy komoly felkészülést igényel az ügyészi szervezettől, ezért a hatályba lépés előtt jóval megkezdődnek majd az ezzel kapcsolatos oktatások.

A közjogi szakággal kapcsolatban kiemelte, hogy nem csak büntetés végrehajtási területen várható további munkateher növekedés, de a magánjogi szakterületen is számos lehetőséget lát az ügyészi feladatok további bővítésére.

Zárszavában ismételten megköszönte az értékes és színvonalas munkavégzést.