Pedig tudható az is:
a harcos beszéd amúgy szervilis külpolitikát fed. Orbán már régóta kettős kommunikációt folytat, mást mond itthon és mást Brüsszelben vagy akár Washingtonban.
– Magyarország külpolitikája sokkal inkább kielégíti a nagyhatalmak igényeit, mint azt a retorika sugallja. A Fidesz az Európai Néppárt frakciójának részeként, illetve Orbán Viktor az Európai Tanács tagjaként rendre megszavazza azokat a döntéseket, amelyeket aztán otthon kritizál. Ugyanez elmondható az amerikai viszonyról: noha az utóbbi években elharapódzott az Amerika-ellenes retorika, Magyarország mindig ügyelt arra, hogy megbízható katonai szövetséges legyen. A kormány egy percet nem hezitált, amikor arról volt szó, hogy katonákat küldjön az Iszlám Állam elleni harcba. Alig kap médiafigyelmet, de idén amerikai katonák érkeznek Magyarországra egy transzatlanti hadgyakorlat keretében. A német–magyar diplomáciai viszony elhidegülése ellenére a német vállalatok továbbra is kiválóan érzik magukat Magyarországon.
Fotó: Kovalovszky Dániel
– Csakhogy úgy tűnik, a simulékonyság nem segít: Magyarország marginalizálódik. Jól látszik ez abból is, hogy a magyar kormányfő végül nem ment el a müncheni biztonságpolitikai konferenciára, ahol egyébként ötszáz döntéshozó egyeztetett nélküle. Vagy nem így látja?
– Magyarországnak az utóbbi években Nyugat felé leépültek a kétoldalú kapcsolatai. Két évvel ezelőtt járt itt Angela Merkel, egy éve David Cameron, de ezeken túl a nyugati vezetők látványosan elkerülik Budapestet és Orbánt sem hívják. A bilaterális kapcsolatok hiánya lehet a fő oka a távolmaradásnak a müncheni konferenciáról – amellett, hogy az mno.hu értesülései szerint a kormányfő nem akart „ellenséges” panelbe beülni. A konfrontatív retorika és az emberi jogok látványos semmibe vétele kétséget kizáróan mérgezi a nyugati viszonyainkat akkor is, ha a felszín alatt a kormány ennél sokkal simulékonyabb.
– Néhány éve még hazai és nemzetközi szakértők sora tartott attól, hogy Európa orbanizálódhat, vagyis meghatározóvá válhat ez a fajta szélsőséges politikai stílus. Ez akkor nem következett be. Ön szerint újra tartanunk kell ettől most, hogy Európában egyre erősödnek a populista hangok?
– Valóban kezd begyűrűzni Orbán szélsőséges álláspontja a fősodratú politikába is. De persze ennek nem Orbán a fő oka, a populista válaszok hasonlóak Európa-szerte. Nyugat-Európában Orbán politikáját azonban a szélsőjobboldali pártok tekintik mintaértékűnek. Eközben viszont többek közt Hollandiában és Franciaországban a centrumpártok jogosan félnek a populisták erősödésétől, ezért beemelnek néhány témát a szélsőjobból a saját retorikájukba. A tapasztalat pedig azt mutatja: hosszabb vagy akár középtávon ez a stratégia nem működik. Az viszont, hogy az európai szélsőjobboldal ikonjának tekinti Orbánt, értelemszerűen nem javítja diplomáciai elfogadottságát az európai középjobboldalon.
– Menekülési útvonal lehet Oroszország és a Putyinnal ápolt, egyre szívélyesebb viszony?
– A Putyin–Orbán-találkozók tényleg a legmagasabb szintű bilaterális kapcsolataink voltak az elmúlt években. 2014 óta ez volt a negyedik alkalom: nincs még egy uniós kormányfő, amelyik ilyen gyakorisággal találkozna az orosz elnökkel. Ráadásul ezeknek a találkozóknak nincsen a közérdek szempontjából értelmezhető eredménye.
– Orbán közben egyre mélyebbre merül ebben a kapcsolatban. A legutóbbi találkozó sokak szerint már a teljes önfeladásáról szólt, nem?
– Valóban látványosak voltak az egyenlőtlen dominanciaviszonyok. Van annak pikantériája, amikor az egyébként lépten-nyomon Magyarország nagyságát és egyediségét hirdető miniszterelnök egyszer csak olyan mondatokat enged meg magának, miszerint az embernek tudnia kell, hol van a helye a világban. Ráadásul míg Orbán két évvel ezelőtt igyekezett úgy szervezni a Putyin-találkozót, hogy ne kapjon akkora figyelmet, az utóbbi ebből a szempontból is teljesen más volt. Cikk itt. http://168ora.hu/magara-maradt-orszag-meddig-mehet-el-orban/