Ha ön Budapest közigazgatási
határán belül sétál, a Normafánál vagy Mátyásföldön akár, jó, ha tudja: lehet, hogy valaki egy vadászpuska távcsövén keresztül követi a mozgását, azt mérlegelve, hogy tüzet nyisson-e. Ha kutyával van, és a fegyveres ember arra a meggyőződésre jut, hogy az „űzi a vadat”, akkor le fogja lőni a kutyáját. Jogszerűen. Úgy, hogy semmilyen tábla nem figyelmeztet erre – nem is tudna, hiszen, mint látni fogjuk, egész Magyarországot ki kéne táblázni. Hol élünk már, a rohadt életbe?
Vadászat: hatalmasok kiváltsága, gazdagok passziója, pártpolitikai törésvonalakon iszamósan átívelő szarvasbika-vér – tudom én, hogy micsoda lobbiereje van a vadon élő állatok szisztematikus, sportnak meg vadgazdálkodásnak hazudott legyilkolása során összekovácsolódott társaságnak. Amikor a vadászkamara etikai bizottsága szocialista elnökének szocialista országgyűlési képviselő fia és fideszes Pampalinik, Lázár és Semjén közösen nyújt be kétharmados törvényt, hogy a kamara ingyen kapjon meg egy milliárdokat érő kastélyt, akkor elég sok érdeket sérthet egy vadászat-kritikus poszt. Lesz majd hupákolás most is, de nem érdekel. Nincs dolgom a vadászokkal, engem ne szeressenek. A múltból itt ragadt, ostoba és otromba szokás utolsó pártolóinak ugyanakkor el kell fogadniuk a tényt: a civilizáció velük ellentétes irányba halad.
Fotó: Duna tv
A modern tömegmédia korában már nem igaz az a mondás, hogy ami az erdőben történt, az az erdőben is marad. Azonnal megtudtuk, amikor az egyik gazember előbb számszeríjjal meglőtte Cecilt, a Hwange Nemzeti Park oroszlánját, majd a kínlódó állatot lőfegyverrel végezte ki. Kicsalták a nemzeti parkból, a számszeríjas lövés után még negyven órán át (!) szenvedett az életét menteni próbáló, kínok közt menekülő állat, hogy végül utolérve agyonlőjék. Együtt borzadtunk el azon a bunkón is, aki a lándzsájára kamerát szerelt, hogy testközelből nézhessék, amint agyonszúr egy medvét. Az is azonnal kiderült, amikor Szalkszentmártonban egy vadász lelőtt egy kutyát, annak holttestét a kocsijára dobva elmenekült az állat sokkolt gazdái elől, hogy a kutya maradványát a folyóba dobja. A közfelháborodás miatt nem sikerült az elején elsikálni az ügyet (bár a brancs és a helyi rendőr is ezen igyekezett), de nehezen látom, hogy az indokolt, letöltendő szabadságvesztés büntetés lenne a vége. Most meg itt a mátyásföldi kutyagyilkos: aki szántszándékkal lövi le más ember kutyáját, attól azért, aki meg véletlenül, tévedésből, attól azért kell azonnal elvenni a fegyvert.
De az összes ilyen lövöldözőt bevédi a brancs. Azért, mert nem egyetlen ember kivételes bűnéről, hanem egy eleve megengedhetetlen gyakorlatról és tettestársakról beszélünk. Kollektív silányságról. Az indexnek nyilatkozva a Magyar Vadászkamara kommunikációs munkatársa egyenesen azt állította, hogy „minden, ami nem lakott terület, és nem a törvény által nevesített kivétel, mondjuk temető, tanya vagy repülőtér, az vadászterület”.
Nem tudom, értjük-e, amit ez az ember mond? Ma Magyarországon van egy kivételes kaszt, melynek tagjai lőfegyverrel flangálnak, és tüzet nyithatnak bármilyen területen, amiről nem írtuk le külön egy törvényben, hogy ott nem szabad lövöldözni! Hogy a túróba’ lehet ez? Miféle feudális előjog ez? Tényleg egy besatírozott térképpel kellene közlekednem a saját hazámban, és folyamatosan egyeztetnem a törvényi kivételeket, hogy „no, itt lőhet a puskás ember, itt meg nem”?
Azonnal véget kell ennek vetni. Nincs olyan érdek vagy érv, ami azt indokolná, hogy a főúri vadászatok, a félrészeg komcsi elvtársak pufogtatása, szoci lövöldözők, Semjén Zsolt énekesmadarakra támadó keresztényi duplacsöve örökre velünk maradjon.
Fotó: Facebook / atlatszo.hu
Ismerem az „érveket”. A kedvencem a vadgazdálkodásról szóló, miszerint a vadászra azért van szükség, mert egyensúlyt tart, a túlszaporodás és más fajok ritkulásának megelőzése érdekében jár el, tehát hasznos és szükséges munkát végez. No de az, hogy 2017-ben erre állítólag még mindig nincs jobb módszer, mint amivel „véletlenül” tömeges állatölési szeánszot celebrálhatnak a kiváltságosok, az pont olyan hazugság, mintha azért nem törölték volna el az Egyesült Államokban a rabszolgaságot, mert ugye, ki fogja akkor leszedni a gyapotot. Ordas hazugság, hogy gyérítés ürügyén bankárok meg államtitkárok pózolnak passzióból, kéjjel lelövöldözött állatokkal, és nem egy állami szakember végzi azt mindenféle hejehuja és körítés nélkül. Ha muszáj egyáltalán; de azért ez a magyarázat már a South Parkból is ismerős: vigyázz, támad! Ki kell ritkítani! Nehezen hihető, hogy még mindig nincs jobb módszerünk egy ökoszisztéma működtetésére, mint az ott élő állatok rendszeres, kampányszerű legyilkolása. Mázli, hogy a humán fogamzásgátlás eszközei nem a világháborúkra és pestisjárványokra korlátozódnak.
És ne legyenek büszkék magukra, mert ez nem sport. Amikor a politikus úr és barátai egyetlen hétvégén háromezer fácánt terveznek lelőni, az nem sport, hanem beteges, önmagáért való tömegmészárlás. Ha tényleg a sportértéket keresi, akkor menjen ki a lőtérre, és lövöldözzön korongokra, agyaggalambra, céltáblára, vagy próbálja ki a szituációs lövészetet. Ugyanúgy el fog fáradni a karja, izomláza lesz a vállában. Semmi nem indokolja, hogy a mozdulatsor, a fizikai és mentális kihívás teljesítése vadon élő állatok futószalagos megölésével kapcsolódjon össze. Vagy fizessen be paintballra! Hasznos élmény lenne végre a fegyver másik oldalára kerülni, legalább festékgolyókkal megtapasztalni, milyen az, ha valakit levadásznak.
A vadászat szerencsére el fog múlni. Antitézise ugyanis mindennek, amit civilizációról, fejlődésről, az ember nagykorúvá válásáról gondolunk. A világ növekvő undorral és egyre hangosabb elutasítással tekint azokra, akik ezer, általuk lelőtt állat tetemének gyűrűjében fotóztatják magukat. Ami kifejezetten rosszul jön annak, aki politikai karrierre vágyik – idővel ki is fognak kopni az alanyi Pampalinik a parlamentekből. Ma még csak a Párbeszéd szervez tüntetést, helyesen, de idővel egyre többen fogják megkérdezni, hogy miért nem zárjuk be a lőfegyvereket sportegyesületek szekrényeibe, és miként kerülhet olyan ember kezébe legálisan, mint a kutyákat lelövők. El fog múlni. Minél többen és minél hangosabban sürgetjük, annál hamarabb.
És hogy mit lehetne tenni addig?
- Vegyük el a vadászfegyvert az összes olyan embertől, aki nem hivatásos vadász. Legyen vége a “vadásztatásnak”, mostantól csak az lőhessen le bármilyen élőlényt Magyarországon, akinek ez és csak ez a foglalkozása, végzettsége.
- Induljon el szakmai munka annak feltárására, hogy a vadon élő állatok szaporodását milyen egyéb módokon lehet kontrollálni. Ma a politika ezekre a kutatásokra azért nem szán egy vasat sem, mert maguk a döntéshozók nem szeretnék, hogy vadászkalandjaiknak, teszem azt, egy új típusú fogamzásgátlás vessen véget.
- Fordítsuk meg a mai gumiszabályt, ami szinte bárhol engedi lövöldözni a vadászokat, és csak ott lehessen elsütni egy puskát, ahol arra megfelelő módon felhívták a figyelmet. Radikálisan redukált területen maradjanak, és előre meghatározott felületeken, minden megközelítési útvonalon táblák jelezzék, hogy ott vadászat folyik.
- Kutyát nem lövünk le, pont. A házi kedvencként tartott állatok, amennyiben valóban “űzik a vadat” (ami eddig egyetlen kutyagyilkosságnál se bizonyosodott be, magyarul a vadász simán hazudott), önmagában a puska dörrenésével is elriaszthatók, szükségtelen a megölésük; ha nagyon muszáj, egy figyelmeztető lövés is megteszi – miután bizonyíthatóan kísérletet tett a vadász a kutya gazdájának feltalálására, értesítésére, a kutya egyéb módon történő megállítására.
*
Nem biztos, hogy jó ötlet magamra haragítani ezeket a gazdag, elit kapcsolatokkal bíró, fegyveres embereket, de nem érdekel. Muszáj szólni, hogy ez így nincs rendben. Aki pedig egyetért a fentiekkel, a blogomat ide kattintva lájkolhatja.