Mélyen
elítéljük, amikor a politika beleszól a sportba vagy a művészetbe, de ha az ukrán szélsőjobboldali kormány politikai célokra akarja felhasználni az Eurovíziós Dalfesztivált, és a versenyzőket is ez alapján kezeli, akkor kénytelenek vagyunk a rendezvény bojkottjára felszólítani.
Alapjában véve aggályos olyan országban ilyen jellegű, nemzetközi kulturális rendezvényt tartani, amelynek puccsista kormánya szövetségben kormányoz nyíltan szélsőjobboldali erőkkel, amely erodálja a demokráciát és a szólásszabadságot, valamint háborút visel saját népe ellen.
Szintén súlyos jogsértés, hogy Ukrajna megtiltotta az orosz versenyző belépését az országba, különösképp, hogy egy mozgássérült, fiatal lányról van szó, akit ezzel óriási lehetőségektől fosztanak meg ezzel a kisstílű és embertelen lépéssel.
Annak a kormánynak, amely politikai okokból a fogyatékkal élő művészekbe is képes belerúgni, semmi helye Európában. Erre muszáj felhívnunk a figyelmet, ha kell nemzetközi tiltakozással és a dalfesztivál bojkottjával, hiszen mi is felelősek vagyunk azokért az Ukrajnában élőkért, köztük rengeteg magyarért, akik ezen kormány ténykedéseit elszenvedik.
Ezért felkérjük a magyar szereplőket, művészeket, nézőket és a médiát, hogy ne asszisztáljanak olyan versenyhez, amelyből egy szereplőt politikai okokból diszkvalifikálták.
Európai Baloldal