Lehet, hogy egyre nagyobb a populizmus Európában is, de észre kell venni, hogy a populisták valós problémákról beszélnek, amelyekkel ha az európai elit nem foglalkozik, és ad rá jó válaszokat, akkor előbb-utóbb a populisták kerülnek hatalomra. Az ő válaszaik pedig hosszú távon sokkal fájdalmasabbak lehetnek. Erre hívja fel a figyelmet egyre több elemző, látva az európai populista pártok előretörését.
A problémák nyilvánvalóak, elég ha Görögországra gondolunk: hét évvel a válság 2010-es eldurvulása után is 23 százalékos a munkanélküliség, a 177 százalékos GDP-arányos államadósság növekszik, és a közeljövőben nem is fog csökkenni. Az ország problémái, azok megoldatlansága túlmutat a helyi társadalmon, ha az okokat keressük, az egész eurózónát feszítő jelenségekkel találkozunk. És hiába voltak a válság után is törekvések arra, hogy kezdjenek valamit az eurózóövezettel, végül elmaradt a nagy átalakítás.
A kezdetektől voltak gondok
Akadtak közgazdászok, akik már a létrehozásakor óva intették a politikusokat, hogy az euróval kísérletezzenek, de az uniós integráció akkoriban olyan sebességgel pörgött, hogy elsősorban politikai megfontolásból létrehozták a közös pénzt.
Az egyik alapvető kritika már akkor is az volt, hogy az eurózóna nem elég egységes, az országok között jelentős gazdasági, nyelvi, kulturális különbségek vannak, jóval sokszínűbb, mint például a „dollárzóna”.
Az euró minden előnye mellett nagyon beszűkítette az egyes államok mozgásterét, az Európai Központi Bank egységes alapkamatot állapít meg az eurózóna egészére. Ráadásul gyakorlatilag megszűnt a különbség az eurót használó országok államkötvényeinek kockázati besorolásában. Míg korábban a német államkötvénynél kockázatosabb, de jobban fizető befektetés volt egy görög vagy a spanyol állampapír, az eurózónában eltűntek a különbségek.
Így aztán a görög kormány is könnyebben szórhatta a pénzt, mert olcsóbban kapott hitelt. Az észak felől dél irányába áramló hitelezés az árfolyamkockázat megszűnésével iszonyatosan felgyorsult. Óriási biznisz volt ekkoriban a spanyol vagy az ír ingatlanpiac.
A déli országokba ömlő pénz a fogyasztást és a béreket is felnyomta. Ebben a rendszerben a németek egyre többet takarítottak meg, miközben a déli tagállamok arányaiban egyre többet fogyasztottak. Németország és az északi tagállamok így hitelezővé váltak, Görögország és a déliek pedig adóssá. És ez a felállás azóta sem változott meg érdemben.
Érthető módon így elég nagy a megosztottság a tagállamok között abban, hogy mit is gondolnak az eurózónáról. Egy 2015-ben elvégzett közvélemény-kutatás alapján az látszik, hogy bár az eurózóna lakosságának 61 százaléka jó dolognak tartja a közös pénzt, a tagállamok között elég nagy a megosztottság. http://index.hu/gazdasag/2017/03/28/eurozona_gorogorszag_valsag_nemetorszag_populizmus_valasztasok/