Milliókért vásárolt berendezési

tárgyakat, ingóságokat Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) volt vezetője, amikor még a Liga Szakszervezet elnöki posztját is betöltötte – írta a Blikk a birtokába került közel 50 milliós forintos számlákról.

Az atv.hu információi szerint március 13-án, hűtlen kezelés kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek az ügyben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán. Egy, a portálunk birtokába került friss dokumentum szerint egy hete kiegészítették a feljelenést „egy kifejezetten nagy értékű” AUDI A6 3.0 típusú személygépkocsival is. Portálunk információi szerint a 2011-es évjáratú prémiumautót jelenleg több mint 8,5 millió forintért hirdetik a legnépszerűbb magyar használtautós portálon.

A gépkocsi minden létező extrával ellátott, például masszírozós üléssel.

A feljelentés szerint az Audit 2016 májusában a VDSZSZ szövetség mélyen ár alatt, 4,8 millió forintért értékesítette Gaskó István, a VDSZSZ elnöke részére. A feljelentőkben már akkor is megfogalmazódott a gyanú, hogy az eladással kár érte a szervezetet. „Most, hogy a csatolt hirdetés tudomásunkra jutott, ezt a korábbi gyanút teljes mértékben igazoltnak látjuk, hiszen minden bizonnyal a kereskedő által megállapított kínálati ár közelíti a valós piaci árat” – írják a feljelentők, akik szerint a konkrét esetben megvalósul a hűtlen kezelés kísérletének bűncselekménye.
Forrás: atv.hu