Donald Trump  aláírta

az elődje, Barack Obama által hozott klímavédelmi intézkedéseket eltörlő elnöki rendeletét.

Az elnöki rendelet aláírásakor – szénbányászok gyűrűjében – mondott beszédében Donald Trump ismét hitet tett az olajkitermelés és a szénbányászat fontossága mellett, s leszögezte: „kormányom véget vet a szénbányák ellen indított háborúskodásnak”.

Az elnök hangsúlyozta, hogy rendelete „történelmi lépés”, mert „eltörli a munkahelyeket felszámoló szabályzókat”. Trump elismételte kormányzata egyik fő célkitűzését: „munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek” – mondta.
Felülvizsgálják Obama tervét
A „Dekrétum az energetikai függetlenségről” címet viselő rendelet az Obama által 2013-ban foganatosított tiszta energia terv” néven ismertté vált csomagterv felfüggesztését és felülvizsgálatát rögzíti, a gyakorlatban Obama egy sor intézkedésének a megsemmisítését jelenti.