A Szerencsi Járásbíróság 2017

. március 31. napján hozott ítéletével kapcsolatos megkeresésére tájékoztatom, hogy a bíróság a büntetés kiszabása körében I.r. vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletét, azt, hogy 3 kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik, az időmúlást, míg II.r. vádlott esetében a büntetlen előéletét és az időmúlást. Mindkét vádlott vonatkozásában hangsúlyos enyhítő körülmény volt a jelentős sértetti közrehatás, a sértettek már hosszú hetek óta a környéken „próbálgatták” hangosan a tuningolt gépjárművet. Lövés nem volt, az I.r. vádlott kezében volt a puska.

Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra, fellebbezést a mai napig nem jelentettek be. A kár megfizetésére irányuló sértetti igényt a bíróság egyéb törvényes útra utasította, vagyis azt más eljárásban tudják érvényesíteni a sértettek, mivel a nyomozás során megállapított összeg többszöröse iránt terjesztettek elő kérelmet.

Miskolc, 2017. április 3.

Dr. Gyurán Ildikó
sajtószóvivő