Simicska Lajos lemondta
a Reuters hírügynökségnek hétfőn adott interjúját, írja a 24.hu. A milliárdos a 24.hu-nak azt mondta: számos kemény állítást tett a magyar politikai helyzetről, de Londonban az interjút olyan mértékben „cenzúrázták”, hogy végül elállt a lehetőségtől.
Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: a Reuters ki akarta hagyni az interjúból azt a részt, amelyben egy 2014-ben Orbán Viktorral folytatott beszélgetéséről számolt be. Simicska Lajos azt mondta: a kétharmados Fidesz-győzelemmel záruló választások éjszakáján felhívta őt a miniszterelnök, hogy másnap találkozzanak.
A találkozón Simicska Lajos állítása szerint Orbán Viktor felvázolta neki az új médiapolitikát. A milliárdos a 24.hu-nak azt mondta: Orbán Viktor azt is felvetette, hogy „meg akarja vásárolni az RTL Klubot”, amit aztán meg tud szüntetni. A kormányfő azt is megkérdezte tőle, emlékezett Simicska Lajos, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna. Simicska 100 milliárd forintra saccolta az összeget, mire állítása szerint Orbán Viktor erre azt mondta: „Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom.”
Egy héttel később Simicska Lajos azt mondta a miniszterelnöknek, hogy ebben nem akar részt venni. Szerinte ez volt az a pont, ahol megtörtént a szakítás közte és Orbán Viktor között.
2015 februárjában az emlékezetes G-nap után Simicska Lajos már utalt arra, hogy nem tudta elfogadni Orbán Viktor egyre szorosabbá váló kapcsolatait Oroszországgal.