…így elindult a szervezés
és a Zártosztály tagjai mellett vállalta a koncertet Zsöci, Fortuna László „Tüsi”, Csapó György „Buksi” és Darázs István „Dudi” – meséli lapunknak Mirkovics Gábor.
A Zártosztályba a dobok mögé az Eddát szintén megjárt Hirleman Bertalan ült Donászy helyére. A szervezés közben megkeresték Slamovits Istvánt is, ő azonban már nem foglalkozik zenéléssel és nem vállalta a hazautazást Németországból.
Hatalmas az érdeklődés
A koncert gerincét olyan dalok adják, amelyek az Edda elsőtől a hetes albumáig szerepeltek. A miskolci mellett július 15-én a fővárosi Barba Negra klubban ismétlik meg a koncertet.
– Pár napja értékesíti az Ifjúsági Ház a jegyeket, de már hatalmas az érdeklődés, így nem árt sietnie annak, aki ott akar lenni. Korábban is megvolt az igény arra, hogy legyen több ilyen koncert, de nagyon nehéz mindenkinek megfelelő időpontot találni még a Zártosztállyal is, Sipi elfoglaltsága miatt. Pedig látva a programot, több városból is kerestek. Miskolcon azért megtaláljuk a módját, hogy nagy érdeklődés esetén is mindenki élvezhesse a koncertet – tette hozzá Zserbó. boon.hu