Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Negyedik napja tartanak a tiltakozások Budapesten

 A Hősök Vétója

– Heroes’ Veto címet viselő tüntetésre előzetesen a Facebookon 13 ezren jelezték, hogy részt vesznek rajta, 15 ezren, hogy érdeklődnek iránta, és további 63 ezren kaptak rá meghívást.

A budapesti tüntetéssel egyidőben vidéken is tartanak demonstrációkat: Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Sopronban, és Szegeden is.
Külföldön is lesznek megmozdulások: Berlinben, Brüsszelben , Londonban és Helsinkiben is.
A rendezvényhez közel száz civil szervezet is csatlakozott.
A Hősök tere közepén egy nagy szív formáját üresen hagyják a tüntetők – ez az ország dobogó szívét szimbolizálja, ebbe azt írták: „CIVIL”.
A rendezvényen felszólalt Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, és Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
A demonstráció után sokan a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz mentek, ahol papírrepülőkkel dobálták meg a rendőrsorfalat. A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyjanak fel a jogsértő magatartással és távolodjanak el a rendőrsorfaltól.
A tüntetők az Oktogon, majd a Nyugati pályaudvar felé vonultak. Sokan letáboroztak az Oktogonon, ahol blokkolják a forgalmat.
A tömeg nagyobb része tovább vonult a Nyugati felé, ahonnan a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák térre, majd az Astoriára és a Ferenciek terére vonultak. Innen a Váci utcán át indultak ők is a Kossuth térre.
Több ezren viszont levágták az utat és egyenesen a Kossuth térre mentek.
Szombaton fél 6-ra a Szabadság térre szerveznek új tüntetést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű