Pataky a koncertjein
is előszeretettel beszél ufós kalandjairól. Legutóbb Kanadában mesélt remek történeteket, amelyekből kiderül, hogy feleségét, sőt anyósát is elvitték már a földönkívüliek.
„A műsor első részében Attila az életéről beszélt, és az ufókat is érintette. Szóba került a magyarság történelmi küldetése is a világon. Azt mondta, 12 évesen ragadták el először a földönkívüliek, azóta rendszeresen elviszik, most már a feleségével és az anyósával együtt. Szerinte a magyarok mind ufók”
– mondta a Borsnak egy néző, aki ott volt Pataky Attila tengerentúli fellépésén.