Több mint 50
lengyel egyetemi kutató írt tiltakozó levelet Orbánnak (bővebben itt), de kiállt az egyetem mellett a világ egyik legnagyobb élő írója, továbbá Kofi Anan, az ENSZ korábbi főtitkára is. Az ELTE vállaltan jobboldali tanszékvezetője nyílt levélben tiltakozott a barbár
húzás ellen.
A fideszes lélekről sokat elárul az a fénykép, amelyet a Nyugati Fény közölt pár napja, és amelyen a CEU-törvényt aláíró Áder János látható, 27 évvel ezelőtt. Áder épp egy méregdrága hordozható személyi számítógép előtt feszít (hahó, 1990-ben járunk!), amelyet Soros Györgytől kapott ajándékba a párt (leleplező fotó itt).
Az abszurd tragikomédia újabb mérföldköve a nehezen minősíthető Schmidt Mária cikke a CEU ellen, ami olyan szellemi színvonalon íródott, hogy egy másodéves gimnazista is kapásból letagadná. Ebben a “történész asszony” röhejes rágalmakat hord össze a CEU-ról és Soros Györgyről.
Schmidt ugyebár gyakran beszél válogatott zöldségeket: ő volt az is, aki körömszakadtáig ragaszkodott hozzá, hogy az ominózus 56-os plakáton nem a szabadságharcos Pruck Pál látható – pedig igen -, hanem a Dózsa László nevű bohóc, majd azután sem volt hajlandó bocsánatot kérni, hogy lebukott.
Még szebb azonban, hogy Schmidt most egy olyan intézményt rágalmaz teli szájjal, amelynek
tulajdon fia, Ungár Péter is a tanulója volt.
Ungár Péter (az LMP elnökségi tagja) ugyanis a hetek óta vegzált Soros-egyetem környezetvédelmi mesterképzésén vett részt.
Schmidt Mária és fia, Ungár Péter