A vádlott férfi 2016

novemberében az éjszakai órákban, erősen ittas állapotban bement Nyékládházán egy családi ház udvarára, majd a nyitott ajtón keresztül a házba is. Az egyik szobában aludt a sértett fiatal nő és élettársa. A vádlott befeküdt a nő mellé az ágyba, majd elővette nemi szervét és azt az alvó nő kezébe tette.
A sértett erre felébredt, majd élettársát is felébresztette, akivel többszöri felszólítás után sikerült kizavarnia a vádlottat a házból. A házigazda utánament, de az udvaron a vádlott elővett egy kést, amivel hadonászni kezdett és megöléssel fenyegette a férfit. Végül csak azért távozott, mert közölték vele, hogy értesítették a rendőrséget.
A vádlottat még aznap éjszaka elfogták és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A korábban már többször elítélt, többszörös visszaeső férfival szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. Szexuális erőszak bűntette, magánlaksértés és zaklatás miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 26 éves férfival szemben.