Sokan vagyunk
, elegünk van, és jövőre elegen is leszünk – kezdi Botka.
A melósok és kisemberek vágyairól beszél. Szerinte beléjük kapaszkodva került hatalomra Orbán, ám elárulta őket.
Mi építünk, ők rombolnak, mondta Botka, és következett a l”opások” felsorolása, megnevezve Mészárost, Szijjártót és Rogánt. Orbán rendszerének lételeme a félelem, de mi nem akarunk félni, harsogta, majd meghirdette: Szüntessük meg a Nemzeti Nyomor Rendszerét.
A vagyoni különbségeket csökkenteni kell – mondta az MSZP kormányfő-jelöltje, aki ismét közölte, hogy ezért be fogja vezetni a luxusadót. Fizessenek a gazdagok – hangoztatta ismét a szlogenjét.
„Nincs több lyuk a nadrágszíján, nem lehet beljebb húzni” – ezt mondta Botkának megannyi melós a saját elmondása szerint. A szegedi polgármester szerint az embereknek „bizony viszket a tenyerük”, amikor a fizetéses borítékot kinyitják, és amikor utána látják a fideszes nagyurakat.
Botka megélhetési minimumot ígér, miután húsz okot sorolt fel, amiért a melós tenyere viszket.
Ezért áll szorítóba 2018-ban – mondja. A népnyúzó kormány után a baloldal alakítson kormányt! – hirdette.
Aki alapból 5 milliót visz haza, mint Matolcsy György, az nem szereti hazáját – diagnosztizált Botka, akiről kiderült, hogy beleszólna a privátgazdaság béreibe is. „Nem maradhatnak a bérek a béka segge alatt” – mondja szó szerint. Kiderült, hogy vele olyan előírások lesznek, amelyek korlátozzák az egy cégen belüli fizetési igazságtalanságokat.
Az igazságtalanság nemcsak a munkások és főnökeik tekintetében gond Botka szerint, de a nemek között is. Majd kissé hirtelen közölte, hogy „+Éljen május elseje, éljenek jobban a magyarok”, és ezzel le is tudta budapesti május elsejei beszédét.
http://hvg.hu/itthon/20170501_majus1_mszp_rendezveny