Semjén Zsolt jól megfingat minden magyar kutyást, kivéve persze a vadászokat

Semjén Zsolt miniszterelnök

-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke által jegyzett törvénymódosító javaslat többek közt új adóval (ebrendészeti hozzájárulás) sújtaná a kutyatartókat.
A Kormány nevében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat mást is tartalmaz – írja az állatportál.hu.

A törvény szerinti állami feladatok ellátásának, valamint az önkormányzati feladatok támogatásának állami pénzügyi forrását képezik a központi költségvetésben állatvédelemre előirányzott pénzösszegek és az ebrendészeti hozzájárulás – olvasható a tervezetben.
Az ebtartás helye szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat az adott év első napjáig négy hónapos kort betöltött eb után az eb tulajdonosától évente ebrendészeti hozzájárulást szedhet be.
Az ebrendészeti hozzájárulás ebenként nem haladhatja meg a hatezer, veszélyes eb esetében a húszezer forintot.
Magyar fajta nem adózik…