Bár még majdnem

egy év van a választásokig, Botka László heves ígérgetésbe kezdett. A nyugdíjasoknak most rengeteg juttatást ígért, például a 13. havi nyugdíjat is. Ami azért érzékeny pont a szocialistáknak, hiszen az Medgyessy-kormány által bevezetett pluszjuttatást 2009-ben a válság miatt épp az MSZP-s képviselők szavazataival, például Botka László voksával vonták vissza.

Botka László valóban tövig nyomja a gázpedált az MSZP balra fordításában. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ugyanis heves ígérgetésbe kezdett az országos nyugdíjas parlament szerdai rendezvényén.
Botka László arról beszélt, hogy 2010 után a kormányon lévők „nemhogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat, hanem elvettek még egyet”.
Mi vissza fogjuk adni a 13. havi nyugdíjat
– mondta Botka, majd megígérte, hogy visszatérnek az úgynevezett svájci indexáláshoz is. A svájci indexálás lényege nagyon röviden, hogy az éves nyugdíjemelésnél a várható nominális béremelkedés felét és az infláció felét veszik alapul.

Botka a nyugdíjasoknak elég sok juttatást ígért:
a 13. havi nyugdíj visszaadását tehát;
az egészségügyi és a gyógyszerellátás rendszerének teljes újragondolását;
az öregségi nyugdíjminimum megduplázását;
a 100 ezer forint alatti juttatások esetében „érdemi korrekciót”,
„biztonságot nyújtó rokkantnyugdíjat”,
és a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének megteremtését.

index.hu