Hétfőn hallgatta
meg az Országgyűlés igazságügyi bizottsága Handó Tündét, akit a múlt héten a jobboldali média egyik népszerű arca „varacskos disznónak” nevezett.
Pár napja kemény hangvételű, személyeskedő levelet írt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a Magyar Idők újságírója és az ECHO tévé állandó vendége, Lovas István. A publicista szerint Handó – aki a fideszes EP-képviselő Szájer József felesége – által felügyelt magyar bíróság sorra hozza a felháborító ítéleteket, amelyek
„kedvezményezettjei szinte minden esetben a liberális tábor”
– fogalmaz Lovas.
Az újságíró felemlegeti, hogy a vörösiszap-katasztrófa és a 2006-os rendőri brutalitás felelőseit felmentették, miközben Budaházy György „bizonyíték híján” is 13 évet kapott. Lovas leveléből kiderül, hogy a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet feltételezett vezetője Handó Tündéhez fordult, miután a tavaly augusztusi ítéletet még a mai napig nem foglalták írásba a Fővárosi Törvényszéken, az OBH elnöke pedig annak a Cserni Jánosnak szignálta az ügyet, aki korábba kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, elítélte viszont Bencsik Andrást.
„Én öntől most követelem, hogy jelentsen fel, mert önt egy liberálisan elfogult varacskos disznónak tartom”
– írja a Magyar Idők munkatársa Handó Tündének, és a kormány intézményein keresztül megvalósuló „balliberális terror rendszer”-ről értekezik. Szerinte, ha az elnök asszony feljelentené, akkor mindenki számára nyilvánvaló lenne a NER kétosztatúsága.
Vannak előzmények
Nem tudni, hogy azért-e, mert Lovas az OBH és annak vezetője általa felügyelt kinevezési gyakorlatot is erőteljesen megkérdőjelezte, de Handó Tünde hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt a 2016-os év első félévéről szóló beszámolójában rámutatott: a 749 bírósági vezetői poszt közül 117 betöltése tartozik az OBH elnökének hatáskörében, így míg a helyi ügyekért a helyi vezetők felelnek, az ő feladata főleg a problémamegoldó vezetők kinevezésére terjed ki.
atv.hu