Florin Morariu hétköznapokon
és hétvégente a Borough Market egyik pékségénél lapátolja a kenyereket és zsömléket, szombat este viszont valóságos hőssé lépett elő, miután merénylők előbb járókelőket gázoltak el a London Bridge-en, majd késsel emberekre
támadtak.
A péknek a Twitteren és a Facebookon mondtak köszönetet, amiért beterelte őket a pékségbe, miközben az utcán mindenki épp fejvesztve menekült a késsel támadó terroristák elől.
Az AP megkereste Morariut, aki elmondta a hírügynökségnek, arra lettek figyelmesek a pékségben, hogy kinn egymáson át bukdácsolva menekültek az emberek, aztán amikor kiszaladt az utcára, akkor szembesültek azzal, hogy merénylők üldöznek mindenkit.
„Egy pillanatra teljesen lefagytam, és nem tudtam mit tegyek” – mondta, majd gyorsan felolvadt és a péklapáttal nyakon csapta az egyik támadót.
Morariu együtt menekült a tömeggel, miután a rendőrök hangszórón folyamatosan instruálták a tömeget, és videózni sem felejtette el közben. Amikor viszont látta, hogy emberek teljesen megrémülve futnak az utcán, vagy 20 embert beterelt a pékségbe és lehúzta a rolót.
A támadók a környező kocsmákba is betörtek, hogy öljenek, ott többen poharakkal, székekkel dobálták meg a támadókat. (Telegraph / AP)