Betemettük a gödröt, kezdődhet az építkezés

 
– Hogyan telik a szabadság?
– Számomra kétszeresen is aktív a pihenés, mert a családommal töltöm ezt a rövid időszakot, de emellett most is akad teendőm a DVTK körül. Kikapcsol, ha reggel úgy kelek fel, hogy nincs más dolgom, csak a gyerekkel játszani a tengerparton, úszni a tengerben, könyvet olvasni, tévét nézni. Ígérem, új energiákkal, új reményekkel, új elképzelésekkel feltöltődve térek vissza. 
 
– Játszunk el a gondolattal, ha a régi kollégák közül Jürgen Klopp, Ralf Rangnick vagy éppen Alexander Zorniger felhív, hogy miként sikerült az első feladatodat elvégezni vezetőedzőként, akkor mit válaszolsz neki?
– Nem kell különösebben eljátszani a gondolattal, mert folyamatosan kapcsolatban vagyok mindhármukkal. Alex Zornigerrel a múlt hét elején beszéltem, ő is elmesélte, milyennek látta a dán kupadöntőt, miként ért véget a bajnokság, és biztosított arról, hogy a stáb tagjaként mindkét ezüstérmet megkapom én is. Kloppo (Jürgen Klopp – a szerk.) éppen a születésnapi partijára hívott meg, amire sajnos nem tudok elmenni, mert éppen akkor kezdjük a felkészülést az új bajnokságra. Igyekszem velük továbbra is szoros kapcsolatban maradni, mert első éves vezetőedzőként elsősorban azokat az elképzeléseket próbálom megvalósítani, amiket annak idején tőlük tanultam. 
 
A bajnokság kapcsán első helyre az kívánkozik, hogy egy rendkívül izgalmas két és fél hónapon vagyunk túl. Jó szívvel gondolok vissza a teljes időszakra, amiből kiemelkednek az első mérkőzések, ahol több, az élmezőnyben található csapatot sikerült legyőzni. A vége kissé nyögve nyelősre sikeredett annak ellenére, hogy a csapat ugyanolyan intenzitással dolgozott. 
 
Érdekes kérdés volt számomra, hogy az első két és fél-három hétben a válogatott mérkőzése miatt kapott bajnoki szünetben mire fektessük a hangsúlyt. Meg kellett találni azt, ami változtatást igényelt annak érdekében, hogy az általam elképzelt játékot lássam viszont a pályán. Javítani kellett az erőnléten, be kellett gyakorolni az új taktikát, illetve el kellett hitetni a játékosokkal, hogy képesek győzni. Nem jó, ha valakinek túlzott önbizalma van, de hinnie kell magában. Azt nem tudom, hogy vissza kellett adni a hitüket, vagy hitet kellett csöpögtetni beléjük, de az biztos, az első pillanattól nagy lelkesedéssel, kiváló hozzáállással léptek pályára, és nekimentek a tabellán előrébb álló ellenfeleknek is.

Bódog Tamás (Fotó: Mocsári László)

– Az első pillanattól mosolyogtál, magabiztosan beszéltél a játékosokkal, szurkolókkal, játékosokkal. Ez belülről fakad, vagy felmérted, és arra jutottál, hogy ebben a helyzetben erre az attitűdre van szükség?
– Alapvetően a pozitív életfelfogás jellemez. Amikor 19 esztendősen minden elszakadt a térdemben, ami elszakadhat, akkor azt jósolták az orvosok, hogy talán 3-4 évet még futballozhatok. Ehhez képest 18 évet játszottam, és eljutottam a német Bundesliga szintjére, és a válogatottba is. Maradandót nem alkottam, de kihoztam magamból a maximumot, bebizonyítva, hogy lehetetlen nem létezik. A képességek mindenkinek megszabják a határait, azonban ezeket a határokat ki lehet tolni megfelelő hozzáállással, fegyelemmel és nagy belső motivációval.
 
Edzőként a támadó futball híve vagyok, az első pillanattól ezt szeretném megvalósítani a DVTK-nál. Ennek érdekében magasan kell védekezni, labdavesztés után vissza kell támadni, és sprintben kell közlekedni. Nem keresztben kell a pályán játszani, hanem azt kérem a játékosoktól, hogy mélységi passzokkal minél előbb érjenek oda az ellenfél kapuja elé, és lövéssel fejezzék be a támadást. A jövőben is erre fogjuk fektetni a hangsúlyt, a DVTK a következő bajnokságban is támadó szellemben lép majd pályára.
 
– Nem félsz, hogy az ellenfelek már kiismerték a DVTK játékát?
– Ha le tudnak győzni, és utána ezt így értékeli az ellenfél, akkor természetesen igazuk van. Azonban ha kellő agresszivitással lépünk pályára, maximálisan sikerül megvalósítani a taktikát, nem hagyunk sem időt, sem teret az ellenfélnek, akkor hiába ismerik ki a taktikát, nem tudnak megfelelően reagálni rá. Csak rajtunk múlik a siker, ha jól csináljuk, akkor éveken keresztül eredményt hozhat.
 
– Tíz mérkőzésen vezetted a DVTK-t, a csak ezen időszak alapján felállított tabellán a 4. helyen áll a csapat 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és mindössze két kudarccal.
– Ezalatt a két és fél hónap alatt bebizonyítottuk, hogy bármelyik csapatot le tudjuk győzni, és nem csak a szavakkal dobálózunk, amikor azt mondjuk, hogy mindenkor a győzelem reményével lépünk pályára. 
 
– A hajrában viszont nem sikerült meccset nyerni.
– Az utolsó négy fordulóban is megvolt a lehetőségünk, de valami apróság mindig hiányzott. 
Gyirmóton például az a gyilkos ösztön, amivel meg kellett volna szerezni a második gólt, és lezárni a mérkőzést. És amikor nem sikerült, teljesen érthető, emberi módon a végén már az órát figyelve játszottunk, ilyenkor pedig törvényszerűen befújnak egy büntetőt, vagy beakad egy távoli lövés. A Mezőkövesd ellen nem a kellő alázattal mentünk bele a mérkőzésbe, majd megfogott minket a két egymás utáni gól. Csak a második félidőben mutatta igazi arcát a csapat. A Debrecen ellen pedig a kapu előtt hiányzott belőlünk az a hit, amiről az előbb beszéltem. Jövőre ebben is jobbak leszünk. 
 
Ezekből a mérkőzésekből is sokat tanultunk, a legfőbb tanulság pedig az, hogy az elejétől a végéig űzni-hajtani kell az ellenfelet. Idén is akadtak, de jövőre is lesznek olyan mérkőzések, amikor mindent meg fogunk tenni, mégsem megy majd minden tökéletesen, de hála Istennek, mögöttünk áll az a szurkolótábor, aki ilyenkor is átlendít a holtpontokon.

Bódog Tamás (Fotó: Szabó Krisztián)

 
– A „székfoglaló beszédedben” azt a célt tűzted ki magad és a csapat elé, hogy legyen a saját kezünkben a sorsunk. Nem bizonytalanodtál el pillanatra sem?
– Nem bizonytalanodtam el, viszont a játékosokhoz és a szurkolókhoz hasonlóan bosszantott, hogy a csapat egyben volt, duzzadtunk az erőtől, mégsem tudtuk hamarabb lezárni a legfontosabb kérdést. Utólag már azt is tudhatjuk, hogy a Gyirmót, Mezőkövesd vagy az MTK elleni döntetlen helyett bármelyik találkozót megnyerjük, akkor nem kellett volna izgulni az utolsó meccs előtt. 
 
– Melyik találkozót nevezed meg, ha azt kérdezem, miből szeretnél többet látni jövőre is?
– Lehet három? Az Újpest, a Honvéd és a Vasas elleni hazai mérkőzésre szívesen emlékszem vissza. Ha csak egy lehet, akkor az Újpest ellenit mondom, mert az első mindig különleges. Említhetném a paksi győzelmet is, de azt a helyszínen jóval kevesebb diósgyőri látta, mint a „hazai” sikereket. Mezőkövesden mögénk álltak a szurkolók, nagyszerű hangulatot teremtettek, persze az is fontos, hogy ezeken a találkozókon domináltunk, és jó csapatokat győztünk le. 
 
– Az elmúlt időszakban rengeteg dolgod akadt a csapat, a játékosok körül, hogyan maradt energiád arra, hogy a szurkolókkal is foglalkozz?
– A bennmaradás kiharcolásához kellettek a szurkolók, a támogatásuk nélkül nem tudtuk volna elérni a célunkat. Bízom benne, hogy a jövőben is így folytatódik, amit a csapat beletesz egy mérkőzésbe, az kiegészül a lelátóról érkező energiákkal, és ez a kettő a lehető legmagasabbra juttatja a csapatot a táblázaton. Számomra ez a normális, mert így működik Németországban, és ugyanezt tapasztaltam Dániában is. A profi sport a nézőkért van, velük együtt kerek a kép. A mérkőzés hangulatához hozzátartozik, hogy a többség biztat, néhányan fütyülnek, de biztos lehetsz benne, hogy a szurkolók a hátad mögött állnak. Németországban pontosan tudják ezt, ennek is köszönhetően rengetegen érdeklődnek a labdarúgás iránt, és a szurkolók rendre megtöltik a stadionokat. Magyarországon Miskolcon látok ugyanerre lehetőséget, mert itt beállnak a szurkolók a csapat mögé. Annak idején, amikor elvállaltam a DVTK vezetőedzői posztját, akkor a döntésemben nagy szerepet játszott, hogy itt tömegeket lehet megmozgatni, persze ehhez mindent meg kell tenni a sikerért, meghalni a pályán, ugyanakkor ésszel kell focizni. Lépcsőről lépcsőre szeretnénk felépíteni egy olyan csapatot, amelyik az új Diósgyőri Stadion megnyitása után rendszeresen ki tudja csalogatni a közönséget a mérkőzésekre. Az a célunk, hogy örömmel jöjjenek a szurkolók, és ne csak az új stadionra legyenek kíváncsiak, hanem a DVTK-ra is. Ehhez eredményes, és szép játékot kell játszani, és akkor szép jövő előtt állunk. 
 
 

Bódog Tamás a játékosai körében (Fotó: Mocsári László)

– Nagy munkát végzett el a csapat és a szakmai stáb a bajnokság hosszú hajrájában, rá lehet erre tenni még egy lapáttal?
– Minél tovább dolgozik egy edző a csapatával, annál jobban felismerhető az elképzelése. Azon leszünk, hogy tisztán lehessen látni a DVTK mérkőzésein, hogy mit szeretnénk játszatni. Lépésről lépésre haladunk.
 
– Hol jár a csapat most ezen az úton?
– Bízom benne, hogy a legelején. Az első lépést megtettük, kijöttünk a gödörből, azt be is temettük magunk után, mostantól elkezdünk lépegetni fölfelé. 
 
– Hogyan alakul a felkészülés a következő idényre?
– Június 15-16-án két csoportban orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, majd a második nap délutánján már edzeni is fogunk. A vizsgálat egyrészt a játékosok általános egészségügyi állapotára vonatkozik, másrészt egy laktát-teszt segítségével felmérik a terhelhetőségüket is. Ennek segítségével határozzuk meg, melyik játékos milyen terhelést kapjon a felkészülés során. Június 17-én, szombaton egy mini edzőtáborba vonulunk, ahová labdát sem viszünk magunkkal.
 
– Az elmúlt években szinte közhellyé vált a „minden gyakorlatot labdával végzünk” edzői kijelentés, nincs ellentmondás?
– Az év összes edzésére igaz ez nálunk is, azonban ebben a 3-4 napban az erőfejlesztésen és a csapatépítésen lesz a hangsúly. Mivel rövid a nyári felkészülés, nincs idő székben ülve közösséget építeni, így lesznek futóedzések, kerékpározni, triatlonozni fogunk és evezni, de ami a legfontosabb, mindezt tábori körülmények között, ahol egymásra vagyunk utalva. Dédestapolcsányban azt esszük, amit magunknak főzünk, többágyas szobákban lakunk, hiszen lakva ismeri meg egymást az ember. A hazatérés után pedig ismét előkerül a labda, ezzel pedig újabb lendületet kap a felkészülés. Ebben a beszélgetésben is említettem már, hogy azt szeretném továbbadni, amit tanultam, és saját magam is megtapasztaltam, hogy működik. A Mainz játékosaként Jürgen Klopp irányítása alatt Norvégiába repültünk, és ott a fjordokban kajakoztunk, majd felvertük a sátrunkat, és megsütöttük a magunk által fogott halat. A hatalmas élmény mellett ez úgy összekovácsolta a csapatot, aminek az előnyét egész évben élveztük.

– A szurkolók számára a nyár legizgalmasabb kérdése mindig a játékoskeret átalakítása.
– Lesznek változások, hiszen minden csapatrészben szükség van erősítésre. Ebből a szempontból is fontos, hogy az élvonalban folytatjuk, mert ellenkező esetben kivétel nélkül meg kellett volna válni minden külföldi játékostól a vonatkozó szabály miatt, ami hatalmas átalakulást hozott volna a játékoskeretben. Szeretnék fiatalokat is játszatni, számomra ismerős az MLSZ által teremtett helyzet, mert Lipcsében is azt kaptuk feladatul, hogy minél több fiatalt építsünk be a csapatba. Ehhez viszont szükséges a megfelelő „alapanyag”, mert ha a tini klasszisokkal gyengébb, mint az idősebb, akkor az a csapat teljesítményének a rovására megy. Most már egyre több rálátásom van az első csapat mellett az utánpótlásra is, és az a véleményem, hogy vannak tehetségek, azonban az első csapathoz hasonlóan ott is előrelépésre van szükség annak érdekében, hogy évente ketten, hárman bekopogjanak hozzánk, és idővel meghatározó tagjai legyenek a DVTK élvonalbeli csapatának.
 
– Ezért lehetett látni sokszor a DVTK tartalék találkozóin is?
– Kíváncsi voltam a fiatalokra, és azokra a játékosokra, akik szombaton nem, vagy csak kevés lehetőséget kaptak. Számomra nagyon fontosak ezek a találkozók, mert így egyformán megkapja mindenki a meccsterhelést. Az edzésen is el lehet fáradni, de össze sem hasonlítható egy egymás közötti játék egy tétmeccsel. 
 
– Még néhány nap pihenő, és utána indulhat a munka. Mit vársz a következő idénytől?
– Az biztos, hogy kőkeményen munka vár ránk, és amint elkezdődik a felkészülés, azon fogunk dolgozni, hogy ütőképes csapatot alakítsunk ki. Izgalmasan alakult az előző bajnokság, és bízom benne, hogy a következő végén is lesz miért izgulni valónk, csak éppen azért, mert sikeresebbek leszünk.