A NAV Csongrád megyei igazgatósága őrizetbe vette Czeglédy Csaba szocialista politikust, írja az MTI a Pesti srácok információja alapján.
A megyei NAV igazgatóság nyomozói több helyszínen – Szombathely, Sümeg, Budapest, Csabrendek – tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Egyikük Czeglédy Csaba ügyvéd és szombathelyi képviselő.
A gyanúsítottak egy Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást. Az információt a hatóságok egyelőre nem erősítették meg.
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MTI-nek küldött közleményében azt írta: Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus őrizetbe került, és „amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek”.
„De amíg ez kiderül, felkérem az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet. A párt vezetését pedig arra kérem, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik” – közölte a politikus.