Ana Brnabic nemcsak Szerbia első női miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lesz

Ana Brnabic közigazgatási

és helyi önkormányzati minisztert, egy párton kívüli politikust kért fel kormányalakításra Aleksandar Vucic szerbállamfő csütörtökön Belgrádban – közölte az MTI. Ana Brnabic nemcsak Szerbia első női miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lesz.

Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így kormányfő nélkül maradt Szerbia. A kormányfőt a szerb jogszabályok szerint az államfő kéri fel kormányalakításra, majd a kormányfőjelöltnek be kell mutatnia új kabinetjét és programját. A kormány megválasztásáról végül a parlament szavaz.

Noha Vucic látszólag a nagyobb mozgásteret biztosító kormányfői széket adta fel az államfői tisztségért, a közbeszédben elhangzott találgatások szerint az új kormányfő csak báb lesz Aleksandar Vucic kezében, aki továbbra is a szerb belpolitika legfőbb irányítója marad. 
Ana Brnabic 1975-ben született, egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte üzleti tanulmányok és marketing szakon. 2001-ben tért vissza Szerbiába, és különböző nemzetközi cégek tanácsadója volt, főleg helyi önkormányzatok fejlesztésével foglalkozott. 2016 augusztusában Aleksandar Vucic új kormányában a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium vezetését bízták rá.