„Korlátozza a gyülekezési
jogunkat az, hogy a rendezvényhez nem lehet szabadon csatlakozni, illetve nem lehet azt elhagyni. Ez sérti alkotmányos jogainkat. Lehet azon vitatkozni, hogy a biztonság felülírja ezeket a jogokat, de azt gondolom, létezik költséghatékonyabb és az alkotmányos jogainkat kevésbé sértő megoldás is”
– közölte Karlik Cintia, a július 8-án megrendezendő Budapest Pride Fesztivál szóvivője a 24.hu-nak adott interjújában.
Karlik elmondta: 250 menetkísérő mellett 50 kamerás megfigyelő is lesz a felvonuláson, ami szerinte elrettentő és visszatartó erejű is egyben – mármint azoknak, akik esetleg a felvonulás megzavarására készülnek.
„Bárhogy dönt is a rendőrség, nem lesz lezárás a Pride-on”
– mondta Karlik a 24.hu-nak.