A múlt köde 2016. A selyemréti strandot nem szeretjük, mert oda olyan emberek is járnak, akik nem ismerik a kulturált fürdőzés szabályait

„Mostani állapotában nem

nyithat ki a fürdő. Nem áll rendelkezésre ugyanis az üzemeltetéshez feltétlenül szükséges öltöző, pénztár, és nincs egyetlen vendéglátó egység sem. A szükséges rekonstrukciós munkálatok elvégzése több mint 15 millió forintba kerülne. A diósgyőri városrész lakóinak türelmét kérjük, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően európai színvonalú, minden igényt kielégítő, a környezetbe illő fürdő várja majd őket és a városba látogató turistákat.”

– válaszolta lapunknak Koczák Szilvia városházi szóvivő, akinek a Diósgyőrben élők kérdését, kérését tolmácsoltuk. A városrész lakói, bár tudják, hogy a strand felújításra vár, de szerintük addig is üzemelhetne, hiszen a Lovagi Tornák Terét már felépítették. Az építkezés előtt arról volt szó, hogy csak egy évre zárják be a fürdőt. Most itt a kánikula, a kisgyermekes édesanyák és az unokáikra vigyázó nagymamák szívesen jönnének ide fürödni, napozni. Számukra költséges és a hosszú az út a selyemréti vagy a tapolcai fürdőig.

Mostani állapotában nem nyithat ki a fürdő.

Nem európai
Mi is ellátogattunk a diósgyőri strandhoz. Az biztos, mostani állapotában nem európai színvonalú. A jegypénztár viszont megvan, a medencék és a dögönyöző is. A régi téglaépület középső részét nem látni a nádkerítés és a fák miatt, úgyhogy nem tudtuk megállapítani, áll-e még vagy lebontották. Viszont egy kabinsor még a strand területén maradt, igaz, javításra szorul. A valamikori szauna épületei is megvannak még. A homokozó és a téglaépület előtti terület azonban elhanyagolt, gazos, balesetveszélyes. A fürdő füves területe igencsak megcsappant, az árnyat adó öreg fák is a Lovagi Tornák Teréhez tartozó területre kerültek. Bár látszólag ezt a részt jelenleg nem használják semmire.

„Ez szégyen”
Megkérdeztük a járókelőket, mit szólnak mindehhez.
– A diósgyőriek mindig is erre a strandra jártak. Most is járnánk, ha kinyitna. Én nem is tudom, miért szüntették meg. De ha megszüntették, akkor építsenek másikat! A selyemréti strandot nem szeretjük, mert oda olyan emberek is járnak, akik nem ismerik a kulturált fürdőzés szabályait – fogalmaz Szakács Beatrix.
Pusztay Gyuláné nosztalgiázik. Elmeséli, hogy annak idején a gyerekivel járt a strandra, most pedig az unokáival járna, ha lehetne. Véleménye szerint szégyen, hogy egy olyan nagy városnak, mint Miskolc, nincs elég strandja.
A közeli cukrászdában is gyakori téma a strand. A fagyizó vendégek úgy vélik, ezt a fürdőt már soha nem fogják helyreállítani.
– Mégpedig azért nem, mert a Lovagi Tornák Teréhez épp azon az úton vonulnak a lovak, amelyik a strandhoz is vezet. Ezt a problémát pedig nemigen tudják megoldani – véli egy fiatalember.
Hozzáteszi: de ha mégis felújítják a strandot, az biztos sokkal drágább lesz, mint azelőtt volt.